Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

ÉLETTÖRTÉNET

Jehova gazdagon megáldotta a döntésemet

Jehova gazdagon megáldotta a döntésemet

Már pirkadni kezdett, mire a területünkön lévő utolsó ház ajtaja alatt is becsúsztattunk egy tájékoztatólapot. Az éjszaka közepén keltünk, hogy megtegyük a több mint egyórás autóutat a Missouri délnyugati részén fekvő Joplin városába. Miután csendben teljesítettük a küldetésünket, visszaszálltunk a kocsinkba, és elmentünk a kijelölt találkozási helyre, ahol bevártuk a többieket. 1939-et írtunk. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért indultunk a szolgálatba még napkelte előtt, és miért hagytuk ott a területet ilyen gyorsan. Később ezt is elmesélem.

NAGYON hálás vagyok a szüleimnek, Fred és Edna Molohannek, akik az igazságban neveltek fel, és elültették bennem a vágyat Isten szolgálata iránt. Amikor 1934-ben világra jöttem, ők már 20 éve buzgó Bibliakutatók (Jehova Tanúi) voltak. A családunk egy délkelet-kansasi kisvárosban, Parsonsban élt, és egy olyan gyülekezetbe jártunk, amelyben szinte mindenki felkent volt. A heti rutinunkhoz hozzátartozott, hogy elmentünk az összejövetelekre, és hirdettük másoknak az Isten Szavában található igazságot. Szombat délutánonként általában az utcán tanúskodtunk. Néha egy kicsit fárasztó volt, de a végén apa mindig gondoskodott felfrissülésről egy fagyizással.

A szerény méretű gyülekezetünknek igencsak kiterjedt volt a területe, és számos kisváros meg farm tartozott hozzá a közeli megyékből. Amikor a farmerekkel beszéltünk, gyakran kaptunk a kiadványokért cserébe zöldséget, friss tojást (egyenesen a tyúkólból), vagy akár élő csirkét is. Az ilyen hozzájárulások jól jöttek, mivel apa már előre kifizette a kiadványokat.

TANÚSKODÓKAMPÁNYOK

A szüleim beszereztek egy gramofont a prédikáláshoz. Én még túl kicsi voltam ahhoz, hogy elindítsam, de nagyon szívesen segítettem apának és anyának, amikor lejátszották rajta Rutherford testvér előadásait az újralátogatásokon és a bibliatanulmányozásokon.

A szüleimmel a hangszórós autónk előtt

Apukám az 1936-os Fordunk tetejére szerelt egy nagy hangszórót. Így nagyon hatékonyan tudtuk terjeszteni a királyságüzenetet. Apa először általában valamilyen zenét játszott le, hogy felkeltse az emberek kíváncsiságát, majd pedig egy bibliai témájú előadást. Amikor a felvétel a végére ért, kiadványokat kínáltunk fel az érdeklődőknek.

Egy kansasi kisvárosban, Cherryvale-ben a rendőrség azt mondta apunak, hogy nem engedélyezik, hogy a hangszórós autóját a városi parkban használja, ahol sokan pihennek vasárnaponként. De a parkon kívül megengedték. Így hát apa engedelmesen átállt a parkkal szomszédos utcába, ahonnan az emberek még mindig jól hallhatták az üzenetet, és folytatta a lejátszást. Mindig nagyon izgalmas volt, amikor az ilyen alkalmakon elkísérhettem apát és a bátyámat, Jerryt.

Az 1930-as évek végén különleges „villámkampányokban” vettünk részt, hogy bemunkáljuk az olyan területeket, ahol nagy volt az ellenállás. Még hajnal előtt felkeltünk, és csendben tájékoztatólapokat és füzeteket csúsztattunk be a házak ajtaja alatt (mint például Joplinban is). Utána a városon kívül találkoztunk, hogy megtudjuk, ha valakit letartóztatott a rendőrség.

