1–3. a) Miért kerültek az apostolok a szanhedrin elé, és milyen fontos kérdés merült fel? b) Miért vagyunk nagyon kíváncsiak arra, hogy hogyan válaszoltak az apostolok?

 A SZANHEDRIN tagjai forrnak a dühtől. Jézus apostolai állnak előttük. Mit követtek el? A főpap, Kajafás József, aki egyben a szanhedrin elnöke, szigorúan ezt mondja nekik: „Határozottan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok tovább annak az embernek a nevében”. Még arra sem hajlandó, hogy kiejtse Jézus nevét. Így folytatja: „ti mégis betöltöttétek Jeruzsálemet a tanításotokkal, és elhatároztátok, hogy minket tesztek felelőssé a haláláért” (Csel 5:28). Az üzenet egyértelmű: Hagyják abba a prédikálást, különben keservesen megbánják!

² Mit válaszolnak az apostolok? Jézus parancsolta meg nekik, hogy prédikáljanak, ő pedig Istentől kapta a hatalmát (Máté 28:18–20). Vajon elnémítja az apostolokat az emberektől való félelem? Vagy lesz elég bátorságuk ahhoz, hogy folytassák a prédikálást? A kérdés igazából ez: Istennek fognak engedelmeskedni vagy embereknek? Péter az apostolok nevében tétovázás nélkül válaszol. A szavaiból határozottság és elszántság érződik.

³ Igaz keresztényekként nagyon kíváncsiak vagyunk rá, hogy hogyan válaszoltak az apostolok a szanhedrin fenyegetésére. A jó hír hirdetése nekünk is feladatunk, és miközben végezzük, mi is ellenállásba ütközhetünk (Máté 10:22). Az ellenségeink megpróbálhatják korlátozni vagy betiltani a munkánkat. Mi mit fogunk tenni? Sokat tanulhatunk abból, hogy mi történt az apostolokkal, amikor a szanhedrin előtt voltak, és hogyan álltak ki a hitük mellett. a

4–5. Miért töltötte el féltékenység Kajafást és a többi szadduceust?

⁴ Emlékezzünk vissza, hogy amikor a szanhedrin korábban megparancsolta Péternek és Jánosnak, hogy ne prédikáljanak többet, ők így válaszoltak: „nem hagyhatunk fel azzal, hogy beszéljünk azokról, amiket  láttunk és hallottunk” (Csel 4:20). Miután elengedték őket, a többi apostollal együtt folytatták a prédikálást a templomban. Az apostolok hatalmas csodákat vittek véghez Salamon oszlopcsarnokában, például betegeket gyógyítottak, és démonokat űztek ki. Ebben a fedett csarnokban, amely a templom keleti oldalán helyezkedett el, sok zsidó szokott összegyűlni. Voltak, akik már attól meggyógyultak, hogy Péter árnyéka rájuk vetődött! Sokan, akik meggyógyultak, az igazság gyógyító erejű szavait is elfogadták. Így az apostolokhoz „továbbra is nagy számban csatlakoztak... az Úrban hívők, férfiak és asszonyok egyaránt” (Csel 5:12–15).

⁵ Kajafást és a többi szadduceust féltékenység töltötte el, és börtönbe vetették az apostolokat (Csel 5:17, 18). Mi háborította fel ennyire ennek a vallási szektának a tagjait? Az apostolok azt tanították, hogy Jézus feltámadt, a szadduceusok viszont nem hittek a feltámadásban. Az apostolok azt mondták, hogy csak azok menekülhetnek meg, akik hisznek Jézusban. A szadduceusok azonban féltek, hogy ha az emberek Jézust tekintik a vezetőjüknek, azt Róma nem fogja annyiban hagyni (Ján 11:48). Nem csoda, hogy a szadduceusok mindenáron el akarták hallgattatni az apostolokat!

6. Elsősorban kik állnak az üldözés hátterében, és miért nem kell meglepődnünk ezen?

⁶ A Jehova szolgái elleni üldözés hátterében ma is elsősorban a vallási vezetők állnak. Gyakran arra használják a kormányzatok és a média feletti befolyásukat, hogy leállítsák a prédikálómunkát. Nem kell meglepődnünk ezen. Miért? Mert az üzenetünk lerántja a leplet a hamis vallásról. És amikor a tiszta szívű emberek elfogadják a Biblia igazságát, megszabadulnak a hamis vallásos tanításoktól és szokásoktól (Ján 8:32). Nem csoda, hogy a vallási vezetőket sokszor gyűlölet és féltékenység tölti el az üzenetünk hallatán.

