Benin déli részén a motoros taxi, helyi nevén zem, kedvelt közlekedési eszköz a városokban. Désiré, egy kisegítő úttörő felszerelt a zemjére egy lejátszót és két hangfalat, úgy, hogy az utas is hallja a bibliai drámák és kiadványok hangfelvételeit. A legtöbb utas feszült figyelemmel hallgatja a felvételeket. A hallottak annyira lekötik őket, hogy amikor megérkeznek a céljukhoz, nem  is akarnak leszállni a motorról, amíg be nem fejeződik a felvétel. Désiré ezt mondja: „Persze jó lenne, ha mielőbb fizetnének, és felvehetnék egy másik utast, de mégiscsak fontosabb, hogy halljanak a jó hírről. Így aztán jó sok kiadványt tudok elterjeszteni.”

Egy hatéves kislány, Nolla a családjával Burundiban él, a hegyekben. Egy nap épp a család ebédje főtt a kis tűzhelyen, amikor két munkás jött át hozzájuk a szomszédból, hogy kérjenek egy kis parazsat, hogy tüzet tudjanak gyújtani. Nolla még nem jár iskolába, ezért ő őrizte a tüzet, amikor a férfiak odajöttek. Megengedte nekik, hogy vigyenek egy kis izzó faszenet a tűzhelyből. Nem sokkal később Nolla meglátta, hogy a két férfi azért kért tüzet, hogy rá tudjanak gyújtani. Ez annyira zavarta, hogy odament, és a következőt mondta nekik: „Ha tudtam volna, hogy azért kérnek tüzet, hogy cigizzenek, nem adtam volna.” Aztán eszébe jutott, hogy a királyságteremben látott egy folyóiratot, melynek a címlapján volt egy cigaretta. Odaszaladt, és hozott két példányt Az Őrtorony 2014. június 1-jei számából, mely a dohányzással foglalkozik. Nolla odaadta nekik a folyóiratokat, és arra kérte őket, hogy rögtön olvassák el. Később újra összefutott velük, és adott nekik meghívót a regionális kongresszusra. A kislány kitartása arra indította a két férfit, hogy részt vegyenek a kongresszus két napján. Amikor találkoztak az ebédszünetben, Nolla odahívta őket magukhoz, és megkínálta őket a család  ebédjével. A kongresszus olyan nagy hatással volt a két férfira, hogy mindketten elkezdték tanulmányozni a Bibliát.

Libériában a vének különféle büntetőintézetekbe is elviszik a királyság jó hírét. Yves, aki különleges úttörőként szolgál a fővárosban, Monroviában, ezt meséli: „Márciusban három elítélt lett kereszteletlen hírnök. A monroviai központi börtönben így már hatan hírnökök.” Hogyan végzik a szolgálatukat? „Minden szerdán és szombaton szántóföldi összejövetelt tartanak – mondja Yves. – Engedélyt kaptak, hogy celláról cellára menjenek, és beszéljenek a börtönlakókkal a Biblia reményteli üzenetéről.” Sok rab tanulmányozza a Bibliát, és a börtönben megtartott összejöveteleken is részt vesz. 79 elítélt volt jelen azon a nyilvános előadáson, melyet a fiókhivatal képviselője tartott meg a börtönben. Hat másik börtönben is rendszeresen tanulmányozzák csoportosan a Bibliát, és a résztvevőkre jó hatással vannak a tanultak.

A testvérek óriási erőfeszítéseket tesznek, hogy segítsenek az érdeklődőknek részt venni az emlékünnepen. Így volt ez például Dél-Afrika őslakosai, a busmanok, más néven a szanok esetében is. Ez a népcsoport évszázadokig egyszerű, nomád életet élt, a tagjai vadásztak és gyűjtögettek. 2015-ben Glenn, aki Namíbia északi részén szolgál különleges úttörőként, megszervezte, hogy  tartsák meg az emlékünnepet egy elszigetelt busman faluban, mely 270 kilométerre van Rundutól keletre. Másodszor tartottak emlékünnepi megemlékezést ezen a távoli helyen. A falu vezetői mindkét alkalommal megengedték, hogy ingyen használjuk a közösségi épületet. Az emlékünnepen 232-en vettek részt a heves esőzés ellenére. A busmanok ezen a területen a khoe nyelvet beszélik, melyre jellemzőek a csettintő hangok. Az előadást angolról fordították khoe nyelvre. Mivel a Biblia nem jelent meg khoe nyelven, színes képeket vetítettek ki a falra, hogy el tudják magyarázni a verseket, például az Ézsaiás 35:5, 6-ot. Glenn, aki számos bibliatanulmányozást vezet ezen a területen, ezt mondja: „Két éve havonta egyszer ellátogatok ide, és ilyenkor néhány napig itt alszom. A tanulmányozók lassan haladnak előre a nyelvi akadályok és a távolság miatt. Rettentően nagy szükségünk van a segítségre. Amikor meglátogattam a közösség vezetőit, hogy megbeszéljem velük az idei emlékünnep részleteit, az egyikük azt kérte, hogy építsünk egy imádati helyet a falujukban. Azt mondta, hogy kapunk tőlük egy földterületet, és ők állják az építkezés költségeit. Tőlünk csak annyit kérnek, hogy küldjünk egy »pásztort«, vagy legalább képezzünk egyet közülük.”