Egy nagy sokaság Jehova trónja előtt
Tizenharmadik fejezet
Egy nagy sokaság Jehova trónja előtt
1. a) Mit kellett vagy kell megtapasztalniuk Isten keresztény kor előtt élt szolgáinak és a 144 000-nek, mielőtt megkaphatják a jutalmukat? b) Mire lesz lehetősége a napjainkban élő „nagy sokaságnak”?
ISTEN hűséges szolgái, Ábeltől kezdve Keresztelő Jánosig, első helyre tették életükben Isten akaratának cselekvését. Ettől függetlenül mindannyian meghaltak, és arra várnak, hogy földi életre támadjanak fel Isten új világában. Annak a 144 000 főnek is, akik Krisztussal együtt fognak uralkodni Isten égi Királyságában, előbb meg kell halnia, és csak ezt követően kaphatja meg jutalmát. A Jelenések 7:9 azonban megmutatja, hogy ezekben az utolsó napokban lesz „egy nagy sokaság” minden nemzetből, amelynek tagjai nem fognak meghalni, hanem kilátásuk van arra, hogy örökké élhetnek majd a földön. Te köztük vagy?
A nagy sokaság kiléte
2. Mi vezetett a Jelenések 7:9-ben említett nagy sokaság kilétének a pontos megértéséhez?
2 Jehova szolgái 1923-ban felismerték, hogy Jézusnak a Máté 25:31–46-ban található példázatában a „juhok”, valamint a „más juhok”, amelyekre Jézus a János 10:16-ban utalt, olyan emberek, akiknek lehetőségük van örökké élni a földön. 1931-ben úgy tűnt, hogy az Ezékiel 9:1–11-ben megemlített személyeknek, akiknek jegy van a homlokukon, földi reménységük van. Majd 1935-ben megtudtuk, hogy a nagy sokaság részét képezi a más juhok osztályának, amelyről Jézus beszélt. Ennek a kiváltságos nagy sokaságnak ma már több millióra nőtt a száma.
3. Miért nem egy égi osztályra utal a ’trón előtt állnak’ kifejezés?
3 A Jelenések 7:9 rámutat, hogy a nagy sokaság nem az égben van. Nem kell az égben lenniük ahhoz, hogy Isten ’trónja előtt állhassanak’ — egyszerűen Isten látja őket (Zsoltárok 11:4). Abból látszik, hogy a nagy sokaság — „melyet senki nem volt képes megszámolni” — nem égi osztály, hogy elnevezésük szerint számuk meghatározatlan, ellentétben a Jelenések 7:4–8-ban és a Jelenések 14:1–4-ben említett kifejezésekkel. A Biblia ezeken a helyeken ugyanis feltárja, hogy a földről 144 000-en kerülnek az égbe.
4. a) Mi a „nagy nyomorúság”, amelyet túlél a nagy sokaság? b) A Jelenések 7:11, 12 szerint kik azok, akik figyelik a nagy sokaságot és csatlakoznak hozzájuk az imádatban?
4 A Jelenések 7:14 ezt mondja a nagy sokaságról: „Ezek azok, akik kijönnek a nagy nyomorúságból.” Ők túlélik az emberi történelem legnagyobb csapását (Máté 24:21). Amikor hálától indíttatva Istennek és Krisztusnak tulajdonítják a megmentésüket, akkor minden hűséges égi teremtmény csatlakozik hozzájuk, és így szólnak: „Ámen! Az áldás, a dicsőség, a bölcsesség, a hálaadás, a tisztelet, a hatalom és az erő a mi Istenünké legyen örökkön-örökké! Ámen” (Jelenések 7:11, 12).
Méltónak kell lenni a túlélésre
5. Hogyan tudjuk meghatározni azokat a tulajdonságokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy valaki a nagy sokaság tagja legyen?
5 Jehova a nagy nyomorúság alatt, összhangban az igazságos alapelveivel, meg fogja menteni a nagy sokaság tagjait. A Bibliában világosan le vannak írva azok a tulajdonságok, amelyek szükségesek a megmentéshez. Ezért már most lehetséges az igazságosságot szeretők számára, hogy cselekedeteikkel bizonyítsák, hogy méltóak a megmentésre. De mit kell tenniük?
6. Miért találó, ha a nagy sokaságot juhokhoz hasonlítjuk?
6 A juhok szelídek és engedelmesek. Így amikor Jézus azt mondta, hogy az égi osztályon kívül vannak más juhai is, azokra az emberekre utalt, akik nemcsak hogy örökké szeretnének élni a földön, hanem készek is alávetni magukat Jézus tanításainak. „Az én juhaim figyelnek a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem” — mondta (János 10:16, 27). Ezek olyan emberek, akik őszintén hallgatnak Jézusra, és engedelmesen megteszik, amit mond, azaz tanítványaivá válnak.