7–8. Milyen hatással voltak az angyal szavai az apostolokra, és milyen kérdésen gondolkodjunk el?

⁷ Mialatt az apostolok a tárgyalásukat várták a börtönben, megfordulhatott a fejükben, hogy az üldözőik talán ki fogják végezni őket a hitükért (Máté 24:9). De éjjel valami rendkívüli történt: „Jehova angyala kinyitotta a börtön ajtóit” (Csel 5:19). b Majd az angyal ezt az utasítást adta nekik: „Menjetek, álljatok ki a templomban, és továbbra is hirdessétek a népnek az eljövendő életről szóló üzenetet!” (Csel 5:20). Ez biztosan megerősítette az apostolokat abban, hogy helyesen cselekedtek, valamint erőt és bátorságot adott nekik, hogy az üldözés ellenére is folytassák a prédikálást. Ezért „virradatkor bementek a templomba, és tanítani kezdtek” (Csel 5:21).

 ⁸ Mindannyian jól tesszük, ha elgondolkodunk a következő kérdésen: „Nekem lenne elég hitem és bátorságom, hogy ilyen körülmények között is folytassam a prédikálást?” Mi is erőt meríthetünk abból, hogy az angyalok támogatnak és vezetnek minket, miközben alaposan tanúskodunk Isten királyságáról (Csel 28:23; Jel 14:6, 7).

9–11. Mit válaszoltak az apostolok a szanhedrinnek, és mit tanulhatnak ebből az igaz keresztények?

⁹ Kajafás és a szanhedrin többi tagja úgy gondolta, hogy most majd elbánnak az apostolokkal. Mivel nem tudták, hogy időközben mi történt a börtönben, elküldték értük a hivatalszolgákat. De azok nem találták a rabokat, pedig a börtön gondosan be volt zárva, és az őrök az ajtóknál álltak (Csel 5:23). Képzeld el, mennyire megdöbbenhettek! A templomőrség parancsnoka nem sokkal később megtudta, hogy az apostolok megint a templomban vannak, és Jézus Krisztusról tanúskodnak. Pontosan azt tették, amiért börtönbe vetették őket! A parancsnok és a hivatalszolgák a templomba siettek, hogy elfogják és a szanhedrin elé vigyék őket.

¹⁰ Ahogy a fejezet elején szó volt róla, a feldühödött vallási vezetők határozottan megparancsolták az apostoloknak, hogy ne tanúskodjanak tovább. Mit válaszoltak erre? Péter az apostolok nevében bátran kijelentette: „Mint uralkodónak, Istennek kell inkább engedelmeskednünk, semmint embereknek” (Csel 5:29). Az apostolok ezzel minden igaz kereszténynek követendő példát mutattak. Bár Isten elvárja tőlünk, hogy engedelmeskedjünk az emberi uralkodóknak, ahhoz nincs joguk, hogy megtiltsanak valamit, amit Isten kér, vagy olyasmit kérjenek, amit Isten tilt. Ezért még ha a felsőbb hatalmak be is tiltják a tanúskodómunkánkat, mi nem hagyhatunk fel vele, mert a megbízatásunkat Istentől kaptuk (Róma 13:1). Meg fogjuk találni a módját, hogyan tudjuk elővigyázatosan folytatni a prédikálómunkát.

¹¹ Egyáltalán nem meglepő, hogy az apostolok bátor válasza még inkább feldühítette a bírókat, és elhatározták, hogy  végeznek velük (Csel 5:33). Az apostolok most már teljesen biztosra vették, hogy meg fognak halni. De Jehova segített nekik, méghozzá nem is akárhogyan!

12–13. a) Mit tanácsolt Gamáliel a szanhedrin tagjainak, és hogyan reagáltak? b) Hogyan járhat közben Jehova a népe érdekében, és miben lehetünk biztosak, ha mégis megengedi, hogy szenvedjünk az igazságosságért?

