Olvasók kérdései

Vajon Pál apostol megalkudott a keresztényi hitében, amikor azt mondta a szanhedrin előtt, hogy „én farizeus vagyok”?

Ahhoz, hogy megértsük Pál kijelentését, mely a Cselekedetek 23:6-ban olvasható, vizsgáljuk meg a szövegkörnyezetet.

Miután a zsidó csőcselék rátámadt Pálra Jeruzsálemben, Pál a tömeghez szólt. Megemlítette, hogy Jeruzsálemben ’nevelkedett Gamáliel lábánál, és az ősi Törvény szigora szerint oktatták’. Bár a tömeg egy ideig figyelt a védőbeszédére, amikor végül elszabadultak az indulatok, az őt kísérő katonák parancsnoka elrendelte, hogy vigyék Pált a kaszárnyába. Amikor meg akarták korbácsolni, Pál ezt kérdezte: „Szabad-e nektek megkorbácsolnotok egy embert, aki római és nincs elítélve?” (Cselekedetek 21:27—22:29).

Másnap a parancsnok elvitte Pált a zsidó legfelsőbb bíróság, a szanhedrin elé. Pál szemügyre vette a szanhedrint, és látta, hogy az szadduceusokból meg farizeusokból áll. Ekkor ezt mondta: „Férfiak, testvérek, én farizeus vagyok, farizeusok fia. A halottak feltámadásának reménysége miatt ítéltetem meg.” Erre viszály támadt a farizeusok és a szadduceusok között, „a szadduceusok ugyanis azt mondják, hogy nincsen sem feltámadás, sem angyal, sem szellem, a farizeusok viszont nyilvánosan hirdetik mindegyiket”. A farizeusok pártjához tartozók közül néhányan hevesen perlekedni kezdtek, ezt mondva: „Semmi rosszat nem találunk ebben az emberben” (Cselekedetek 23:6–10).

Nagyon buzgó keresztény hírében állva Pál nem tudta volna meggyőzni a szanhedrint arról, hogy ő gyakorló farizeus. A jelen levő farizeusok egyetlen személyt sem fogadtak volna el farizeusnak, aki nem hisz minden tanításukban. Ezért Pálnak az a kijelentése, hogy ő farizeus, bizonyára korlátozott értelmű volt, és a jelen levő farizeusok kétségkívül értették Pál szavait ebben az összefüggésben.

Azzal a kijelentéssel, hogy a halottak feltámadásának reménysége miatt ítélik meg, Pál egyértelműen arra utalt, hogy ebben a vonatkozásban olyan, mint egy farizeus. Bármilyen vitára kerülne sor ebben a témában, Pál sokkal inkább a farizeusokkal lenne egy véleményen, mint a szadduceusokkal, akik nem hisznek a feltámadásban.

Amiben Pál keresztényként hitt, az nem volt ellentétben azzal, amit a farizeusok hittek olyan kérdésekben, mint a feltámadás, az angyalok és a Törvény némelyik pontja (Filippi 3:5). Ilyen megkötésekkel azonosíthatta magát Pál a farizeusokkal, és akik ott voltak a szanhedrin tagjai közül, érthették, hogy erre korlátozódnak szavai. Pál tehát azért említette meg a neveltetését, mert elfogult volt a zsidó legfelsőbb bíróság, amely előtt állt.

Ám a legnagyobb bizonyíték arra, hogy Pál nem alkudott meg a hitében az, hogy továbbra is Jehova helyeslését élvezte. Miután Pál ezt a kijelentést tette, éjszaka Jézus ezt mondta neki: „Légy igen bátor! Mert ahogy Jeruzsálemben alaposan tanúskodtál a velem kapcsolatos dolgokról, úgy kell tanúskodnod Rómában is.” Mivel Pál Isten helyeslését élvezte, arra következtethetünk, hogy nem alkudott meg keresztényi hitében (Cselekedetek 23:11).