Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

16. TANULMÁNYOZÁSI CIKK

Állj ki amellett, amit a Biblia a halottakról tanít!

Állj ki amellett, amit a Biblia a halottakról tanít!

„Különbséget [tudunk] tenni az igazság ihletett kijelentése és a hazugság ihletett kijelentése között” (1JÁN 4:6)

73. ÉNEK Adj nekünk bátorságot!

ÁTTEKINTÉS *

Bár nem veszünk részt Istennek nem tetsző szokásokban, igyekszünk megvigasztalni a gyászoló rokonainkat (Lásd az 1. és 2. bekezdést.) *

1–2. a) Hogyan vezeti félre Sátán az embereket? b) Miről lesz szó?

SÁTÁN, „a hazugság atyja” már a történelem kezdete óta félrevezeti az embereket (Ján 8:44). A hazugságai között olyanok is vannak, amelyek a halállal és a halál utáni élettel kapcsolatosak. Ezek a tanítások jó néhány népszerű szokás és babona alapját képezik. Emiatt sok testvérünknek kemény harcot kell vívnia a hitért, amikor meghal valaki a családjában vagy az ismeretségi körében (Júd 3).

2 Ha neked is vannak ilyen próbáid, mi segíthet, hogy szilárdan kiállj amellett, amit a Biblia a halottakról tanít? (Ef 6:11). Hogyan vigasztalhatod és erősítheted azokat a hittársaidat, akikre nyomás nehezedik, hogy Istennek nem tetsző szokásokban vegyenek részt? Ez a cikk kifejti, hogy milyen útmutatást ad nekünk Jehova. Először vizsgáljuk meg, hogy mit tanít a Biblia a halálról.

MI AZ IGAZSÁG A HALOTTAKRÓL?

3. Hová vezetett az első hazugság?

3 Isten eredetileg nem akarta, hogy az emberek meghaljanak. Ám Ádám és Éva csak akkor élhetett volna örökké, ha engedelmeskedik Jehovának, aki ezt az egyszerű parancsot adta nekik: „a jó és rossz tudásának a fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, bizony meghalsz” (1Móz 2:16, 17). De aztán színre lépett Sátán, és egy kígyót felhasználva ezt mondta Évának: „Bizony nem haltok meg.” Éva sajnos hitt neki, és evett a gyümölcsből, később pedig Ádám is evett belőle (1Móz 3:4, 6). Így megjelent az emberi családban a bűn és a halál (Róma 5:12).

4–5. Hogyan sikerül Sátánnak megtévesztenie az embereket?

4 Ahogy Isten megmondta, Ádám és Éva meghalt. De idővel Sátán további hazugságokat eszelt ki a halállal kapcsolatban. Az egyik ilyen az, hogy amikor a fizikai test meghal, az embernek valamilyen része tovább él, talán a szellembirodalomban. Sátánnak ezzel a hazugsággal, melynek különböző változatai léteznek, mind a mai napig rengeteg embert sikerül becsapnia (1Tim 4:1).

5 Hogyhogy ilyen sokan elhiszik Sátán hazugságait? Ennek az az oka, hogy ő tudja, mit érzünk a halállal kapcsolatban, és erre épít. Mivel örök életre lettünk teremtve, nem akarunk meghalni (Préd 3:11). A halált ellenségnek tartjuk (1Kor 15:26).

6–7. a) Sikerült Sátánnak titokban tartania az igazságot a halottakról? Fejtsd ki! b) Hogyan szabadít meg minket a félelemtől a bibliai igazság?

6 Sátán mesterkedései ellenére napvilágra került az igazság a halállal kapcsolatban. Ma többen tudják és hirdetik, hogy mit tanít a Biblia a halottak állapotáról és reménységéről, mint valaha (Préd 9:5, 10; Csel 24:15). Ezek a tanítások vigaszt nyújtanak, és megszabadítanak minket a félelemtől és a bizonytalanságtól. Nem kell félnünk a halottaktól, és aggódnunk sem kell értük. Tudjuk, hogy nem élnek, és nem árthatnak senkinek. Olyan, mintha mélyen aludnának (Ján 11:11–14). Ezenkívül nem érzékelik az idő múlását, így a feltámadáskor még azoknak is csak egy szempillantásnak fog tűnni az eltelt idő, akik évszázadokkal korábban haltak meg.