7. Egyebek között milyen tulajdonságokat kell Jézus követőinek kifejleszteniük?
7 Milyen más tulajdonságokat kell még Jézus ezen követőinek egyénenként kifejleszteniük? Isten Szava megadja a választ: „le kell vetnetek a régi egyéniséget, amely korábbi viselkedésmódotokhoz igazodik, és . . . fel kell öltenetek az új egyéniséget, amely Isten akarata szerint teremtetett igazi igazságosságban és lojalitásban” (Efézus 4:22–24). Olyan tulajdonságokat fejlesztenek ki, amelyek fokozzák az Isten szolgái közötti egységet — „szeretetet, örömet, békét, hosszútűrést, kedvességet, jóságot, hitet, szelídséget és önuralmat” (Galácia 5:22, 23).
8. Mivel kell szembenéznie a nagy sokaságnak, amint támogatja a maradékot?
8 A nagy sokaság támogatja az égi reménységűek kicsiny csoportját, amely a prédikálómunka élén van (Máté 24:14; 25:40). A más juhok annak ellenére megadják ezt a támogatást, hogy tudják, ellenállással kell szembenézniük, mert az utolsó napok kezdetekor Krisztus Jézus az angyalaival kivetette Sátánt és démonait az égből. Ez azt jelenti, hogy „jaj a földnek . . . , mert lejött hozzátok az Ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy rövid ideje van” (Jelenések 12:7–12). Ahogy közeledünk ennek a rendszernek a végéhez, Sátán egyre nagyobb ellenállást tanúsít Isten szolgáival szemben.
9. Milyen sikereket érnek el Isten szolgái a jó hír prédikálásában, és mi ennek az oka?
9 Az ádáz üldözéstől függetlenül a prédikálómunka továbbra is előrehalad. Az I. világháború végén még csak néhány ezer Királyság-prédikáló volt, ma azonban már több millióan vannak. Mindez nem meglepő, hiszen Jehova ezt ígérte: „Egy ellened készült fegyver sem lesz jó szerencsés” (Ézsaiás 54:17). Még a zsidó legfelsőbb bíróság egyik tagja is elismerte, hogy az Istentől kapott munkát nem lehet leállítani. Ezt mondta az első századi farizeusoknak a tanítványokról: „hagyjátok őket békén (mert ha emberektől van ez az elgondolás vagy ez a munka, meg fog bukni, de ha Istentől van, nem lesztek képesek megbuktatni őket); különben még esetleg olyanoknak találtattok, akik a valóságban Isten ellen harcolnak” (Cselekedetek 5:38, 39).
10. a) Mit jelent a nagy sokaság tagjain lévő „jegy”? b) Hogyan engedelmeskednek Isten szolgái az ’égből jövő hangnak’?
10 A Biblia úgy tünteti fel a nagy sokaság tagjait, mint akik meg vannak jelölve a túlélésre (Ezékiel 9:4–6). A „jegy” azt bizonyítja, hogy átadták magukat Jehovának, valamint megkeresztelkedtek Jézus tanítványaiként, és törekszenek a Krisztuséhoz hasonló egyéniség kifejlesztésére. Engedelmeskednek az ’égből jövő hangnak’, amely a következőket mondja a hamis vallás Sátán kezében lévő világbirodalmáról: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok részestársai lenni a bűneiben, és nem akartok kapni a csapásaiból” (Jelenések 18:1–5).
11. Milyen fontos módon mutatják ki a nagy sokaság tagjai, hogy ők Jehova szolgái?
11 Jézus pedig a következőket mondta követőinek: „Arról fogja tudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretet van köztetek” (János 13:35). Ezzel ellentétben a világ vallásainak tagjai háborúkban megölik a vallásuk tagjait, gyakran pusztán azért, mert más nemzethez tartoznak. Isten Szava kijelenti: „Ebből a tényből ismerhetők fel az Isten gyermekei és az Ördög gyermekei: mindaz, aki nem gyakorol igazságosságot, nem az Istentől származik, és az sem, aki nem szereti a testvérét . . . szeressük egymást; nem úgy, mint Káin, aki a gonosztól származott, és legyilkolta a testvérét” (1János 3:10–12).
12. A nagy nyomorúság idején hogyan fog Jehova bánni azokkal a vallási ’fákkal’, amelyek értéktelen gyümölcsöt teremnek?
12 Jézus elismerte: „minden jó fa kiváló gyümölcsöt terem, de minden rothadt fa értéktelen gyümölcsöt terem; jó fa nem hozhat értéktelen gyümölcsöt, és rothadt fa sem teremhet kiváló gyümölcsöt. Minden fát, amely nem terem kiváló gyümölcsöt, kivágnak és a tűzbe vetnek. Úgy bizony, a gyümölcseikről fogjátok felismerni ezeket az embereket” (Máté 7:17–20). A világ vallásait az általuk termett gyümölcsök rothadt faként azonosítják, és Jehova hamarosan elpusztítja őket a nagy nyomorúság alatt (Jelenések 17:16).