Azokban az időkben a szolgálat egy másik izgalmas formája a plakátos felvonulás volt. Úgy hirdettük a királyságot, hogy plakátokat vettünk magunkra, és egymás mögé sorakozva átvonultunk a városon. Emlékszem az egyik ilyen alkalomra a városunkban, amikor a testvérek plakátjain az a felirat szerepelt, hogy „A vallás csapda és szélhámosság”. Tőlünk indultak, mintegy másfél kilométert tettek meg az utcákon, és a végén visszajöttek hozzánk. Szerencsére semmilyen támadás nem érte őket, viszont sok járókelő figyelmét felkeltették.

AZ ELSŐ KONGRESSZUSAIM

A családunk gyakran utazott Kansasből Texasba a kongresszusokra. Apa a vasútnál dolgozott, úgyhogy ingyen utazhattunk, és könnyen meglátogathattuk a rokonainkat, vagy eljuthattunk a kongresszusokra. Anya bátyja, Fred Wismar a feleségével, Eulalie-vel Temple-ben élt, Texasban. A bácsikám fiatalon ismerte meg az igazságot, még az 1900-as évek elején, és aztán megosztotta azt a testvéreivel, köztük anyukámmal is. Fred bácsit Texas középső részén jól ismerték a testvérek, mert egy időben zónaszolga volt (ma körzetfelvigyázónak mondjuk). A kedves, derűs természete miatt szerettem a társaságában lenni. Nagyon jó hatással volt rám az, hogy mennyire lelkesedett az igazságért.

1941-ben Missouriba, St. Louisba utaztunk vonattal, ahol egy hatalmas kongresszuson vettünk részt. Minden fiatalt arra kértek, hogy egy külön szektorban üljön le arra az időre, amíg Rutherford testvér megtartja „A Király gyermekei” című előadást. A végén Rutherford testvér és a segítői minden fiatalt megleptek egy személyes példánnyal a Gyermekek (Children) című, újonnan kiadott könyvből. Több mint 15 000 gyermek merített hasznot ebből a szellemi ajándékból.

1943 áprilisában Coffeyville-ben egy kisebb, de emlékezetes kongresszuson vettünk részt, amelynek „Felhívás tevékenységre” volt a jeligéje. Ekkor vezették be a teokratikus szolgálati iskolát, amely utána része lett az összejövetelek programjának. Kiadtak az iskolához egy füzetet is, amelyben 52 tanulmány szerepelt. Később, még abban az évben megtartottam az első tanulói feladatomat. Számomra azért is volt különleges ez a kongresszus, mert néhányakkal együtt ekkor keresztelkedtem meg egy közeli farm hűvös vizű tavacskájában.

AZ ÁLMOM: BÉTEL-SZOLGÁLAT

1951-ben befejeztem a tanulmányaimat, és el kellett döntenem, hogy mihez kezdjek az életemmel. Szívből vágytam rá, hogy a Bételben dolgozhassak, ahol korábban Jerry bátyám is szolgált. Így hát elküldtem a jelentkezésemet a brooklyni irodának, és ezzel a döntésemmel rengeteg áldás előtt nyílt meg az ajtó. Rövid időn belül elfogadták a jelentkezésemet, és 1952. március 10-én elkezdhettem a Bétel-szolgálatot.

Azt reméltem, hogy majd a nyomdában dolgozhatok, és így részt vehetek a folyóiratok és más kiadványok előállításában. Azonban pincér lettem, később pedig a konyhában kaptam feladatot, ami sok tanulságos élménnyel járt. Végül is sohasem dolgozhattam a nyomdában. Viszont hasznot merítettem abból, hogy a konyhaszemélyzet eltérő munkaideje miatt a nap folyamán félre tudtam vonulni a Bétel gazdag könyvtárába tanulmányozni. Ez segített, hogy érettebb keresztény legyek, és megerősödjön a hitem. Az az elhatározásom is szilárdabb lett, hogy amíg csak lehet, a Bételben szeretném szolgálni Jehovát. Jerry 1949-ben kiment a Bételből, és elvette Patriciát, de a közelben maradtak, Brooklynban. Mindig nagyon segítőkészek voltak, és sokat bátorítottak a Bétel-szolgálatom elején.

