16. FEJEZET
„Jöjj át Makedóniába”!
Sokak javára válik, hogy Pál és a társai elfogadnak egy megbízatást, és az üldözés ellenére is megőrzik az örömüket
A Cselekedetek 16:6–40 alapján
1–3. a) Hogyan vezette Pált és a társait a szent szellem? b) Milyen eseményeket fogunk megvizsgálni?
NÉHÁNY asszony elindul a makedóniai Filippiből a városon kívüli Gangites folyóhoz. Szokásukhoz hűen leülnek a parton, és Izrael Istenéhez imádkoznak. Jehova pedig odafigyel rájuk (2Krón 16:9; Zsolt 65:2).
2 Eközben Filippitől több mint 800 kilométerre keletre néhány férfi elhagyja a Galácia déli részén fekvő Lisztra városát. Pár nappal később egy kikövezett római főúthoz érnek, mely nyugat felé visz, Ázsia tartomány legsűrűbben lakott részébe. Pál, Silás és Timóteusz ezen az úton szeretnének eljutni Efézusba, és más városokba is, ahol még nagyon sokan nem hallottak Krisztusról. Azonban mielőtt elindulnának, a szent szellem megállítja őket, de hogy hogyan, azt nem tudjuk. Megtiltja nekik, hogy Ázsia tartományban hirdessék a jó hírt. Miért? Isten szelleme által Jézus el akarja vezetni őket a Gangites folyó partjához, és ehhez át kell utazniuk Kis-Ázsián, és át kell kelniük az Égei-tengeren.
3 Sokat tanulhatunk abból, hogy hogyan vezette el Jézus Pált és a társait Makedóniába. Nézzük meg, mi minden történt Pál második misszionáriusi útján, amelyre körülbelül 49-ben indult el.
„Isten odahívott minket” (Cselekedetek 16:6–15)
4–5. a) Mi történt Pállal és a társaival, amikor már közel voltak Bitíniához? b) Hogyan döntöttek, és mi lett ennek az eredménye?
4 Mivel Pál és a társai nem prédikálhattak Ázsiában, észak felé vették az irányt, hogy Bitínia városaiban hirdessék a jó hírt. Valószínűleg több napig gyalogoltak kiépítetlen utakon a Frígia és Galácia tartományok közötti, ritkán lakott területeken, hogy elérjék Bitíniát. Amikor már közel voltak, Jézus a szent szellem által ismét megállította őket (Csel 16:6, 7). Ekkor már biztosan tanácstalanok voltak. Tudták, hogy miről és hogyan kell prédikálniuk, azt viszont nem tudták, hogy hol. Először jelképesen szólva az Ázsiára nyíló ajtón zörgettek, de hiába. Aztán a Bitíniára nyíló ajtón, de megint csak hiába. Pál azonban elhatározta, hogy nem adja fel. Aztán Pál és a társai egy látszólag furcsa döntést hoztak. Nyugat felé mentek, és körülbelül 550 kilométert gyalogoltak, egyik várost hagyva maguk mögött a másik után. Végül megérkeztek Troász kikötőjébe, ahonnan el lehetett hajózni Makedóniába (Csel 16:8). Pál, most már harmadjára, újra zörgetett, és ez alkalommal az ajtó szélesre tárult előttük.
5 Lukács a, az evangéliumíró, aki Troászban csatlakozott a csoporthoz, így írja le a történteket: „Éjjel pedig látomás jelent meg Pálnak: egy makedón férfi állt ott, és így kérlelte őt: »Jöjj át Makedóniába, és segíts nekünk!« Mihelyt látta a látomást, igyekeztünk elmenni Makedóniába, mert úgy következtettünk, hogy Isten odahívott minket, hogy hirdessük nekik a jó hírt” (Csel 16:9, 10). Pál végre megtudta, hogy hol kell prédikálniuk. Milyen boldog lehetett, hogy nem adta fel félúton! A négy férfi azonnal elhajózott Makedóniába.
6–7. a) Mit tanulhatunk abból, ami Pállal történt? b) Miben lehetünk biztosak mi is?
6 Mit tanulhatunk ebből a történetből? Gondold végig: Isten szelleme csak azután lépett közbe, miután Pál elindult Ázsiába. Jézus csak azután állította meg Pált, miután Bitínia közelébe ért. És csak azután utasította arra, hogy menjen Makedóniába, miután elment Troászba. Jézus, a gyülekezet feje talán minket is így fog irányítani (Kol 1:18). Például lehet, hogy egy ideje azt fontolgatjuk, hogy úttörők leszünk, vagy hogy olyan helyre költözünk, ahol nagyobb szükség van hírnökökre. De elképzelhető, hogy Jézus csak azután fog irányt mutatni nekünk Isten szelleme által, miután konkrét lépéseket tettünk a célunk elérése érdekében. Miért? Szemléltetésként: egy autóvezető csak akkor tud az autójával jobbra vagy balra kanyarodni, ha az autó mozgásban van. Jézus is csak akkor tudja megmutatni nekünk, hogy hogyan terjesszük ki a szolgálatunkat, ha „mozgásban vagyunk”, vagyis ha komoly erőfeszítéseket teszünk a célunk eléréséért.