13. Hogyan mutatják ki a nagy sokaság tagjai, hogy egyesülten ’állnak Jehova trónja előtt’?
13 A Jelenések 7:9–15 olyan pontokra hívja fel a figyelmünket, amelyek a nagy sokaság megmentéséhez vezetnek. Úgy írja le a nagy sokaságot, mint amelynek tagjai egyesülten ’állnak Jehova trónja előtt’, támogatva az egyetemes szuverenitását. Ők „megmosták köntösüket, és megfehérítették a Bárány vérében”, amellyel kimutatják, hogy elismerik Jézus bűnengesztelő áldozatát (János 1:29). Átadták magukat Istennek, és ezt vízbe való bemerítkezéssel jelképezték. Így a megfehérített köntösük azt jelképezi, hogy tisztán állhatnak Isten előtt, és „éjjel-nappal szent szolgálatot végeznek neki”. Összhangba lehetne hozni az életedet még szorosabban az előbb leírtakkal?
Előnyök már most
14. Egyebek között mik azok az egyedülálló előnyök, amelyeket Jehova szolgái már most tapasztalnak?
14 Valószínűleg felfigyeltél azokra az egyedülálló előnyökre, amelyeket már most tapasztalnak Jehova szolgái. Amikor például megismerted Jehova igazságos szándékait, megértetted, hogy ragyogó jövő vár rád. Így már valódi célod van az életben: az igaz Isten szolgálata azzal az örömteli kilátással, hogy örökké élhetsz egy paradicsomi földön. Igen, a Király Jézus Krisztus „elvezeti [a nagy sokaságot] az élet forrásvizeihez” (Jelenések 7:17).
15. Milyen előnyei származnak Jehova Tanúinak abból, hogy ragaszkodnak a Biblia alapelveihez a politikai és erkölcsi kérdésekben?
15 Az egyik csodálatos előny, amelyet a nagy sokaság élvez, a Jehova szolgái között világszerte tapasztalható szeretet, egység és összhang. Mindannyian ugyanazt a szellemi eledelt fogyasztjuk, ezért ugyanazon törvények és alapelvek szerint élünk, amelyek Isten Szavában találhatóak. Ez az oka annak, hogy nem idéz elő megosztottságot közöttünk semmilyen politikai vagy nemzeti eszme. Ezenkívül magas erkölcsi irányadó mértékek szerint élünk, amelyet Isten megkíván a népétől (1Korintus 6:9–11). Mindennek köszönhetően elmondhatjuk, hogy Jehova szolgái szellemi paradicsomban élnek, és az életüket nem a világban oly elterjedt viszálykodás, széthúzás és erkölcstelen viselkedés uralja. Figyeld meg, mit ír erről az Ézsaiás 65:13, 14.
16. Milyen reménysége van a nagy sokaságnak attól függetlenül, hogy szembesülnie kell a világ általános gondjaival?
16 Jehova emberi szolgái korántsem tökéletesek. A világ általános gondjai őket is érintik, átélnek nehézségeket, és ártatlan áldozatai lehetnek a nemzetek háborúinak. Ők is megbetegedhetnek, szenvedhetnek és meghalnak. Azonban hisznek abban, hogy az új világban Isten „letöröl minden könnyet a szemükről, és nem lesz többé halál, sem kesergés, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé” (Jelenések 21:4).
17. Milyen csodálatos jövő vár azokra, akik az igaz Istent imádják, függetlenül attól, hogy mi történhet velünk most?
17 Még ha meg kell is halnod az időskor, betegség, baleset vagy üldözés miatt, Jehova fel fog támasztani a paradicsomi életre (Cselekedetek 24:15). Ezután lehetőséged lesz részt venni egy szellemi lakomán Krisztus millenniumi uralma alatt. Az Isten iránt érzett szereteted mélyülni fog, amint szemtanúja leszel szándékai dicsőséges megvalósulásának. Aztán a Jehovától jövő fizikai áldások tovább mélyítik az iránta érzett szeretetedet (Ézsaiás 25:6–9). Micsoda csodálatos jövő vár Isten népére!
Beszéljük meg a főbb pontokat!
• Milyen különleges eseménnyel hozza összefüggésbe a Biblia a nagy sokaságot?
• Mit kell tennünk már most, ha valóban szeretnénk a nagy sokasághoz tartozni, amely Isten kegyét élvezi?
• Milyen fontosak számodra azok az áldások, amelyekben a nagy sokaság részesül már most, és majd Isten új világában?
[Tanulmányozási kérdések]
[Kép a 123. oldalon]
A nagy sokaság milliói egyesülten imádják az igaz Istent