Ines negyedik osztályos tanuló egy finnországi iskolában. Megtudta, hogy az osztálya vallási oktatás keretében Jehova Tanúiról fog beszélgetni. Ezért elhatározta, hogy meghívja az osztályát a Királyság-terembe. A tanárnőjének és az osztálytársainak is tetszett az ötlet.

A következő héten 38 tanuló mintegy 5 km-t kerékpározott,  hogy eljusson a Királyság-terembe. Két tanárnő kísérte el őket, és az iskolaigazgató is velük tartott. Két testvér és három testvérnő enni- és innivalóval várta őket. A diákok kérdéseket tettek fel a teremről és a Tanúkról: „Mi történik az összejöveteleken? Mire használják azt a szobát ott?” A könyvtárra gondoltak. Arra is kíváncsiak voltak, hogy miért van a falra írva az, hogy hat osztva tízzel. Az éviszöveg feliratában lévő Máté 6:10 miatt kérdezték.

Mivel az iskola részt vesz egy programban, melynek célja az iskolai zaklatás megelőzése, a testvérek levetítettek egy animációs kisfilmet a jw.org honlapról, melynek címe: Mit tehetsz, ha zaklatnak? A honlap más részeit is megmutatták, és egy Királyság-éneket is lejátszottak nekik. Az osztály körülbelül egy órát töltött a Királyság-teremben.

Az igazgató, a tanárnők és a gyerekek is nagyon jól érezték magukat. Az igazgatót különösen érdekelte a honlapunk. Úgy gondolta, hogy érdemes lenne felhasználni a vallásokról szóló órákon. Örömmel hallotta, hogy más osztályokat is szívesen látnak a Királyság-teremben. Így a következő nap egy másik osztály tanárnője is felvette a kapcsolatot a Tanúkkal, hogy ők is elmehessenek a terembe.

Cristina, aki Romániában él, soha nem járt iskolába, és olvasni sem tanult meg. Nagyon szegény volt. Abból élt, hogy sörösdobozokat és műanyag palackokat keresgélt a szeméttelepen. Egyik nap felfigyelt valamire. A szemét között néhány bibliai kiadvány hevert, benne csodálatos képekkel boldog emberekről. Arra gondolt,  hogy biztos élnek ilyen emberek valahol a földön. Kíváncsi lett, hogy miről szólhatnak a kiadványok, ezért megkért valakit, hogy olvassa fel neki. Így megtudta, hogy a kiadványok vallásos témájúak. Nagyon elszomorodott, hogy az emberek képesek a kukába dobni Isten Szaváról szóló anyagokat. Cristina még több füzetet, tájékoztatólapot és folyóiratot keresett a szemétben. Volt,  hogy teljes kiadványokat talált, de az is előfordult, hogy darabokra tépett példányokat. Még olvasni is megtanult, hogy jobban megértse, miről szólnak a kiadványok.

Később Cristina találkozott a Tanúkkal, és tanulmányozni kezdett. Boldog volt, amikor megtudta, hogy Jehova szereti őt, és ezért talált rá a kiadványokra, melyeket mások semmire sem becsültek. Rendszeresen ott van az összejöveteleken, és teljesen lenyűgözi, amit tanul. Igazán nagy örömet szerez neki, hogy most már nem kell a szemétben keresgélnie, hanem új, kifogástalan állapotú könyveket, füzeteket és folyóiratokat olvashat. Cristina tényleg kincsre lelt a szemétdombon.

A Németországban élő Margret minden reggel kiviszi a kutyáját az erdőbe. „Megpróbálok beszédbe elegyedni az arra járókkal – meséli Margret. – Ha nyitottak egy kis beszélgetésre, a Bibliára terelem a szót.”

