Jézus már elmondott egy szemléltetést a tanítványainak a kitartó imáról (Lukács 11:5–13). Most Szamáriában vagy Galileában lehet, és egy szemléltetéssel ismét azt hangsúlyozza, hogy mennyire fontos állhatatosnak lenni az imában:

„Egy bizonyos városban volt egy bíró, aki Istent nem tisztelte, és az embereket sem becsülte. Volt abban a városban egy özvegy is, aki folyton elment hozzá, és ezt mondta: »Szolgáltass nekem igazságot peres ellenfelemmel szemben.« Nos, az egy ideig vonakodott, de aztán ezt mondta magában: »Jóllehet Istent nem tisztelem, és az embereket sem becsülöm, de mivel ez az özvegy örökösen háborgat, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne jöjjön folyton, és ne gyötörjön agyon«” (Lukács 18:2–5).

Levonva a tanulságot Jézus ezt mondja: „Megfigyeltétek, mit mondott a bíró, pedig igazságtalan volt? Hát akkor Isten vajon nem szolgáltat igazságot a választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak, miközben türelmes hozzájuk?” (Lukács 18:6, 7). Mit akar Jézus tanítani ezzel a szemléltetéssel az Atyjáról?

Jézus természetesen nem úgy érti, hogy Jehova Isten bármilyen szempontból is hasonlítana az igazságtalan bíróhoz. Egy ellentétet használ, hogy rámutasson a lényegre: Ha egy igazságtalan emberi bíró kész reagálni az állhatatos könyörgésekre, akkor Isten mennyivel inkább így tesz. Ő igazságos, jó, és kész válaszolni az imára, ha a népe kitartó a könyörgésben. Ezt Jézus további szavaiból is láthatjuk: „Mondom nektek, hogy [Isten] hamar igazságot szolgáltat nekik” (Lukács 18:8).

Az alacsony sorú és szegény embereknek sokszor nem szolgáltatnak igazságot, ellenben a hatalommal bíró és gazdag emberek gyakran részesülnek előnyben. De ez nem egyezik Isten eljárásmódjával. A kellő időben Isten igazságosan gondoskodni fog róla, hogy a gonoszok büntetést kapjanak, a szolgái pedig örök életet.

Kinek van olyan hite, mint az özvegynek? Hányan hisznek igazán abban, hogy Isten „hamar igazságot szolgáltat nekik”? Jézus épp azt szemléltette, hogy fontos állhatatosnak lenni az imában. Most, arra utalva, hogy fontos hinni az ima erejében, ezt kérdezi: „amikor az Emberfia megérkezik, vajon talál-e ilyen hitet a földön?” (Lukács 18:8). Ezzel arra céloz, hogy az ilyen erős hit nem lesz általános Krisztus megérkezésekor.

Jézus hallgatói közül néhányan magabiztosak, és úgy gondolják, hogy szilárdan állnak a hitben. Igazságosnak tartják magukat, miközben lenéznek másokat. Nekik mondja ezt a szemléltetést:

„Két ember ment fel a templomba imádkozni, az egyik farizeus, a másik adószedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: »Ó, Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többiek – zsaroló, igazságtalan, házasságtörő –, vagy mint ez az adószedő. Hetente kétszer böjtölök, megadom a tizedet mindenből, amit szerzek«” (Lukács 18:10–12).

 A farizeusok úgy ismertek, mint akik fitogtatják az igazságosságukat, hogy lenyűgözzenek másokat. Az önként vállalt böjtnapjaik a hétfő és a csütörtök, melyek mozgalmas piacnapok, amikor sokan látják őket. Ezenkívül kínos lelkiismeretességgel fizetik a tizedet, még az apró fűszernövények után is (Lukács 11:42). Néhány hónappal ezelőtt ezekkel a szavakkal fejezték ki az átlagemberek iránti megvetésüket: „ez a sokaság, amely nem ismeri a törvényt [annak farizeusi magyarázatát], átkozott” (János 7:49).

Jézus folytatja a szemléltetését: „Az adószedő pedig távol állva még a szemét sem akarta az égre emelni, hanem csak verte, verte a mellét, és ezt mondta: »Ó, Isten, légy kegyes hozzám, bűnöshöz!«” Igen, az adószedő alázatosan elismeri a hibáit. Jézus így összegzi: „Mondom nektek, hogy ez az ember hazament, és igazságosabbnak bizonyult, mint az a farizeus. Mert mindenkit, aki felmagasztalja magát, meg fognak alázni, de aki megalázza magát, azt fel fogják magasztalni” (Lukács 18:13, 14).

Jézus ezzel egyértelművé teszi, hogy mennyire fontos az alázat. Ez hasznos tanács a tanítványainak, akik egy olyan társadalomban nőttek fel, ahol az önelégült farizeusok a pozíciót és a rangot tartják fontosnak. Ezenkívül Jézus minden követőjének is értékes tanács.