A FÜLÖP-SZIGETEKEN születtem Ilocos Nortéban, 1968. december 10-én. A családban a tíz gyermek közül én vagyok a hetedik. Mint a legtöbb filippínót, engem is katolikusnak neveltek. 1986-ban érettségiztem, és ápolónő szerettem volna lenni. De egy súlyos betegség miatt ez az álmom meghiúsult. Valójában majdnem meghaltam. Reményvesztetten imádkoztam Istenhez, és azt ígértem neki, hogyha meggyógyít, egész életemben őt fogom szolgálni.

Sokáig tartott, mire felépültem. Hogy eleget tegyek az ígéretemnek, 1991 júniusában beiratkoztam a pünkösdisták egyik bibliaiskolájába. Azt mondták, hogy az oktatás során majd megtudjuk, hogyan juthatunk hozzá „a szent szellem adományaihoz”. Én a gyógyítás adományát szerettem volna megkapni. Azt tanultuk, hogy ehhez böjtölnünk és imádkoznunk kell. Mivel szerettem volna azt a benyomást kelteni, hogy én már részesültem „a szellem adományaiból”, egyszer, amikor az egyik osztálytársam hangosan imádkozott a sarokban, odalopództam, hogy kihallgassam. Mielőtt befejezte volna az imát, gyorsan visszamentem a helyemre, és letérdepeltem. Később elmondtam neki, hogy mit kért az imájában, így elhitte, hogy én már megkaptam „a szellem adományát”.

A tanulmányaim során sok kérdés merült fel bennem. Elgondolkodtam például a Máté 6:9-en. Nem értettem, kit nevez Jézus ebben a versben Atyának, és kinek a nevét kell megszentelni. Hiába kérdeztem a tanítóimat, csak homályos válaszokat kaptam. A háromságról beszéltek, és azt mondták róla, hogy rejtély. A magyarázatukat zavarosnak találtam. Ennek ellenére folytattam a lelkipásztori tanulmányaimat.

A bibliaiskolában azt mondták, hogy Jehova Tanúié a legártalmasabb hamis vallás, hogy a szervezetük maga az antikrisztus, ezért meggyűlöltem őket.

A második évben, az egyik iskolai szünidőben hazamentem a szüleimhez. Az egyik nővérem, Carmen megtudta, hogy otthon vagyok, ezért ő is hazajött. Akkor ő már Jehova Tanúja volt, ráadásul az ideje nagy részét a hite terjesztésére fordította. Szeretett volna nekem mondani valamit Istenről, de én dühösen ráförmedtem: „Már mindent tudok arról az Istenről, akit szolgálok.” Kiabáltam  vele, arrébb löktem, és elzárkóztam minden további beszélgetéstől.

Miután visszatértem a bibliaiskolába, Carmen küldött nekem egy példányt a Kell hinned a Háromságban? * című füzetből. Azonnal összegyűrtem és elégettem. Még mindig mérges voltam Carmenre.

Már a bibliaiskolában töltött évek alatt is megtérítettem néhány személyt. Nagyon büszke voltam arra, hogy az anyukám és a bátyám is pünkösdista lett.

1994 márciusában befejeztem a tanulmányaimat. A záróünnepségen, ahogy azt a bevezetőben említettem, jelen volt egy prédikátor. Minden végzős a közelébe akart kerülni, mert úgy hitték, hogy gyógyító ereje van. Felmentünk hozzá a színpadra, és vele együtt ugráltunk és tapsoltunk a zene ütemére. Azt, akit megérintett, „megszállta a szellem”. * Amint hozzám ért, eszméletlenül a földre estem. Miután magamhoz tértem, félelem fogott el, de boldog is voltam, mert éreztem, hogy megkaptam a gyógyítás adományát.

Hamarosan arra használtam a gyógyítói képességemet, hogy segítsek egy kislánynak, akinek nagyon magas láza volt. Miután imádkoztam, a kislány hirtelen megizzadt, és lement a láza. Akkor éreztem igazán úgy, hogy eleget tettem annak, amit Istennek ígértem. Ám furcsamód mégsem voltam elégedett. A lelkem mélyén hittem, hogy csak egy Isten van, de bizonytalan voltam abban, hogy ki ő. Az egyházam sok tanítása miatt is kételyek gyötörtek.

Mindezek után Jehova Tanúit még inkább ellenszenvesnek találtam. Ha a kezembe kerültek a kiadványaik, elégettem őket. Ám történt valami, ami letaglózott. Megtudtam, hogy az édesanyám tanulmányozza a Bibliát Carmennel, és ott akarja hagyni a vallásunkat. El sem tudom mondani, mennyire haragudtam a nővéremre.

Egy nap megláttam az Ébredjetek! folyóiratot a szüleim otthonában. Máskor elégettem volna, de kíváncsi voltam, mit olvas az anyukám, ezért belelapoztam. Megakadt a szemem egy férfi történetén. Korábban őszintén hitt az egyháza tanításaiban, ám amikor olvasni kezdte a Tanúk kiadványait a Bibliával együtt, rájött, hogy amit a háromságról, a tüzes pokolról és a lélek halhatatlanságáról tanult, az a Biblia szerint nem igaz. A szívem nagyot dobbant. Ezek engem is foglalkoztattak. Alig vártam, hogy még többet megtudjak a Bibliáról.