7 Ugye milyen világos, egyszerű és logikus az igazság a halottak állapotáról? Sátán hazugságai viszont csak összezavarják az embereket. Ráadásul rossz színben tüntetik fel a Teremtőnket. Vizsgáljuk meg három kérdés alapján, hogy milyen nagy kárt okoz Sátán: Hogyan rágalmazza Jehovát a hazugságaival? Hogyan hintette el, hogy fölösleges hinni Krisztus váltságáldozatában? Hogyan tetézi az emberek szomorúságát és szenvedését ezekkel a hazugságokkal?

SÁTÁN HAZUGSÁGAI NAGY KÁRT OKOZNAK

8. Miért mondhatjuk, hogy Sátán a hazugságaival rágalmazza Jehovát, ahogyan arra a Jeremiás 19:5 is rávilágít?

8 Sátán a hazugságaival rágalmazza Jehovát. Az egyik ilyen az, hogy Isten tűzben kínozza a halottakat. E miatt a rágalom miatt sokan azt hiszik, hogy Jehova ugyanolyan kegyetlen, mint az Ördög, holott ő a szeretet Istene (1Ján 4:8). Milyen érzést kelt ez benned? És ami még fontosabb, mit érezhet Jehova? Hiszen tudjuk, hogy ő mindenfajta kegyetlenkedést gyűlöl. (Olvassátok fel: Jeremiás 19:5.)

9. Hogyan érintik Sátán hazugságai a váltságáldozatba vetett hitet, amelyről a János 3:16 és 15:13 ír?

9 Sátánnak a halálról szóló hazugságai fölöslegessé teszik a váltságáldozatba vetett hitet (Máté 20:28). Egy másik sátáni hazugság az, hogy az embereknek halhatatlan lelkük van. Ha ez igaz lenne, akkor mindenki örökké élne. Ebben az esetben Krisztusnak nem kellett volna váltságul adnia értünk az életét, hogy örökké élhessünk. Ne felejtsük el, hogy Krisztus áldozata a szeretet legnagyobb megnyilvánulása volt az emberi család felé. (Olvassátok fel: János 3:16; 15:13.) Ezért el tudjuk képzelni, mennyire bántónak érzi Jehova és a Fia az olyan tanításokat, amelyek szükségtelennek állítják be ezt az értékes ajándékot.

10. Hogyan okoznak még több bánatot és szenvedést Sátán hazugságai?

10 Sátán hazugságai még több bánatot és szenvedést okoznak. Van, amikor azt mondják a gyászoló szülőknek, hogy Isten magához vette a gyermeküket, mert szüksége volt egy angyalra. Ez a sátáni hazugság vajon enyhíti a fájdalmukat, vagy inkább elmélyíti? A tüzes pokol hamis tanításával pedig igazolni próbálták mások kínzását, például azt, hogy máglyán égették el azokat, akik szembeszálltak az egyház tanításaival. Egy könyv szerint némelyik spanyol inkvizítor úgy gondolta, hogy ezzel a kegyetlen módszerrel csupán „ízelítőt adnak az örök tűzből” az eretnekeknek, hátha a haláluk előtt megbánják bűneiket, és megmenekülnek a pokoltól. Ma sok országban elterjedt az a hiedelem, hogy a halott ősöket imádni és tisztelni kell, és kérni kell az áldásukat. De olyanok is vannak, akik igyekeznek megbékíteni az őseiket, nehogy azok megbüntessék őket. A sátáni hazugságokon alapuló tanítások sajnos nem nyújtanak igazi vigaszt, sőt inkább aggódáshoz és félelemhez vezetnek.

VÉDJÜK MEG A BIBLIA IGAZSÁGÁT!

11. Hogyan próbálhatnak rávenni rokonok vagy barátok, hogy alkudjunk meg a hitünkben?

11 Ha szeretjük Istent és a Szavát, az erőt ad nekünk, hogy akkor is engedelmeskedjünk Jehovának, amikor jó szándékú rokonok vagy barátok rá akarnak venni, hogy olyan szokásokban vegyünk részt, amelyek ellentétesek a Biblia tanításaival. Előfordulhat, hogy megpróbálnak megszégyeníteni minket, és azt mondják, hogy nem szerettük vagy nem tiszteltük az elhunyt személyt. Vagy esetleg azt állítják, hogy a viselkedésünk miatt az elhunyt bántani fogja az élőket. Hogyan állhatunk ki ilyenkor az igazság mellett? Nézzük meg, hogyan alkalmazhatjuk a következő bibliai alapelveket.

