Oly nagy szükség van a vigaszra!

„Láttam az elnyomottak könnyeit, akiknek nincs vigasztalójuk. Elnyomóik erőszakosan bánnak velük, és nincs vigasztalójuk” (PRÉDIKÁTOR 4:1, Újfordítású revideált Biblia).

SZERETNÉL vigaszra lelni? Vágysz arra, hogy egy vigasztaló fénysugár áttörjön a kétségbeesés sötét fellegein? Sóvárogsz azután, hogy egy cseppnyi vigasz megédesítse az életed, amelyet tönkretett a keserű szenvedés és a kellemetlen tapasztalatok?

Időnként mindannyiunknak nagy szükségünk van vigaszra és bátorításra, hiszen oly sok minden van az életben, ami szomorúságot okoz. Mindannyiunknak szükségünk van védelemre, melegségre, ölelésre. Vannak, akik megöregedtek, és ennek nem örülnek. Mások mélységesen csalódtak, mert az életük nem úgy alakult, ahogyan remélték. Megint másokat talán egy orvosi vizsgálat eredménye kavart fel.

Kevesen vitatnák, hogy napjaink eseményei láttán egyre nagyobb szükség van vigaszra és reményre. Csupán a múlt században több mint százmillió ember halt meg a háborúkban. * És csaknem valamennyiük gyászoló családot hagyott maga után — anyákat, apákat, testvéreket, özvegyeket és árvákat, akik kétségbeesetten vágynak vigaszra. Ma több mint egymilliárd ember él rendkívüli szegénységben. A világ lakosságának fele nem kap rendszeres orvosi ellátást, és nem jut hozzá a létfontosságú gyógyszerekhez. A szennyezett világvárosok utcáin több millió magára hagyott gyermek kószál, közülük sokan kábítószereznek és prostituáltak. Több millió menekült tengődik menekülttáborokban, ahol iszonyatos körülmények uralkodnak.

Számokkal azonban — bármilyen kifejezők legyenek is — nem lehet érzékeltetni azt a fájdalmat és csapást, melyet az emberek személyesen élnek át. Vegyük például Svetlana *, egy fiatal nő esetét, aki az egyik balkáni országban egy  rendkívül szegény családban született. Ezt mondja: „Hogy több pénzünk legyen, a szüleim elküldtek koldulni és lopni. A családi életünk annyira megromlott, hogy vérfertőzést követtek el velem. Pincérnőként kezdtem dolgozni, a pénzt pedig anyámnak adtam. Azt mondta, ha elveszíteném a munkahelyem, ő öngyilkos lenne. Mindez oda vezetett, hogy prostituált lettem. Ekkor még csak 13 éves voltam. Idővel terhes lettem, és abortuszon estem át. Tizenöt éves koromban már úgy néztem ki, mint egy harmincéves.”

Laimonis, egy fiatal férfi Lettországból elmondta, milyen nagy szüksége van vigaszra, és beszélt azokról a nyomasztó emlékekről, amelyek megkeserítették az életét. Autóbaleset érte 29 éves korában, és deréktól lefelé lebénult. Reményvesztett lett, és az italhoz nyúlt. Öt év alatt teljesen tönkrement — egy paralízises, reményvesztett alkoholista lett belőle. Vajon hol lelhetne vigaszra?

Vagy gondoljunk Angie-re. A férje három agyműtéten esett át, melyek után először is részlegesen lebénult. Aztán öt évvel az utolsó műtéte után súlyos balesetet szenvedett, amelyben meg is halhatott volna. Amikor a felesége belépett az ambulanciára, és meglátta a férjét súlyos fejsérüléssel kómában feküdni, tudta, hogy tragédia fenyegeti az életüket. A jövőjük kilátástalannak tűnt. Hol találhatna támogatást és bátorítást?

Pat számára néhány évvel ezelőtt egy téli nap ugyanúgy kezdődött, mint a többi. A következő három nap azonban kiesett az emlékezetéből. Férje később elmondta neki, hogy súlyos mellkasi fájdalomra panaszkodott, majd teljes szívmegállás következett be nála. Szíve először rendkívül gyorsan és szabálytalanul vert, azután pedig teljesen megállt. Leállt a légzése is. „Gyakorlatilag beállt a klinikai halál” — mondja Pat. De valami folytán mégis túlélte. A kórházban töltött hosszú időről ezt mondta: „Sok vizsgálat nagyon megijesztett, különösen az, amikor megpróbáltak fibrillációt előidézni, és megállítani a szívemet, mint ahogyan az eredetileg történt.” Mi segíthetne neki, hogy megkapja a szükséges vigaszt és enyhülést ebben a nehéz időszakban?

Joe és Rebecca elveszítették 19 éves fiukat egy autóbalesetben. Ezt mondják: „Soha nem ért még minket ekkora csapás. Bár régebben másokkal együtt gyászoltunk, amikor elvesztették szeretteiket, de soha nem éreztünk ilyen nagy szívfájdalmat, mint most.” Mi enyhíthetne ilyen „nagy szívfájdalmat” — azt a kimondhatatlan bánatot, amelyet egy olyan személy elvesztése okoz, akit nagyon szerettünk?

Ezek az emberek, és rajtuk kívül még milliók valóban rátaláltak a vigasz és enyhülés páratlan forrására. Ha szeretnéd megtudni, hogyan fordíthatnád ezt te is a javadra, kérünk, olvasd el a következő cikket.

[Lábjegyzetek]

[Kép forrásának jelzése a 3. oldalon]

UNITED NATIONS/PHOTO BY J. K. ISAAC

UN PHOTO 146150 BY O. MONSEN