Ezután egy olyan férfiról olvastam az Ébredjetek!-ben, aki alkohol- és drogfüggő volt, de miután elkezdte tanulmányozni a Bibliát, megváltozott. A története arra indított, hogy a Tanúk más kiadványait is elolvassam. Az isteni név, amely mindörökké  fennmarad * című füzetből megtudtam, hogy Isten neve Jehova. Végtelenül boldoggá tett, hogy megismertem az igazságot az egyedüli igaz Istenről (5Mózes 4:39; Jeremiás 10:10).

Egyre több igazságot értettem meg a Bibliából, de senki sem tudott arról, miket olvasok. A pünkösdista iskolában például azt tanultam, hogy Jézus az Isten, ám a Bibliából megtudtam, hogy ő „az élő Isten Fia” (Máté 16:15, 16).

Amikor legközelebb találkoztam Carmennel, meglepődött, hogy kérek tőle magamnak egy példányt Az isteni név, amely mindörökké fennmarad című füzetből és más kiadványokból. Hiába töltöttem oly sok évet a bibliaiskolában, nem az igazat tanították nekem, sőt megvakítottak szellemileg. Most viszont leírhatatlanul boldog voltam, hogy annyi mindent megértettem a Bibliából. A saját bőrömön tapasztaltam, hogy igazak Jézus szavai: „megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket” (János 8:32). Az igazság megváltoztatta az életemet.

Egy ideig úgy gondoltam, imádhatom titokban Jehova Istent, és közben lelkipásztor is lehetek. Ám hamarosan megértettem, hogy az egyházam sok hitnézetét nem taníthatom többé. Viszont aggódtam amiatt, hogy miből fogok megélni, ha felhagyok a hivatásommal, és hogy milyen kínos lesz az egyházamnak, ha az egyik lelkipásztora Jehova Tanúihoz csatlakozik! Így hát maradtam a hivatásomban, de nem beszéltem a hamis tantételekről.

Amikor újból találkoztunk Carmennel, azt javasolta, menjek el Jehova Tanúi összejövetelére. Mivel rendszeresen Laoagba kellett utaznom a nagytemplomunkba, titokban elmentem a Tanúk összejöveteli helyére, a Királyság-terembe. Ott megismerkedtem Alma Preciosa Villarinnal, aki az ideje nagy részében evangelizálómunkát végez. Noha még mindig voltak rossz érzéseim a Tanúkkal kapcsolatban, beleegyeztem, hogy Alma tanulmányozza velem a Bibliát.

A nővérem mindig nagy türelemmel fejtegette nekem a bibliai igazságokat. Alma ugyanígy tett, pedig nemegyszer előfordult, hogy amikor tanultunk, ingerült lettem, vitatkoztam vele, és felemeltem a hangomat, hogy megvédjem a hitnézeteimet. Alma, valamint a Tanúk törődése, alázata és szelídsége megérintett. Arra indított, hogy Jehova szolgálatába álljak.

 1995 júliusában jutottam arra a döntésre, hogy felhagyok a lelkipásztori hivatásommal, mivel csak így tudok örömet szerezni Istennek. Mi segített erre a döntésre jutnom? A Jelenések 18:4 ezt mondja a hamis vallásról: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok részestársai lenni a bűneiben, és nem akartok kapni a csapásaiból.” Az aggodalmamat, hogy miből fogok megélni, a Héberek 13:5-ben található ígéret oszlatta el. Isten erről biztosítja azokat, akik cselekszik az akaratát: „Semmi esetre sem hagylak cserben, és el sem hagylak semmiképpen.”

Noha az apukám és a bátyám erősen ellenezte a döntésemet, két héttel azelőtt, hogy megkeresztelkedtem és Jehova Tanúja lettem, összeszedtem a bátorságom, és hazamentem, hogy elégessek mindent, amit korábban a lelkipásztori munkámhoz használtam. Ezután éreztem, hogy már nem vagyok birtokában a különleges adományoknak. Azelőtt alvás közben mintha mindig rám nehezedett volna valami. Ez az érzés is megszűnt, és azok az árnyak sem tűntek fel többé, melyeket a szobám ablakában láttam. A Bibliából megtudtam, hogy az összes, úgynevezett különleges adomány, mint például a gyógyítás, nem Istentől, hanem a gonosz szellemektől ered. Boldog voltam, hogy megszabadultam a démonok befolyásától, úgy, mint az a szolgálólány, akit Pál megszabadított a jövendőmondó démontól (Cselekedetek 16:16–18).

Túlcsordult a szívem az örömtől, amikor 1996 szeptemberében anyukámmal együtt állhattam a keresztelkedők között. A keresztelkedésem után több éven át úttörő voltam, vagyis az időm nagy részét a Biblia jó hírének a terjesztésére áldoztam.

Silverrel, a férjemmel mindent megteszünk azért, hogy a lányunk szívébe véssük a bibliai igazságokat. A lánytestvéreim közül többen is Jehova szolgái lettek. Sajnálom, hogy sok-sok éven át abban a tévhitben éltem, hogy mindent tudok Istenről. Viszont boldoggá tesz, hogy most már ismerem azt az Istent, akit szolgálok.