A bocsánatkérés utat nyit a kibékülés előtt

„A BOCSÁNATKÉRÉSNEK nagy ereje van. Általa erőszak nélkül megoldhatók a konfliktusok, megszüntethetők a nemzetek közötti viszályok, a kormányzatok kifejezhetik, hogy tudomásul veszik polgáraik szenvedését, és helyreállítható a béke a személyes kapcsolatokban” — írta Deborah Tannen, aki nagy sikerű könyvek szerzője, és szociolingvisztikával foglalkozik a washingtoni Georgetown Egyetemen.

A Biblia is azt mondja, hogy egy őszinte bocsánatkérés gyakran sokat tehet egy sérült kapcsolat helyreállításáért. Például Jézusnak a tékozló fiúról szóló példázatában, amikor a fiú hazatért, és őszintén bocsánatot kért, az apja szíves örömest fogadta vissza a családjába (Lukács 15:17–24). Bizony, sosem szabad annyira büszkének lennünk, hogy ne tudjunk felülkerekedni az érzéseinken, és bocsánatot kérni. Az igazán alázatos embereknek természetesen nem túl nehéz bocsánatot kérni.

A bocsánatkérés ereje

Abigail bölcs asszony volt, aki az ókori Izraelben élt. Bár ő a férje által elkövetett hibáért kért bocsánatot, példája jól mutatja, hogy milyen ereje van a bocsánatkérésnek. A pusztában tartózkodó Dávid — aki később Izrael királya lett — az embereivel együtt megvédte Abigail férjének, Nábálnak a nyáját. De amikor Dávid emberei kenyeret és vizet kértek Nábáltól, az elküldte őket, méghozzá igen sértő megjegyzések kíséretében. Dávid feldühödve Nábál és a családja ellen indult mintegy 400 férfi élén.  Amint Abigail értesült a dologról, Dávid elé sietett. Amikor meglátta, a lábához borult, és ezt mondta: „Óh uram! én magam vagyok a bűnös, mindazáltal hadd beszéljen a te szolgálóleányod te előtted, és hallgasd meg szolgálóleányodnak szavait.” Ezután magyarázatot adott a történtekre, majd enni- és innivalót ajándékozott Dávidnak. Dávid ekkor így szólt: „Eredj el békességben a te házadhoz; lásd, hallgattam szavadra, és megbecsültem személyedet” (1Sámuel 25:2–35).

Hála Abigail alázatos magatartásának és annak, hogy bocsánatot kért férje nyers viselkedéséért, a háznépe életben maradhatott. Dávid még meg is köszönte neki, hogy megakadályozta őt abban, hogy gyilkosságba essen. Noha nem Abigail bánt rosszul Dáviddal és az embereivel, vállalta a felelősséget a családja helyett, és megbékítette Dávidot.

Pál apostol is olyan ember volt, aki tudta, mikor kell bocsánatot kérnie. Egyszer arra kényszerült, hogy a zsidó legfelsőbb bíróság, a szanhedrin előtt védje meg magát. Anániás főpap méregbe gurult Pál őszinte szavai miatt, ezért megparancsolta az ott állóknak, hogy üssék szájon Pált. Pál erre ezt mondta neki: „Megver téged az Isten, te fehérre meszelt fal! Itt ülsz, hogy megítélj engem a Törvény szerint, ugyanakkor pedig a Törvényt megszegve azt parancsolod, hogy megüssenek engem?” Amikor a jelenlevők felrótták Pálnak, hogy szidalmazza a főpapot, az apostol rögtön beismerte, hogy hibázott: „Testvérek, nem tudtam, hogy főpap. Mert meg van írva: »Ne beszélj ártóan néped elöljárójáról!«” (Cselekedetek 23:1–5).

Pálnak igaza volt abban, hogy egy kinevezett bírónak nem lenne szabad erőszakhoz folyamodnia. Mégis bocsánatot kért azért, mert akaratlanul tiszteletlen hangnemet ütött meg a főpappal szemben. * Bocsánatkérésének hatására a szanhedrin hajlandó volt meghallgatni a mondanivalóját. Mivel Pál tudott a bíróság tagjai között fennálló vitáról, azt mondta, hogy őt most a feltámadásba vetett hite miatt hallgatják ki. Emiatt heves viszály támadt, és a farizeusok Pál mellett foglaltak állást (Cselekedetek 23:6–10).

