NÉHÁNY keresztény fiatal szeretne megnézni egy filmet a moziban. Már sok iskolatársuk látta, és nagyon tetszett nekik. Amikor odaérnek, meglátják a film plakátjait, tele fegyverekkel és hiányosan öltözött nőkkel. Mit tesznek? Ha már úgyis eljöttek, megnézik a filmet?

Egy ilyen helyzet jól szemlélteti, hogy számos olyan döntéssel nézünk szembe, melyek vagy gyengítik, vagy erősítik a kapcsolatunkat Jehovával. Olykor talán szeretnénk megtenni valamit, de aztán átgondoljuk, és másképp döntünk. Vajon ez csupán határozatlanság, vagy helyes, ha így teszünk?

Nagyon szeretjük Jehovát, ezért adtuk át az életünket neki, és ezért keresztelkedtünk meg. Szívből vágyunk rá, hogy hűségesek maradjunk hozzá. Ám az ellenségünk, Sátán mindent megtesz azért, hogy megtörje a feddhetetlenségünket (Jel 12:17). Úgy döntöttünk, hogy Jehovát szolgáljuk, és megtartjuk a parancsolatait. Igazán sajnálatos lenne, ha meggondolnánk magunkat. Az életünkbe is kerülhetne.

Több mint 2600 évvel ezelőtt Babilónia királya, Nabukodonozor felállított egy hatalmas aranyszobrot. Elrendelte, hogy mindenki boruljon le, és imádja a szobrot, ha pedig valaki nem engedelmeskedik, azt vessék a tüzes kemencébe. Három fiatal férfi, Sidrák, Misák és Abednegó Jehovát imádta, és nem borult le a szobor előtt. Így a tüzes kemencébe vetették őket. Jehova csodát tett, és megmentette őket. A három ifjú inkább kész volt kockáztatni az életét, semmint hogy megalkudjon a hitében (Dán 3:1–27).

Valamivel később történt, hogy Dániel próféta annak ellenére sem hagyott fel az  imával, hogy tudta, ezért az oroszlánok vermébe vethetik. Továbbra is ragaszkodott ahhoz a szokásához, hogy naponta háromszor imádkozik Jehovához. Nem változtatott azon a döntésén, hogy mindig az igaz Istent fogja imádni. Ezért Jehova „megszabadította Dánielt az oroszlánok karmai közül” (Dán 6:1–27).

Isten szolgái napjainkban is az önátadásukhoz méltón élnek. Például egy afrikai iskolában a Tanú-diákok nem voltak hajlandók részt venni a nemzeti jelkép imádatában. Azt mondták nekik, hogy kicsapják őket az iskolából, ha nem vesznek részt az ünnepségen a többiekkel együtt. Nem sokkal később az oktatási miniszter a városban járt, és beszélgetett néhány Tanú-diákkal. Ezek a fiatal Tanúk bátran, de udvariasan elmagyarázták az álláspontjukat. Azóta nem fenyegetik őket kicsapással, és senki nem próbálja arra kényszeríteni őket, hogy megalkudjanak a hitükben.

Vegyük Joseph esetét. A felesége rákos lett, és rövid időn belül meghalt. Josephről a rokonai tudták, hogy mit gondol a temetési szokásokról, és tiszteletben is tartották a nézőpontját. Ám a feleségének a rokonai nem voltak Tanúk, és olyan temetést akartak szervezni, ami nem tetszik Istennek. Joseph elmondja: „Amikor nem voltam hajlandó beadni a derekam, a gyerekeimet próbálták befolyásolni. De ők szilárdak maradtak. A rokonok a hagyományoknak megfelelően virrasztást is szerettek volna szervezni az otthonunkban, de megmondtam nekik, ha ragaszkodnak ehhez, akkor azt ne nálunk tartsák. Tudták, hogy a virrasztás nem egyeztethető össze a hitnézeteimmel, és a feleségem sem egyezett volna bele. Végül hosszas beszélgetés után máshol tartották meg.”

Joseph így folytatja: „A gyász nehéz időszakában könyörögtem Jehovához, hogy segítsen a családomnak, nehogy megszegjük a törvényét. Jehova meghallgatta az imáimat, és segített szilárdan kitartani a nyomás ellenére.” Josephben és a családjában fel sem merült, hogy változtassanak azon a döntésükön, hogy mindig engedelmeskednek Jehovának.

I. sz. 32 pászkája után egy szíroföníciai asszony ment oda Jézus Krisztushoz Szidón környékén. Többször is kérte Jézust, hogy űzze ki a lányából a démont. Először Jézus nem válaszolt neki. A tanítványaihoz viszont így szólt: „Én nem küldettem másokhoz, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.” Amikor az asszony tovább kérlelte Jézust, ő ezt mondta neki: „Nem helyes a gyermekek kenyerét elvenni, és kiskutyáknak odavetni.” Az asszonynak rendkívül nagy hite volt, ezért így válaszolt: „Igaz, Uram; de hát a kiskutyák is esznek a gazdájuk asztaláról lehulló morzsákból.” Jézus engedett az asszony kérésének, és meggyógyította a lányt (Máté 15:21–28).