¹² Ekkor felszólalt Gamáliel c, egy törvénytanító, akit az egész nép nagyra becsült. Biztos, hogy a szanhedrin többi tagja is nagyon tisztelte, mivel amikor „parancsot adott, hogy egy kis időre vigyék ki” az apostolokat, hallgattak rá (Csel 5:34). Gamáliel múltbeli lázadásokra hivatkozott, melyeknek a vezetőik halálával vége szakadt. Azt tanácsolta a bíróságnak, hogy legyen türelmes az apostolokkal, akiknek a vezetője, Jézus nem sokkal azelőtt halt meg. Gamáliel így érvelt nekik: „ne avatkozzatok ezeknek az embereknek a dolgába, hanem hagyjátok őket békén. Mert ha az, amit terveznek vagy tesznek, emberektől van, meg fog bukni, de ha Istentől van, nem lesztek képesek megbuktatni őket. Különben még esetleg olyanok lesztek, mint akik valójában Isten ellen harcolnak” (Csel 5:38, 39). A bírók megfogadták a tanácsát. Ugyanakkor megverették az apostolokat, és „megparancsolták nekik, hogy ne beszéljenek többé Jézus nevében” (Csel 5:40).

¹³ Jehova ma is felhasználhat Gamálielhez hasonló, befolyásos embereket arra, hogy közbenjárjanak a népe érdekében (Péld 21:1). A szellemével arra tud indítani nagy hatalmú uralkodókat, bírókat vagy törvényhozókat, hogy az akaratával összhangban járjanak el (Neh 2:4–8). De ha mégis megengedné, hogy szenvedjünk az igazságosságért, két dologban biztosak lehetünk (1Pét 3:14). Először is, erőt tud adni ahhoz, hogy kitartsunk (1Kor 10:13). Másodszor, az ellenségeink nem lesznek képesek leállítani Isten munkáját (Ézs 54:17).

14–15. a) Milyen hatással volt az apostolokra, hogy megverték őket, és miért? b) Mondj egy példát arra, hogy Jehova szolgái örömmel kitartanak.

¹⁴ Vajon az apostolok elkeseredtek vagy elbátortalanodtak amiatt, hogy megverték őket? Egyáltalán nem! Ujjongva mentek el a szanhedrin elől (Csel 5:41). Hogyhogy? Biztos, hogy nem a fájdalmas verésnek örültek. Azért voltak boldogok, mert tudták, hogy a Jehova iránti hűségükért üldözik őket, és mert a példaképüket, Jézust követik (Máté 5:11, 12).

¹⁵ Az első században élt testvéreinkhez hasonlóan mi is örömmel kitartunk, amikor a jó hírért szenvedünk (1Pét 4:12–14). Nem örülünk, ha fenyegetnek, üldöznek vagy börtönbe vetnek minket. Az azonban jó érzéssel tölt el, ha hűségesen ki tudunk tartani. Henryk Dornik testvérrel például éveken át kegyetlenül bántak, amikor diktatórikus kormányok voltak  hatalmon. 1944 augusztusában a hatóságok őt és a testvérét koncentrációs táborba küldték. Ezt mondták róluk: „Lehetetlen meggyőzni őket arról, hogy bármit is tegyenek. A mártírságuk örömet jelent nekik.” Dornik testvér ezt mondja: „Bár nem vágytam rá, hogy mártír legyek, bátran és méltósággal szenvedni a Jehova iránti lojalitásomért valóban örömet szerzett” (Jak 1:2–4).

16. Mit tettek az apostolok annak érdekében, hogy alaposan tanúskodjanak, és hogyan követjük a példájukat?

¹⁶ Az apostolok nem vesztegették az időt. „A templomban és házról házra mindennap szakadatlanul folytatták a tanítást és a jó hír hirdetését a Krisztusról” (Csel 5:42). d Elhatározták, hogy alaposan fognak tanúskodni. Mit tettek ennek érdekében? Az otthonaikban keresték fel az embereket az üzenetükkel, ahogyan arra Jézus Krisztus utasította őket (Máté 10:7, 11–14). Kétségtelen, hogy ezért tudták betölteni Jeruzsálemet a tanításukkal. Ma ugyanazt a módszert követjük, mint az apostolok. Egyetlen házat sem hagyunk ki a területünkön, mivel szeretnénk alapos munkát végezni, és mindenkinek lehetőséget adni arra, hogy halljon a jó hírről. Megáldja Jehova, hogy házról házra prédikálunk? Igen, hiszen több millióan fogadták már el a királyság jó hírét a vég idején, és sokuk akkor hallott először róla, amikor egy Tanú felkereste az otthonában.

17–19. Mi okozhatott volna megosztottságot a gyülekezetben, és milyen megoldást találtak rá az apostolok?