Egyszer egy hetvenes éveiben járó hölgy szintén a kutyáját sétáltatta. Margret beszélgetni kezdett vele. A hölgy nagyon barátságos volt, és elmondta, hogy mindennap imádkozik és olvassa a Bibliát. Onnantól fogva naponta találkoztak, és szentírási témákról beszélgettek. Egy nap a hölgy megkérdezte Margrettől: „Honnan ismeri ilyen jól a Bibliát?” „Jehova Tanúja vagyok” – válaszolta Margret.

Margret számtalanszor felajánlotta a hölgynek, hogy tanulmányozhatnák a Bibliát az otthonában, de mindig elutasító választ kapott. A beszélgetéseik azonban nem  maradtak abba. Aztán néhány hónap múlva újra megemlítette a tanulmányozást. Ezúttal a hölgy elárulta, hogy fél beleegyezni, mert az élettársa nagyon nem kedveli a Tanúkat.

Margret legközelebb egy Bibliával és A Biblia tanítása könyvvel indult az erdőbe. Amikor meglátta a hölgyet, elszántan ezt mondta neki: „Ha az otthonában nem tanulmányozhatunk, tanulmányozzunk az erdőben.” A hölgynek könnybe lábadt a szeme, és azonnal beleegyezett. Azóta hetente hatszor találkoznak. Az évszaktól és az időjárástól függően Margret olykor esernyővel vagy zseblámpával felszerelkezve megy az erdei tanulmányozásra.

Egy testvérnő, Delphine tanulmányozta a Bibliát Irinával Bulgáriában. Irina örömmel tanult, és rendszeresen részt vett az összejöveteleken. Ám a férje azt akarta, hogy felejtse el a Tanúkat. A családdal Svédországba, egy kis faluba költözött, így Irinának megszakadt a kapcsolata Delphine-nel. Azonban Svédországban két úttörő, Alexandra és Rebecca találkozott Irinával. Mivel Irina nem beszélt svédül, odaadták neki a Jó hír minden embernek című füzetet, hogy olvassa el a benne lévő bibliai gondolatokat bolgár nyelven. Majd a füzet segítségével megkérdezték tőle, hogy szeretne-e kiadványokat kapni az anyanyelvén. Irina hevesen ingatta a fejét jobbra-balra. A testvérnők ezt úgy értelmezték, hogy nem, ezért elbúcsúztak tőle.

Alexandrának később eszébe jutott, hogy egy svéd testvérnő, Linda Bulgáriában szolgál, és néhány héten belül haza fog jönni. Arra gondolt, hogy Irina talán  másképp reagálna, ha az anyanyelvén hallana az igazságról. Amikor Linda megérkezett, elment vele Irinához. Irina elmondta Lindának, hogy minden este azt kérte Jehovától, hogy folytathassa a tanulmányozást. Ha kilépett otthonról, szinte mindig magával vitte A Biblia tanítása könyvet bolgár nyelven. Remélte, hogy az utcán majd valahol Tanúkat talál, és megmutathatja nekik a könyvet, de sehol sem bukkant rájuk. Most, hogy végre ott álltak előtte, boldog volt, hogy újabb bolgár nyelvű kiadványokat kaphat tőlük.

Linda megkérdezte Alexandrától, miért gondolta azt, hogy Irinát nem érdekli az igazság. Alexandra azt mondta, hogy azért, mert Irina ingatta a fejét. Linda elmosolyodott, és elmagyarázta, hogy a bolgár emberek bólogatnak, ha valamivel nem értenek egyet, és ingatják a fejüket, ha igen. Addig is, amíg Irina megtanul svédül, bolgárul tanulmányoz. Hogyan? Sikerült felvennie a kapcsolatot Delphine-nel, és azóta videotelefonon tanulmányoznak.

Jemima Spanyolországban él, és a szülei az igazságban nevelték. Ám hétévesen gyökeresen megváltozott az élete, mert az édesanyja úgy döntött, hogy már nem akar Jehova Tanúja lenni, és elvált Jemima apukájától. Tizenhárom évesen Jemima abbahagyta az összejövetelek látogatását, és kijelentette, hogy nem akar többet az apjától bibliai témákról hallani.