7 De mi a helyzet akkor, ha nem sikerül egyből megvalósítanunk a célunkat? Semmi esetre se adjuk fel, és ne gondoljuk azt, hogy Isten szelleme nem vezet bennünket! Ne felejtsük el, hogy Pálnak is voltak nehézségei. De kitartóan kereste, hogy hol prédikáljon, és végül meg is találta. Biztosak lehetünk benne, hogy ha mi is kitartóan keressük, hogy hogyan tehetnénk többet a szolgálatban, Jehova meg fog minket jutalmazni (1Kor 16:9).
8. a) Milyen volt Filippi? b) Milyen jó eredménye lett annak, hogy Pál olyan helyen prédikált, ahol imádkozni szoktak?
8 Miután Pál és a társai megérkeztek Makedóniába, Filippibe mentek. Az itt élő emberek büszkék voltak a római állampolgárságukra. Ebben a városban sok leszerelt római katona lakott, és olyan volt, mint egy kicsi Itália, mint egy miniatűr Róma. A városkapun kívül, egy keskeny folyó mellett a misszionáriusok találtak egy olyan helyet, amelyről úgy gondolták, hogy ott „imádkozni szoktak”. b Sabbaton odamentek, és sok asszonyt találtak ott, akik azért gyűltek össze, hogy imádják Istent. A tanítványok leültek, és beszélgetni kezdtek velük. Egy Lídia c nevű asszony „figyelt, Jehova pedig szélesre tárta a szívét”. Lídiára olyan nagy hatással volt az, amit a misszionáriusoktól hallott, hogy ő is, és a háznépe is megkeresztelkedett. Majd valósággal kényszerítette Pált és a társait, hogy menjenek el hozzá, és maradjanak nála egy ideig (Csel 16:13–15).
9. Hogyan követik sokan Pál példáját, és milyen áldásokban van részük?
9 Képzeld csak el, milyen örömteli alkalom lehetett Lídia megkeresztelkedése! Mennyire örülhetett Pál, hogy követte az útmutatást, és átment Makedóniába! Így Jehova fel tudta használni őt és a társait arra, hogy válaszoljon ezeknek az istenfélő asszonyoknak az imáira! Ma is nagyon sok testvér és testvérnő – fiatal és idős, házas és egyedülálló – költözik olyan helyre, ahol nagyobb szükség van hírnökökre. Bár vannak nehézségeik, óriási örömet ad nekik, amikor olyan embereket találnak, akik Lídiához hasonlóan elfogadják az igazságot. Te is tudnál változtatásokat tenni az életedben, hogy olyan területen szolgálj, ahol segítségre van szükség? Biztos lehetsz benne, hogy sok áldásban lesz részed! Vegyük például Aaront, aki a húszas évei elején egy közép-amerikai országba költözött. Amit a szolgálatról mondott, azzal biztosan sokan egyetértenek. Ezt mondta: „Az, hogy külföldön szolgálok, segített közelebb kerülnöm Jehovához. A szolgálat egyszerűen fantasztikus! Nyolc bibliatanulmányozásom van.”
„A sokaság... felkelt ellenük” (Cselekedetek 16:16–24)
10. Milyen szerepük volt a démonoknak abban, hogy Pál és a társai hirtelen ellenállással kerültek szembe?
10 Sátán biztosan tombolt, hogy a jó hír a világnak egy olyan szegletébe is eljutott, ahol ő és a démonai addig akadálytalanul tevékenykedtek. Nem meglepő, hogy a démonoknak szerepük volt abban, hogy Pál és a társai hirtelen ellenállással kerültek szembe. A misszionáriusok továbbra is eljártak arra a helyre, ahol az emberek imádkozni szoktak. De aztán egy démontól megszállt szolgálólány, aki nagy haszonhoz juttatta az urait azzal, hogy jósolt, követni kezdte őket, és ezt kiáltozta: „Ezek az emberek a legfelségesebb Isten rabszolgái, és azt hirdetik nektek, hogy hogyan menekülhettek meg!” A démon talán azért késztette erre, mert azt a látszatot akarta kelteni, hogy a lány jövendölései és Pál tanításai ugyanúgy Istentől származnak. Így akarta elterelni az emberek figyelmét Krisztus igaz követőiről. De Pál kiűzte a lányból a démont, és ezzel elhallgattatta (Csel 16:16–18).