Jézus kész volt változtatni a döntésén, amikor a helyzet lehetővé tette, és ezzel Jehovát utánozta. Korábban az izraeliták engedetlenek voltak Jehovával szemben, és egy aranyborjút imádtak. Ezért Jehova úgy döntött, hogy halált érdemelnek. De amikor Mózes könyörgött értük, Jehova hajlott rá, hogy megváltoztassa a döntését (2Móz 32:7–14).

Pál apostol is hajlandó volt megváltoztatni a döntéseit, ezzel Jehova és Jézus példáját követte. Az első misszionáriusi útján János Márk nem tartott végig vele és Barnabással. Emiatt Pál nem akarta később magával vinni őt. De az idő múlásával Pál látta, hogy Márk alkalmassá vált a feladatra, és hasznos segítség lenne számára. Ezért Pál ezt kérte Timóteusztól: „Vedd magad mellé Márkot, és hozd magaddal, mert hasznos nekem a szolgálatra” (2Tim 4:11).

 Mi a helyzet velünk? Ha irgalmas, türelmes és szerető égi Atyánk példájára gondolunk, talán mi is jónak tartjuk megváltoztatni egy-egy döntésünket. Például megváltozhat a véleményünk másokról. Jehovával és Jézussal ellentétben mi nem vagyunk tökéletesek. Elgondolkodtató, hogy ha ők készek voltak változtatni az elhatározásukon, akkor vajon mi mit teszünk? Figyelembe vesszük másoknál az enyhítő körülményeket? Lehetnénk jobb véleménnyel róluk?

Talán változtatnunk kell a gondolkodásmódunkon, hogy teokratikus célokat tudjunk kitűzni. Néhány bibliatanulmányozó rendszeresen jelen van az összejöveteleken, mégis halogatja a keresztelkedést. Előfordul, hogy valaki tudná vállalni az úttörőszolgálatot, ám vonakodik elkezdeni. Lehetnek olyan testvérek is, akik látszólag nem törekednek rá, hogy kisegítőszolgák vagy vének legyenek (1Tim 3:1). Úgy érzed, illik rád valamelyik helyzet? Jehova szeretné, ha megtapasztalnád, mekkora kiváltság őt és másokat a tőled telhető legnagyobb mértékben, örömmel szolgálni. Ennek fényében kész vagy meggondolni magad?

Ella Afrikában szolgál Jehova Tanúi egyik fiókhivatalában. Így mesél az érzéseiről: „Amikor a Bételbe jöttem, nem tudtam, hogy meddig tudom vállalni. Vágytam rá, hogy teljes lélekkel szolgáljam Jehovát, de a családommal is nagyon szerettem együtt lenni. Eleinte rettentően hiányoztak. A szobatársam viszont bátorított, ezért úgy döntöttem, hogy maradok. A Bételben eltöltött tíz év után úgy gondolom, hogy ameddig csak lehet, itt szeretném szolgálni a testvéreimet.”

Emlékszel, mi történt Káinnal, amikor féltékeny lett a testvérére, és haragra gerjedt? Isten azt mondta ennek a mogorva férfinak, hogy ha jót cselekszik, újra jó kapcsolatban lehet vele. Azt tanácsolta Káinnak, hogy uralkodjon a bűn felett, mely „ott lapul a bejáratnál”. Káin megváltoztathatta volna a gondolkodását, de szándékosan nem vette figyelembe Jehova tanácsát. Szomorú, de Káin megölte a testvérét, így ő lett az első gyilkos (1Móz 4:2–8).

Vagy vegyük Uzziás király példáját. Először azt tette, ami helyes Jehova szemében, és jó kapcsolatban volt vele. De sajnálatos módon büszkévé vált, és többé már nem volt jó hírneve. Bement a templomba, hogy füstölőszert ajánljon fel, holott ő nem volt pap. Amikor a papok figyelmeztették, hogy ne legyen ilyen elbizakodott, vajon változtatott a döntésén? Nem. Uzziás „dühbe gurult”, és semmibe vette a figyelmeztetést. Jehova ezért leprával sújtotta (2Krón 26:3–5, 16–20).

Igen, vannak helyzetek, amikor elengedhetetlen, hogy megváltoztassuk a döntésünket. Nézzünk egy modern kori példát. Joachim 1955-ben keresztelkedett meg, de 1978-ban kiközösítették. Több mint 20 évvel később megbánást mutatott, és visszafogadták. Nemrégen egy vén megkérdezte tőle, hogy miért várt ilyen sokáig. Joachim ezt válaszolta: „Mérges voltam és büszke. Igazán sajnálom, hogy ilyen sokáig vártam. Egész idő alatt tudtam, hogy Jehova Tanúi tanítják az igazságot.” Változtatnia kellett a gondolkodásmódján, és megbánást kellett tanúsítania.

Velünk is előfordulhat, hogy változtatnunk kell a gondolkodásunkon és a tetteinken. Ha hajlandók vagyunk így tenni, elnyerhetjük Jehova tetszését (Zsolt 34:8).