Mit tanulhatunk ebből a két bibliai példából? A megbánás őszinte szavakkal történő kifejezése mindkét esetben lehetővé tette a gondolatcsere folytatását. A bocsánatkérés tehát segíthet a kibékülésben. Igen, ha beismerjük a hibáinkat, és bocsánatot kérünk az általunk okozott sérelemért, azzal építő beszélgetések előtt nyithatjuk meg az utat.

„De hát én semmi rosszat sem tettem”

Amikor megtudjuk, hogy valakit megbántottunk a szavainkkal vagy a viselkedésünkkel, úgy érezhetjük, hogy az illető ésszerűtlen vagy túl érzékeny. De Jézus Krisztus ezt tanácsolta a tanítványainak: „Ha tehát ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott visszaemlékszel rá, hogy a testvérednek valami panasza van  ellened, hagyd ott az ajándékodat az oltár előtt, és menj el; előbb békülj ki a testvéreddel, és akkor, amikor visszajöttél, ajánld fel az ajándékodat” (Máté 5:23, 24).

Például egy testvér úgy érezheti, hogy vétkeztél ellene. Jézus tanácsa szerint ilyenkor az a dolgod, hogy elmenj, és ’kibékülj a testvéreddel’, még akkor is, ha szerinted nem bántottad meg. A görög szövegben a Jézus által használt szó kölcsönös ellenségeskedést követő kölcsönös engedményekre utal (Vine’s Expository Dictionary of Old and New Testament Words). Hát igen, ha két ember haragban van egymással, bizonyára mindketten hibásak valamennyire, hiszen mindketten tökéletlenek, és hajlamosak tévedni. Ez általában megköveteli tőlük, hogy kölcsönösen engedményeket tegyenek.

Nem az a kérdés, hogy kinek van igaza, és ki téved, hanem inkább az, hogy ki kezdeményezi a kibékülést. Amikor Pál apostolnak tudomására jutott, hogy a korintusi keresztények világi bíróságra viszik hívőtársaikat személyes nézetkülönbségek — például anyagi természetű viták — miatt, helyreigazította őket: „Miért nem hagyjátok inkább, hogy vétsenek ellenetek? Miért nem hagyjátok inkább, hogy csalást kövessenek el veletek szemben?” (1Korintus 6:7). Bár Pál azért mondta ezt, mert le akarta beszélni keresztény hittársait arról, hogy személyes nézeteltéréseiket világi bíróságok elé tárják, az alapelv világos: a hívőtársainkkal ápolt béke fontosabb, mint az, hogy bebizonyítsuk, kinek van igaza, és ki téved. Ha gondolunk erre az alapelvre, könnyebb lesz bocsánatot kérnünk, amikor valaki úgy véli, hogy sérelmet okoztunk neki.

Legyünk őszinték!

Vannak azonban olyan emberek, akik elkoptatják a bocsánatkérést kifejező szavakat. Japánban például a szumimaszen kifejezés, melyet általában bocsánatkéréskor használnak, több ezerszer elhangzik naponta. Hálájuknak is hangot adhatnak vele az emberek, és ilyenkor arra utalnak, hogy kényelmetlenül érzik magukat, amiért nem tudják viszonozni a nekik tett szívességet. Tág jelentéstartalma miatt némelyek úgy érezhetik, hogy ez a szó túlságosan elcsépeltté vált, és már nem biztosak abban, hogy az emberek valóban őszintén veszik-e a szájukra. A bocsánatkérés formuláit a jelek szerint más kultúrákban is túl sokszor használják.

Bármilyen nyelven beszélünk is, fontos, hogy őszinték legyünk, amikor bocsánatot kérünk. A szavainkból és a hangszínünkből érződnie kell, hogy igazán sajnáljuk, amit tettünk. Jézus Krisztus a hegyi beszédében így tanította tanítványait: „A ti igen szavatok jelentsen csak igent, a nemetek nemet; mert ami ezeken felül van, a gonosztól van” (Máté 5:37). Ha bocsánatot kérünk, azt komolyan kell gondolnunk. Ezt szemlélteti a következő példa is: Egy férfi a repülőtéren a jegy- és poggyászkezelés közben bocsánatot kért, amikor a csomagjával meglökte a sorban előtte várakozó hölgyet. Néhány perccel később, ahogy a sor haladt, a bőrönd ismét hozzáért a hölgyhöz. A férfi megint udvariasan bocsánatot kért. De amikor még egyszer ugyanez történt, a hölgy útitársa azt mondta a férfinak, hogy ha komolyan gondolná, amit mond, akkor vigyázna, hogy többé ne lökje meg a társát a csomagjával. Bizony, azon kívül, hogy őszintén bocsánatot kérünk, fontos elhatároznunk, hogy nem követjük el újra ugyanazt a hibát.