12. Milyen szokások állnak szöges ellentétben a Biblia tanításával?

12 Határolódj el a Szentírással ellentétes hitnézetektől és szokásoktól (2Kor 6:17). Az egyik karib-szigeteki nép körében elterjedt az a nézet, hogy miután valaki meghal, a szelleme még ott marad, és megbünteti azokat, akik korábban bántották őt. Egy forrásmű szerint a szellem akár „az egész közösségre bajt hozhat”. Afrikában létezik olyan szokás, hogy az elhunyt otthonában letakarják a tükröket, és a fal felé fordítják a róla készült képeket, nehogy a halott meglássa önmagát. Jehova szolgáiként mi nem hiszünk a hamis elképzelésekben, és semmi olyasmiben sem veszünk részt, amivel megerősítenénk Sátán hazugságait (1Kor 10:21, 22).

Megelőzheted a nézeteltéréseket, ha utánajársz a bibliai alapelveknek, és nyíltan beszélsz a nem Tanú rokonaiddal (Lásd a 13. és 14. bekezdést.) *

13. Jakab 1:5-tel összhangban mit tegyél, ha nem vagy benne biztos, hogy egy szokás helyes-e?

13 Ha egy bizonyos szokással kapcsolatban kérdések vetődnek fel benned, imában kérj bölcsességet Jehovától. (Olvassátok fel: Jakab 1:5.) Ezután végezz kutatást a kiadványainkban. Ha szükséges, beszélj a vénekkel is a gyülekezetedben. Nem fogják megmondani, hogy mit tegyél, de felhívhatják a figyelmedet néhány bibliai alapelvre, mint amilyeneket ez a cikk is tárgyal. Ha megteszed ezeket a lépéseket, azzal edzed az érzékelőképességedet, ami segíteni fog, hogy „különbséget [tudj] tenni a helyes és a helytelen között” (Héb 5:14).

14. Hogyan kerülhetjük el mások megbotránkoztatását?

14 „Mindent Isten dicsőségére tegyetek! . . .ne adjatok okot a botránkozásra” (1Kor 10:31, 32). Amikor el kell döntenünk, hogy kövessünk-e egy szokást vagy hagyományt, arra is gondoljunk, hogy milyen hatással lesz a döntésünk mások lelkiismeretére, főleg a hittársainkéra. Senkit sem szeretnénk megbotránkoztatni (Márk 9:42). De azokat sem akarjuk szükségtelenül megbántani, akik nem osztják a hitnézeteinket. A szeretet arra indít, hogy tisztelettel beszéljünk velük, és ezzel dicséretet szerezhetünk Jehovának. Semmiképp se vitatkozzunk, és ne tegyük nevetségessé mások hagyományait. Ne feledjük, hogy a szeretetnek nagy ereje van. Ha tapintatosak és tisztelettudóak vagyunk, még azoknak a szívét is meglágyíthatjuk, akik ellenségesek velünk.

15–16. a) Miért jó, ha tudatjuk másokkal, hogy miben hiszünk? Mondj egy példát! b) Hogyan alkalmazhatjuk magunkra a Róma 1:16-ot?

15 Mondd el a környezetedben élőknek, hogy Jehova Tanúja vagy (Ézs 43:10). Amikor érzelmi nyomás nehezedik rád, valószínűleg könnyebben helytállsz majd, ha a rokonaid és a szomszédaid már tudják, hogy Jehovát szolgálod. Francisco, aki Mozambikban él, ezt írja: „Amikor a feleségemmel, Carolinával megismertük az igazságot, tudattuk a családunkkal, hogy ezentúl nem veszünk részt a halottak imádatában. Az eltökéltségünk próba alá került, amikor Carolina nővére meghalt. Felénk az a szokás, hogy egy vallási szertartás keretében megmosdatják a holttestet. Ezután a legközelebbi rokonnak három napig ott kell aludnia, ahol kiöntötték a fürdővizet. Így próbálják megbékíteni a halott szellemét. A család szerint Carolinának kellett volna ellátnia ezt a feladatot.”

16 Vajon mit tett ez a házaspár? Francisco elmeséli: „Mivel szeretjük Jehovát, és a kedvében akarunk járni, nem voltunk hajlandók belefolyni ebbe a szokásba. Carolina rokonai nagyon mérgesek lettek. Azt mondták, hogy nem tiszteljük a halottakat, és hogy többé nem fognak meglátogatni minket, és nem segítenek nekünk. Korábban már elmondtuk nekik, hogy miben hiszünk, ezért úgy döntöttünk, hogy nem kezdünk hosszabb magyarázatba, amíg dühösek. Némelyik rokon meg is védett minket, arra hivatkozva, hogy már kifejtettük az álláspontunkat. Idővel mindenki lecsillapodott, és kibékültünk a családdal. Volt, aki még el is jött hozzánk, mert szeretett volna bibliai témájú kiadványt kérni.” Bárcsak soha ne szégyellnénk, hogy szilárdan kiállunk a halottakkal kapcsolatos igazság mellett! (Olvassátok fel: Róma 1:16.)