11. Mi történt Pállal és Silással azután, hogy Pál kiűzte a démont a szolgálólányból?
11 Mikor a szolgálólány urai rájöttek, hogy elesnek a könnyen szerzett bevételüktől, feldühödtek. A piactérre vonszolták Pált és Silást, ahol a főtisztviselők, vagyis a Rómát képviselő hivatalnokok a bírósági ügyeket intézték. Az előítéletükre és a hazafiasságukra apellálva tulajdonképpen ezt mondták a tisztviselőknek: „Ezek a zsidók zavart keltenek, mert olyan szokásokat tanítanak, amelyeket mi, rómaiak nem fogadhatunk el.” Ennek hatására „a sokaság [a piactéren] együttesen felkelt ellenük [Pál és Silás ellen], a polgári főtisztviselők pedig... parancsot adtak, hogy vesszőzzék meg őket”. Ezután Pált és Silást bebörtönözték. A börtönőr egy belső börtönbe vetette őket, a lábukat pedig kalodába zárta (Csel 16:19–24). Amikor becsukta az ajtót, a cellában olyan sötét lehetett, hogy Pál és Silás még egymást is alig látták. De Jehova figyelmét ez nem kerülte el (Zsolt 139:12).
12. a) Mit gondoltak Krisztus tanítványai az üldözésről? b) Hogyan használja fel Sátán a befolyása alatt álló embereket ellenünk?
12 Évekkel korábban Jézus ezt mondta a követőinek: „titeket is üldözni fognak” (Ján 15:20). Ezért amikor Pál és a társai átmentek Makedóniába, fel voltak készülve arra, hogy üldözni fogják őket. És amikor ez megtörtént, tudták, hogy ez amiatt van, mert Sátán haragszik rájuk, és nem gondolták azt, hogy Jehova nem támogatja őket. A Sátán befolyása alatt álló emberek ma is hasonló módszereket használnak. Rossz színben tüntetnek fel bennünket az iskolában vagy a munkahelyen, hogy ellenünk hangolják az embereket. Néhány országban a vallásos ellenségeink gyakorlatilag ezzel vádolnak minket a bíróságokon: „Ezek a Tanúk zavart keltenek, mert olyan szokásokat tanítanak, amelyek ellenkeznek a hagyományainkkal.” Egyes helyeken megverik és bebörtönzik a testvéreinket. De Jehova figyelmét ez nem kerüli el (1Pét 3:12).
„Késedelem nélkül megkeresztelkedett” (Cselekedetek 16:25–34)
13. Milyen események hatására kérdezte ezt a börtönőr: „mit kell tennem, hogy megmentésben részesüljek?”
13 Pálnak és Silásnak biztosan kellett egy kis idő, hogy feldolgozzák a nap viharos eseményeit. Éjfélkor azonban már volt annyi erejük, hogy tudtak imádkozni, és énekkel dicsérték Istent. Aztán hirtelen földrengés rázta meg a börtönt. Amikor a börtönőr felébredt, látta, hogy a börtönajtók nyitva vannak, és megijedt, hogy a rabok elmenekültek. Tudta, hogy emiatt büntetést fog kapni, ezért „kihúzta a kardját, és végezni akart magával”. De Pál felkiáltott: „Ne tégy kárt magadban, hisz mind itt vagyunk!” A börtönőr kétségbeesetten ezt kérdezte: „Uraim, mit kell tennem, hogy megmentésben részesüljek?” Pál és Silás tudták, hogy ők nem képesek megmenteni, csakis Jézus. Ezért ezt válaszolták: „Higgy az Úr Jézusban, és megmentésben részesülsz” (Csel 16:25–31).
14. a) Hogyan segített Pál és Silás a börtönőrnek? b) Milyen eredménye lett annak, hogy Pál és Silás az üldözés ellenére is megőrizte az örömét?
14 Vajon őszinte volt a börtönőr kérdése? Pál nem kételkedett ebben. A börtönőr nem volt zsidó, ezért nem ismerte az Írásokat. Hogy keresztény lehessen, meg kellett ismernie és el kellett fogadnia az alapvető szentírási igazságokat. Pál és Silás ezért elkezdték tanítani. Valószínűleg annyira belemerültek abba, hogy megismertessék vele „Jehova szavát”, hogy még a fájdalmaikról is megfeledkeztek. A börtönőr viszont észrevette a hátukon a mély vágásokat, és kimosta a sebeiket. Aztán ő és a háznépe „késedelem nélkül megkeresztelkedett”. Milyen jó eredménye lett annak, hogy Pál és Silás az üldözés ellenére is megőrizték az örömüket! (Csel 16:32–34).
15. a) Hogyan követi sok Tanú Pál és Silás példáját? b) Miért kell újra meg újra felkeresnünk a területünkön élőket?