Ha őszinték vagyunk, akkor a bocsánatkérésünkben benne lesz az, hogy elismerjük a tévedésünket, szeretnénk, ha megbocsátanának nekünk, és igyekszünk jóvátenni a sérelmet, amennyire csak lehetséges. A sértett félnek pedig készségesen meg kell bocsátania a megbánást tanúsító vétkesnek (Máté 18:21, 22; Márk 11:25; Efézus 4:32; Kolosszé 3:13). Minthogy mind a két érintett tökéletlen, talán nem mindig sikerül zökkenőmentesen a kibékülés. De az biztos, hogy a bocsánatkérésnek nagy szerepe van a békés kapcsolat helyreállításában.

Amikor nem helyes bocsánatot kérni

Igaz, amikor kifejezzük, hogy megbántuk, amit tettünk, azzal megnyugtathatjuk a másik embert, és előmozdíthatjuk a békét, de aki  bölcs, az nem kér elnézést, amikor annak nincs helye. Tegyük fel például, hogy az Isten iránti feddhetetlenségről van szó. Amikor Jézus Krisztus a földön járt, „megalázta magát, és engedelmes lett egészen a halálig, igen, a kínoszlopon való halálig” (Filippi 2:8). De nem kért bocsánatot a hite miatt, hogy ezzel enyhítse szenvedését. Nem folyamodott bocsánatkéréshez akkor, amikor a főpap ráparancsolt: „Az élő Istenre esketlek meg, hogy mondd meg nekünk, te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia!” Szégyenlős bocsánatkérés helyett Jézus inkább bátran így felelt: „Magad mondtad. Ámde mondom nektek: mostantól fogva látni fogjátok az Emberfiát, amint ott ül a hatalom jobbjánál, és eljön az ég felhőin” (Máté 26:63, 64). Fel sem merült benne, hogy olyan áron őrizze meg a békét a főpappal, hogy feladja Atyja, Jehova Isten iránti feddhetetlenségét.

A keresztények tisztelik a hatalmon levőket. De semmi szükség sincs arra, hogy bocsánatot kérjenek, amiért engedelmeskednek Istennek, és szeretik a testvéreiket (Máté 28:19, 20; Róma 13:5–7).

Nem áll majd semmi a béke útjában

Most még hibákat követünk el, mert tökéletlenséget és bűnt örököltünk ősapánktól, Ádámtól (Róma 5:12; 1János 1:10). Ádám azért vált bűnössé, mert fellázadt a Teremtő ellen. Eredetileg azonban Évával együtt tökéletes, bűntelen volt, és Isten azt ígérte, hogy újra ilyen tökéletességre juttatja el az embereket. Eltörli a bűnt és annak minden következményét (1Korintus 15:56, 57).

Gondolj bele, mit jelent ez! Amikor Jézus féltestvére, Jakab tanácsot adott a nyelv használatával kapcsolatban, megjegyezte: „Ha valaki nem botlik meg szóban, az tökéletes ember, aki az egész testét is képes megzabolázni” (Jakab 3:2). Egy tökéletes ember képes uralni a nyelvét, így nem kell bocsánatot kérnie amiatt, hogy valami rosszat mondott. „Az egész testét . . . képes megzabolázni.” Milyen csodás lesz, ha eljutunk a tökéletességre! Akkor semmi sem fogja megzavarni az emberek közötti békét. Addig azonban sokat tehetünk a béke helyreállításáért, ha őszintén és a megfelelő helyzetekben bocsánatot kérünk az általunk elkövetett hibákért.

[Lábjegyzet]

[Kép az 5. oldalon]

Mit tanulhatunk Pál példájából?

[Kép a 7. oldalon]

Amikor mindenki tökéletes lesz, semmi sem áll majd a béke útjában