VIGASZTALJUK ÉS TÁMOGASSUK A GYÁSZOLÓKAT!

Az igaz barátok vigaszt és támogatást nyújtanak a gyászolóknak (Lásd a 17–19. bekezdést.) *

17. Mi segíthet, hogy igaz barátai legyünk egy gyászoló hittársunknak?

17 Amikor egy hittársunk elveszít valakit, akit szeret, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy igaz barátnak bizonyuljunk, aki „testvérül születik a nyomorúság idejére” (Péld 17:17). Hogyan valósíthatjuk ezt meg, főleg akkor, ha egy testvérre nyomás nehezedik, hogy a Biblia tanításával ellentétes szokásokban vegyen részt? Vizsgáljunk meg két bibliai alapelvet, amely segíthet megvigasztalni a gyászolókat.

18. Miért sírt Jézus, és mit tanulhatunk tőle?

18 „Sírjatok azokkal, akik sírnak” (Róma 12:15). Néha talán nem is tudjuk, mit mondjunk valakinek, akit lesújt a bánat. Ilyenkor a könnyeink többet mondhatnak minden szónál. Amikor Jézus barátja, Lázár meghalt, Mária, Márta, és mások is siratták a szeretett testvérüket és barátjukat. Négy nappal később megérkezett Jézus, és bár tudta, hogy fel fogja támasztani Lázárt, ő is „könnyekre fakadt” (Ján 11:17, 33–35). Ezzel az Atyja érzéseit tükrözte vissza, és azt is bizonyította, hogy mennyire szereti ezt a családot. Máriának és Mártának ez biztosan nagyon jólesett. Ha mi is kifejezzük a szeretetünket és a törődésünket a testvéreink iránt, érezni fogják, hogy nincsenek egyedül, hiszen számíthatnak a barátaikra.

19. Hogyan alkalmazhatjuk a Prédikátor 3:7-et, amikor vigasztalni szeretnénk egy testvért?

19 „Ideje [van] a hallgatásnak és ideje a szólásnak” (Préd 3:7). Már az is vigasztaló lehet egy gyászoló testvérünknek, ha figyelmesen végighallgatjuk. Engedjük, hogy kiöntse a szívét, és ne vegyük magunkra, ha féktelenek a szavai (Jób 6:2, 3). Lehet, hogy a nem Tanú rokonoktól jövő nyomás miatt még nagyobb rajta az érzelmi teher. Imádkozzunk vele, és kérjük az ima meghallgatóját, hogy adjon neki erőt és tisztánlátást (Zsolt 65:2). Ha a körülmények lehetővé teszik, olvassunk együtt a Bibliából. A kiadványainkból is kiválaszthatunk egy bátorító cikket, például egy élettörténetet.

20. Mi lesz a következő cikk témája?

20 Nagyon hálásak vagyunk, hogy ismerhetjük az igazságot a halottakról, és tudhatjuk, hogy csodás jövő vár azokra, akik az emléksírokban vannak (Ján 5:28, 29). Ezért a szavainkkal és a tetteinkkel bátran álljunk ki a Biblia igazsága mellett, és osszuk meg másokkal minden adandó alkalommal. A következő cikk Sátánnak egy másik módszerét veszi nagyító alá, amellyel megpróbálja sötétségben tartani az embereket. Ez nem más, mint a spiritizmus. Látni fogjuk, hogy miért fontos kerülni az olyan szokásokat és kikapcsolódást, amely összefügghet ezzel a démoni csapdával.

24. ÉNEK Jöjjetek Jehova hegyére!

^ 5. bek. Sátán és a démonai már régóta félrevezetik az embereket a halottakkal kapcsolatos hazugságaikkal. Emiatt számos olyan szokás alakult ki, amely ellentétes a Bibliával. Ez a cikk segíteni fog, hogy hűséges maradj Jehovához, amikor nyomást gyakorolnak rád, hogy ilyen szokásokban vegyél részt.

^ 55. bek. KÉPLEÍRÁS: Egy Tanú-házaspár vigasztalja egy gyászoló családtagját.

^ 57. bek. KÉPLEÍRÁS: Egy testvér utánanéz a kiadványokban a temetési szokásoknak, aztán kedvesen elmagyarázza a rokonainak, hogy miben hisz.

^ 59. bek. KÉPLEÍRÁS: Két vén vigasztal egy testvért, aki elveszítette egy hozzátartozóját.