MINDANNYIAN szeretnénk boldogok lenni, nem igaz? (. . .) De nem sok olyan ember van, aki igazán boldog. Tudod-e, hogy miért? (. . .) Azért, mert nem ismerik a boldogság titkát. Azt hiszik, hogy akkor lesznek boldogok, ha sok mindent megszereznek maguknak. De amikor már megszerezték, hamar szertefoszlik a boldogságuk.

Elmondok egy nagy titkot. A nagy Tanító kijelentette: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (Cselekedetek 20:35). Ezek szerint mi a boldogság kulcsa? (. . .) Bizony az, hogy adunk másoknak, és megteszünk másokért dolgokat. Tudtad, hogy így van? (. . .)

Most gondolkodjunk el ezen még egy kicsit. Azt mondta Jézus, hogy aki kap valamit ajándékba, az nem boldog? (. . .) Nem ezt mondta. Ugye örülsz, amikor ajándékot  kapsz? (. . .) Olyankor mindenki örül. Boldogok vagyunk, amikor szép dolgokat kapunk.

De Jézus azt mondta, hogy még nagyobb boldogság származik abból, ha adunk. Szerinted ki az, aki mindenki másnál többet adott az embereknek? (. . .) Úgy van, Jehova Isten.

A Biblia azt mondja, hogy Isten „ad mindenkinek életet, leheletet és mindent”. Esőt ad nekünk az égből, és napsütést is, így a növények fejlődni tudnak, nekünk pedig van mit ennünk (Cselekedetek 14:17; 17:25). Nem csoda, hogy a Biblia ’a boldog Istennek’ hívja Jehovát! (1Timóteusz 1:11). Istent például az teszi boldoggá, ha adhat másoknak. Minket is boldoggá tehet az, ha adunk.

Mit adhatunk másoknak? Mit gondolsz? (. . .) Egy ajándék általában pénzbe kerül. Ha olyan ajándékról van szó, amelyet boltban lehet megvenni, akkor azért fizetni kell. Tehát ha ilyen ajándékot akarsz adni, akkor pénzt kell gyűjtened, hogy meg tudd venni az ajándékot.

De nem minden ajándékot kell megvásárolni. Például egy forró napon nagyon jólesik egy pohár hideg víz. Ha egy szomjas embernek adsz egy pohár vizet, tapasztalhatod az adakozásból fakadó boldogságot.

Tegyük fel, hogy anyukáddal süteményt süttök. Ez nagyon izgalmas! Ahelyett, hogy az összes sütit te ennéd meg, mit tehetnél egy részével, ami még boldogabbá tenne? (. . .) Igen, adhatnál belőle az egyik barátodnak. Lenne kedved hozzá? (. . .)

 A nagy Tanító és az apostolai mind ismerték az adakozással járó boldogságot. Tudod-e, mit adtak másoknak? (. . .) Azt, ami a legjobb a világon! Ismerték az igazságot Istenről, és örömmel megosztották másokkal ezt a jó hírt. És közben senkitől sem fogadtak el pénzt azért, amit adtak.

Egyszer Pál apostol és a barátja, Lukács tanítvány találkozott egy asszonnyal, aki szintén szerette volna tapasztalni az adakozással járó boldogságot. Egy folyó mellett találkoztak vele. Pál és Lukács azért ment oda, mert hallották, hogy ott imádkozni szoktak. És valóban, amikor odaértek, néhány asszony éppen imádkozott.

Pál beszélni kezdett az asszonyoknak a jó hírről, mely Jehova Istenről és a Királyságáról szól. Az egyikük, akit Lídiának hívtak, nagyon figyelt. Utána szerette volna valamivel kimutatni, hogy mennyire tetszett neki az, amit a jó hírről hallott. Így kérlelte Pált és Lukácsot: „Ha úgy ítélitek meg, hogy hű vagyok Jehovához, jöjjetek el a házamba, és maradjatok ott.” És valósággal kényszerítette őket, hogy menjenek el hozzá (Cselekedetek 16:13–15).

Lídia örült, hogy Isten szolgáit fogadhatta otthonában. Szerette őket, mert tanították Jehováról, Jézusról és arról, hogy hogyan élhetnek örökké az emberek. Boldoggá tette, hogy megkínálhatta Pált és Lukácsot ennivalóval, és szállást tudott nekik adni. Lídia tehát azért adott boldogan, mert vágyott rá, hogy adjon. Ezt nem szabad elfelejtenünk. Előfordulhat, hogy valaki azt mondja, hogy adjunk valakinek valamit. De ha nem szeretnénk őszintén adni, akkor az adakozás nem tesz boldoggá minket.

Például tegyük fel, hogy van egy csomag cukorkád, amit szeretnél megenni. Ha azt mondanám, hogy adjál belőle egy másik gyereknek, örömmel adnál? (. . .) De akkor ugye boldog lennél,  ha magadtól jutna eszedbe, hogy adjál belőle az egyik barátodnak, akit nagyon szeretsz? (. . .)

Néha annyira szeretünk valakit, hogy mindent neki akarunk adni, és semmit sem szeretnénk megtartani magunknak. Ahogy mélyül az Isten iránti szeretetünk, vele kapcsolatban is így kell éreznünk.

A nagy Tanító ismert egy szegény asszonyt, aki így érzett. A jeruzsálemi templomban látta meg ezt az asszonyt, akinek csak két kis pénzérméje volt; ez volt minden vagyona. Ő mégis mindkét pénzt bedobta abba a perselybe, ahová a templomra szánt hozzájárulásokat vagy adományokat dobták. Senki sem kényszerítette az asszonyt erre. A legtöbben nem is tudtak róla, hogy mit tett. Azért tette, mert ez volt a vágya, és mert igazán szerette Jehovát. Boldog volt, hogy adhatott (Lukács 21:1–4).

Sokféleképpen adhatunk. Eszedbe jut néhány ilyen helyzet? (. . .) Ha azért adunk, mert ez a vágyunk, akkor boldogok leszünk. Ezért mondja nekünk a nagy Tanító: „Legyetek adakozók” (Lukács 6:38). Ha ezt tesszük, boldoggá teszünk másokat. És mi leszünk a legboldogabbak!