15 Napjainkban is sok Tanú van börtönben a hite miatt. Pálhoz és Siláshoz hasonlóan ők is beszélnek a jó hírről, és ennek jó eredménye van. Például az egyik országban, ahol a munkánk korábban betiltás alatt állt, volt, hogy az ott élő Tanúk 40 százaléka olyan személy volt, aki börtönben ismerte meg az igazságot (Ézs 54:17). Az is érdekes, hogy a börtönőr csak a földrengés után kért segítséget. Hozzá hasonlóan most is vannak olyanok, akiket csak azután kezd el érdekelni az üzenetünk, hogy valami megrázó dolog történik velük. Ezért újra meg újra keressük fel a területünkön élőket, hogy segíteni tudjunk nekik, amikor nyitottak lesznek rá.
„Most meg titokban dobnak ki bennünket?” (Cselekedetek 16:35–40)
16. Milyen fordulatot vettek az események?
16 Másnap reggel a főtisztviselők elrendelték Pál és Silás szabadon bocsátását. De Pál ezt mondta: „Ítélet nélkül nyilvánosan megvertek minket, jóllehet rómaiak vagyunk, és börtönbe vetettek. Most meg titokban dobnak ki bennünket? Azt már nem! Jöjjenek ők maguk, és kísérjenek ki minket!” Amikor a főtisztviselők megtudták, hogy Pál és Silás római állampolgár, „félelem lett úrrá” rajtuk, mivel megsértették a jogaikat. d Fordult a kocka. Nyilvánosan megverték a tanítványokat, de most a főtisztviselőknek kellett nyilvánosan bocsánatot kérni tőlük. Kérték Pált és Silást, hogy hagyják el Filippit, ők pedig eleget tettek ennek. De előtte még bátorították az új tanítványokat, és csak ezután mentek el a városból.
17. Mit tanulhattak az új tanítványok Pál és Silás kitartásából?
17 Ha Pál és Silás előbb elmondták volna, hogy római állampolgárok, valószínűleg nem verik meg őket (Csel 22:25, 26). Ez viszont azt a benyomást kelthette volna a Filippiben élő tanítványokban, hogy Pál és Silás a társadalmi helyzetükre hivatkozva el akarják kerülni, hogy szenvedniük kelljen Krisztusért. Ez nem segített volna kitartani azoknak a tanítványoknak, akik nem voltak római állampolgárok. Nekik ugyanis a törvény nem biztosított ilyenfajta védelmet. De így, hogy Pál és Silás elszenvedték a büntetést, a saját példájukkal mutatták meg az új keresztényeknek, hogy Krisztus követői az üldözés ellenére is képesek hűségesek maradni. Továbbá azzal, hogy beszéltek az állampolgárságukról, a főtisztviselők kénytelenek voltak nyilvánosan elismerni, hogy törvénytelenül jártak el. Ez a későbbiekben talán visszatartotta őket attól, hogy megsértsék a törvényt, és rosszul bánjanak Pál hittársaival.
18. a) Hogyan követik a felvigyázók Pál példáját? b) Hogyan védjük meg napjainkban a jó hírt?
18 A felvigyázók ma is a példájukkal nyújtanak vezetést. Bármire is ösztönzik a testvéreket, azt ők maguk is szívesen megteszik. Emellett Pálhoz hasonlóan alaposan meggondoljuk, hogy hogyan és mikor használjuk fel a törvény adta jogainkat, hogy megvédjük magunkat. Ha szükséges, helyi, országos vagy nemzetközi bíróságokhoz fordulunk, hogy megvédjük az imádatunk gyakorlásához való jogunkat. Nem társadalmi reformokat akarunk elérni, hanem ahogy Pál fogalmazott körülbelül 10 évvel a Filippiben történtek után, az a célunk, hogy megvédjük a jó hírt, és kivívjuk a jogot, hogy hirdethessük (Flp 1:7). De bárhogy döntsenek is a bíróságok, Pálhoz és a társaihoz hasonlóan mi is elszántan folytatjuk a jó hír hirdetését, és követjük Isten szellemének a vezetését (Csel 16:10).
a Lásd a „ Lukács, a Cselekedetek könyvének írója” című kiemelt részt.
b Lehet, hogy Filippiben azért nem volt zsinagógájuk a zsidóknak, mert a városban sok leszerelt katona élt. Vagy az is lehet, hogy Filippiben nem volt tíz zsidó férfi, ugyanis ez volt a feltétele annak, hogy egy városban lehessen zsinagóga.
c Lásd a „ Lídia, a bíborárus asszony” című kiemelt részt.
d A római törvények értelmében egy állampolgárnak mindig joga volt a szabályszerű tárgyaláshoz, és ítélet nélkül soha nem büntethették meg nyilvánosan.