Ahogy Jemima felnőtt, olyan társadalmi és politikai megmozdulásokban vett részt, amelyek igyekeztek érvényt szerezni a hétköznapi emberek jogainak. Később munkanélküli lett, ezért az édesapja, Domingo  felajánlotta neki, hogy dolgozzon vele együtt szobafestőként.

Egyik nap munka közben Domingo felvetette Jemimának, hogy tanulmányozhatnák együtt a Bibliát. A lánya visszautasította, és azt mondta, ha egyszer érdekelni fogja őt a Biblia, majd szól. Domingo munka közben szerette a Biblia és a folyóiratok hangfelvételeit hallgatni, Jemima viszont inkább popzenét hallgatott a fülhallgatóján.

Időközben Domingo újranősült, és 2012 novemberében meghívást kapott a feleségével a házaspárok bibliaiskolájára. Jemimára nagy hatással volt, amikor megtudta, hogy az apja két hónapot fog egy bibliaiskolán tölteni, és vállalja, hogy bárhová elküldhetik, még ha sok mindent hátra kell is hagynia. Ekkor ismerte fel először, hogy az édesapja számára mennyire fontos Jehova szolgálata, és kíváncsi lett, hogy miért.

Jemima munka közben már nem zenét hallgatott, hanem azt, amit az édesapja is. Mi több, elkezdett kérdezősködni. Egyszer, amikor Domingo épp a létrán állva festett, Jemima megkérdezte: „Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy majd szólok, ha szeretném tanulmányozni a Bibliát? Most már szeretném.”

Milyen boldog volt Domingo! 2013 januárjától heti kétszer tanulmányoztak. Az iskola áprilisban kezdődött, és közben is folytatták a tanulmányozást videotelefonon. Jemima elment a diplomaosztóra, és nagyon élvezte. 2013. december 14-én pedig megkeresztelkedett.

„Annyira türelmes volt velem Jehova, és sose mondott le rólam – meséli Jemima. – Míg a világban hiába kerestem barátokat, Jehovától igaz barátokat kaptam.  A világon mindenütt vannak testvéreim, és ezért még inkább hálás vagyok Jehova szerető törődéséért.”

Vaszilij, aki már régóta az oroszországi Bételben szolgál, 2014. március 30-án egy hordozható bemutatóállvánnyal tanúskodott, amikor megállt mellette egy rendőrautó. Kiszállt egy rendőr, és udvariasan távozásra szólította fel, mert a környéken lakók panaszt tettek. Egy másik rendőr videóra vette az esetet. Vaszilij úgy látta jónak, ha nem kezdi bizonygatni a jogait, hanem együttműködik a rendőrökkel. Időközben jó néhány járókelő kíváncsian megállt mellettük. Vaszilij elment, de két nappal később találkozót kért a helyi rendőrfőnöktől, amit lehetővé is tettek. Vaszilij megköszönte a rendőrfőnöknek, hogy fontos feladatokat látnak el a közösség érdekében. Azt is elmondta, mennyire értékeli, hogy udvariasan beszéltek vele a rendőrök két nappal korábban. A rendőrfőnök a kollégájához fordulva így szólt: „Már 32 éve szolgálok a rendőrségnél, de még soha senki nem köszönte meg a munkánkat.” A találkozó során Vaszilij kedvesen elmagyarázta, hogy a tanúskodómunkánk teljesen törvényes. Erre a rendőrfőnök megkérdezte őt, hogy ismerve a jogait, miért nem ellenkezett a rendőri intézkedés során. Vaszilij így válaszolt: „Tisztelem a rendőrséget. Gondoljon csak bele, milyen hatást váltott volna ki a szemlélőkből, ha azzal vádoltam volna a rendőröket, hogy nem ismerik a törvényt.” A rendőrfőnök és a munkatársa nagyon meglepődött, és biztosította Vaszilijt, hogy a jövőben nyugodtan tanúskodhat a bemutatóállvánnyal.