AZ ÖSSZEJÖVETELEKEN az 1980-as évek végén csak az Őrtorony-tanulmányozás vezetőjének volt folyóirata, és általában az is csak kézzel másolt volt. Ezért felvetettem az egyik vénnek, Genadi Gudadzénak, hogy próbáljuk meg mi nyomtatni a folyóiratokat.

A testvérek akkoriban egy házi készítésű stencilgéppel nyomtatták a kiadványokat, de ezzel csak párat tudtak készíteni. Hogy mindig legyen elegendő folyóirat, szükség volt egy hatékonyabb gépre, egy ügyes gépíróra, egy írógépre és elegendő stencilpapírra. De a nyomtatáshoz használt felszereléseket, sőt még a papírt is nyilvántartotta a kormány, a titkosszolgálat pedig ellenőrizte a beszerzésüket.

Szereztem egy írógépet az egyik ismerősömtől, aki hozzá tudott jutni a leselejtezett gépekhez, melyeket a kormány már nem tartott számon. A húgom gépíró volt, és szívesen segített. A testvérek készítettek egy új stencilgépet, és találtak  egy helyet, ahonnan be lehetett szerezni a stencilpapírt. Minden megoldódott, így hamarosan kinyomtattuk az első példányt a grúz Őrtoronyból.

De idővel akadt egy kis gond. Egy nap Genadi ezt mondta: „Keresnünk kell egy másik helyet, ahonnan be tudjuk szerezni a stencilpapírokat.” Egy hivatalban, melyet a kormány felügyelt, látott stencilpapírkötegeket, de mivel figyelték a rendőrök, nem tudott vásárolni belőlük. Azon tűnődtünk, hogyan juthatnánk hozzá a papírokhoz. „Ez lehetetlen!” – hajtogattam. De Genadi határozottan ezt válaszolta: „Ne mondd, hogy lehetetlen. »Istennél minden lehetséges«” (Máté 19:26).

Másnap elmentem a hivatalba. Útközben végig az járt a fejemben, amit Genadi mondott. Nagyon izgatott voltam, de Jehovának hála egy barátságos gépírónővel tudtam beszélni. Ő készségesen továbbította a kérésemet a hivatal vezetőjének, aki nem más volt, mint a férje. Ezután rendszeresen itt vásároltam stencilpapírt, melyből többé nem volt hiányunk.