Jézus és a tanítványai a harmadik éjszakájukat töltötték Betániában, amióta elhagyták Jerikót. Most, niszán 10-én, hétfőn, kora reggel ismét Jeruzsálembe mennek. Jézus éhes, ezért amikor meglát egy fügefát, odamegy hozzá. Talál rajta fügét?

Március vége felé járunk, és a fügeérés ideje csak júniusban van. Ennek ellenére a friss rügyekből már kihajtottak a levelek. Így hát Jézus joggal gondolhatja, hogy már korai füge is lehet a fán. Ám kiderül, hogy a fán nincsenek gyümölcsök. A levelek miatt a fa látványa megtévesztő. Jézus ezt mondja: „Senki ne egyen rólad gyümölcsöt soha többé” (Márk 11:14). A fa azonnal elkezd kiszáradni, aminek a tanulsága csak a következő reggel derül ki.

Nemsokára Jézus a tanítványaival beér Jeruzsálembe. A templomba megy, amelyet az előző délután szemügyre vett. Ma azonban nem csupán ennyit tesz. Ahhoz hasonlóan cselekszik, mint amit három évvel korábban, i. sz. 30-ban tett a pászka idején (János 2:14–16). Kiűzi a templomból azokat, akik adnak és vesznek. Sőt, feldönti „a pénzváltók asztalait meg a galambárusok padjait” (Márk 11:15). Még azt is megtiltja, hogy bárki átvigyen valamit a templomon keresztül a város másik részére, átjáróként használva a templom udvarát.

Vajon miért lép fel ilyen határozottan azokkal szemben, akik pénzt váltanak és állatokkal kereskednek a templomban? Ezt mondja: „Nincs-e megírva: »A házam imádság háza lesz minden nemzet számára.« De ti rablók barlangjává tettétek” (Márk 11:17). Jézus azért hívja rablóknak ezeket az embereket, mert felháborítóan magas árat kérnek azoktól, akiknek meg kell vásárolniuk az állatokat az áldozathoz. Kizsákmányolásnak és rablásnak tekinti az üzletelésüket.

Természetesen mindez a magas rangú papoknak, az írástudóknak meg a nép főembereinek a fülébe jut, akik ezért még inkább azon vannak, hogy megöljék őt. De akadályba ütköznek. Nem találnak módot rá, hogy megszabaduljanak Jézustól, mert a nép köréje gyűlik, hogy hallgassa őt.

A pászkára nemcsak zsidók jönnek el, hanem prozeliták is, akik áttértek a zsidó vallásra. Néhány görög is van köztük, akik szintén az ünnepre jöttek. Ezek odamennek Fülöphöz, talán a görög neve miatt, és azt kérik tőle, hogy találkozhassanak Jézussal. Fülöp talán bizonytalan, hogy helyénvaló-e a kérésük, ezért beszél róla Andrásnak is. Végül az üggyel elmennek Jézushoz, aki nyilvánvalóan még a templomban van.

Jézus tudja, hogy néhány napon belül meg fog halni, ezért most nem annak van itt az ideje, hogy kielégítse az emberek kíváncsiságát, vagy hogy növelje a népszerűségét. Egy szemléltetéssel válaszol a két apostolának: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Higgyétek el, ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal el, csak egy szem gabona marad, de ha elhal, akkor sok termést hoz” (János 12:23, 24).

Egyetlen búzaszem látszólag nem sokat ér. Ha azonban elültetik a földbe, és mint mag, elhal, utána kicsírázik, és idővel kinő belőle a búzaszár, amelyen sok szem van. Ehhez hasonlóan a tökéletes Jézus is csupán egyetlen ember. Mégis azzal, hogy mindhalálig hű marad Istenhez, rengeteg olyan embernek adhat örök életet, akik hozzá hasonlóan önfeláldozóak. Ezért kijelenti: „Aki szereti az életét, elveszíti azt, aki azonban gyűlöli az életét ebben a világban, örök életre fogja megóvni azt” (János 12:25).

Jézus nem csak saját magára összpontosít, hiszen ezt mondja: „Ha valaki a szolgám szeretne  lenni, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz ő is. Ha valaki a szolgám szeretne lenni, az Atya tisztelni fogja őt” (János 12:26). Milyen értékes jutalom! Akiket tisztelni fog az Atya, azok Krisztus társai lesznek a királyságában.

Előretekintve a mérhetetlen szenvedésére és kínhalálára, Jézus ezeket mondja: „Most gyötrődöm, és mit is mondjak? Atyám, ments meg attól, aminek meg kell történnie!” Persze Jézus nem akar kibújni az alól, hogy teljesítse Isten akaratát. Ezért hozzáteszi: „De hiszen ezért jöttem” (János 12:27). Jézus mindennel egyetért, amit Isten elhatározott, beleértve az ő áldozati halálát is.