¹⁷ Az új gyülekezetet most egy másik veszély fenyegette, méghozzá belülről. Milyen veszély? Sok újonnan megkeresztelt tanítvány messziről jött Jeruzsálembe, és szeretett volna több ismeretet szerezni, mielőtt hazatér. A jeruzsálemi tanítványok szívesen adtak nekik az anyagi javaikból, hogy legyen elegendő élelmük és minden más, amire szükségük  van (Csel 2:44–46; 4:34–37). De egy kényes helyzet alakult ki. A héberül beszélő özvegyekkel ellentétben „a görögül beszélő zsidók özvegyeit elhanyagolták, amikor naponta kiosztották az ételt” (Csel 6:1). A probléma nyilvánvalóan a hátrányos megkülönböztetés volt. Ez könnyen megosztottságot idézhetett volna elő a gyülekezetben.

¹⁸ Az apostolok, akik az akkori vezetőtestületet alkották, felismerték, hogy nem lenne helyes abbahagyniuk Isten szavának a tanítását azért, hogy ételt osszanak szét (Csel 6:2). Ezért azt javasolták a tanítványoknak, hogy válasszanak ki hét férfit, „akiket áthat a szellem, és bölcsek”, hogy kinevezzék őket „erre az elvégzendő munkára” (Csel 6:3). Megbízható férfiakra volt szükség, mert az élelem szétosztása mellett nekik kellett kezelniük az adományokat, beszerezni a szükséges dolgokat, és pontos nyilvántartást vezetni. A kiválasztott férfiaknak mind görög neve volt, ezért az elhanyagolt özvegyeknek talán könnyebb volt elfogadniuk őket. Miután az apostolok átgondolták az ajánlásokat, és imádkoztak, kinevezték a hét férfit „erre az elvégzendő munkára”. e

¹⁹ Vajon ennek a hét férfinak ettől kezdve csak az élelem szétosztásával kellett foglalkoznia, és a jó hír hirdetése alól fel voltak mentve? Egyáltalán nem. Az egyikük István volt, aki bátran és eredményesen hirdette a jó hírt (Csel 6:8–10). Közéjük tartozott Fülöp is, akit a Biblia „az evangéliumhirdetőnek” nevez (Csel 21:8). Világos hát, hogy ez a hét férfi továbbra is buzgón prédikálta a királyság jó hírét.

20. Hogyan történik ma a férfiak kinevezése a gyülekezetben?

 ²⁰ Ma is hasonló módon történik a férfiak kinevezése a gyülekezetben, mint az első században. Olyan férfiakat ajánlanak gyülekezeti feladatok elvégzésére, akiket Istentől jövő bölcsesség jellemez, és akik megtermik a szellem gyümölcsét. Azokat, akik megfelelnek a szentírási követelményeknek, a vezetőtestület felügyeletével kinevezik gyülekezeti vénnek vagy kisegítőszolgának (1Tim 3:1–9, 12, 13). f Ezek a férfiak tulajdonképpen a szent szellem által vannak kinevezve. Nagyon szorgalmasak, és rengeteg feladatot látnak el. Ha például egy hűséges idős testvér vagy testvérnő segítségre szorul, a vének megszervezik a segítségnyújtást (Jak 1:27). Sok vén jelentős szerepet vállal a királyságtermek építésében, a kongresszusok megszervezésében vagy a kórházi összekötő bizottságok munkájában. A kisegítőszolgák sok olyan feladatot ellátnak, amely nem kifejezetten kapcsolódik a pásztorkodáshoz vagy a tanításhoz. Fontos, hogy a vének és a kisegítőszolgák a gyülekezeti és egyéb szervezeti feladataik mellett a prédikálómunkára is időt szakítsanak (1Kor 9:16).

21–22. Miből látszik, hogy Jehova megáldotta az újonnan megalakult gyülekezetet?

²¹ Az újonnan megalakult gyülekezet Jehova segítségével átvészelte az üldözést, és a belső problémákat is, melyek megosztottságot okozhattak volna. Jehova áldása egyértelmű volt, mivel a beszámoló ezt írja: „Isten szava továbbra is terjedt, és a tanítványok száma igencsak megnőtt Jeruzsálemben, és nagyon sok pap is hívő lett” (Csel 6:7). A Cselekedetek könyvében több helyen is olvashatunk ehhez hasonló beszámolókat (Csel 9:31; 12:24; 16:5; 19:20; 28:31). Napjainkban is nagyon lelkesítő, amikor halljuk, hogy a világ más részein hogyan halad előre a prédikálómunka.

²² Most ugorjunk vissza az első századba. A feldühödött vallási vezetőknek eszük ágában sem volt felhagyni az üldözéssel. A helyzet egyre csak fokozódott. István szinte azonnal a könyörtelen üldözés célpontjává vált, amint azt a következő fejezetben látni fogjuk.