Nem sokkal a Bételbe érkezésem után meghallgatásokat tartottak, hogy kibővítsék a Bétel-szónokok listáját. A listán szereplő testvéreket megbízták, hogy Brooklyn nagyjából 300 kilométeres körzetében látogassanak meg gyülekezeteket, tartsanak nyilvános előadásokat, és vegyenek részt a szolgálatban a helyi testvérekkel. Az a kiváltság ért, hogy engem is kiválasztottak. Nagyon izgultam az első előadásom alatt, amely akkor még egyórás volt. Általában vonattal utaztam a gyülekezetekhez. Jól emlékszem egy zimankós vasárnap délutánra 1954-ben, amikor felszálltam egy New Yorkba tartó vonatra. Kora estére értem volna vissza a Bételbe, ám lecsapott egy hóvihar, és lerobbant a vonatunk. Így végül másnap reggel öt óra körül értünk New Yorkba. Ezután még át kellett szállnom a metróra, hogy Brooklynba menjek. Némi késéssel és meglehetősen fáradtan rögtön munkába álltam a konyhában, miután az egész éjszakát ébren töltöttem a veszteglő vonaton. Persze az ilyen kényelmetlenségeket bőven túlszárnyalta az öröm, hogy szolgálhattam a testvéreimet, és hogy sokakat megismerhettem ezeken a hétvégéken.

Felkészülünk egy adásra a WBBR stúdiójában

A Bétel-szolgálatom első éveiben meghívtak, hogy vegyek részt a WBBR rádióállomás műsorában. Abban az időben a Columbia Heights 124. szám alatti épület első emeletén voltak a stúdiók. Én voltam az egyik szereplője egy hetente sugárzott bibliatanulmányozási programnak. A. H. Macmillan testvér, aki már régóta a Bétel-család tagja volt, rendszeresen beszélt ezekben a rádióadásokban. Sokan kedvesen csak Mac testvérnek szólították. A hűséges kitartásával nagyszerű példát mutatott a Bételben szolgáló fiataloknak.

Ilyen tájékoztatólapokkal hívtuk fel a figyelmet a WBBR rádióra

1958-ban arra kértek, hogy működjek közre a Gileád Iskola szervezésében. Az volt a feladatom, hogy segítsek a buzgó misszionáriusoknak vízumot kapni, illetve hogy megszervezzem az utazásukat. A repülőjegyek nagyon sokba kerültek akkoriban, úgyhogy csak néhányan utazhattak légi úton. A legtöbben, akik Afrikába vagy a Távol-Keletre kapták a megbízatásukat, teherhajókon jutottak oda. Amikor elterjedtek a sugárhajtóműves utasszállító gépek, sokkal olcsóbbá vált a légi közlekedés, és így a legtöbb misszionárius már repülővel utazhatott.

Gileád-diplomákat készítek elő a záróünnepségre

KONGRESSZUSI UTAK

A munkám 1960-ban azzal bővült ki, hogy charterjáratokat szerveztem az Államokból az 1961-es európai nemzetközi kongresszusokra. Én is elutaztam az egyikkel, amelyik New Yorkból Hamburgba repült. A kongresszus után három bételes testvérrel autót béreltünk, és a római fiókhivatalba utaztunk. Onnan Franciaországba mentünk, és a Pireneusokon keresztül eljutottunk Spanyolországba, ahol be volt tiltva a munkánk. Sikerült néhány, ajándékcsomagnak álcázott kiadványt eljuttatnunk a barcelonai testvéreknek. Izgalmas volt találkozni velük. Innen Amszterdamba autóztunk, és felszálltunk egy New Yorkba tartó repülőjáratra.

Nagyjából egy évvel később azt kaptam feladatul, hogy szervezzem meg egy csoport küldöttnek, hogy végigutazhassák a nemzetközi kongresszusokat a föld körül. Ez az 1963-as „Örökkévaló jó hír” jeligéjű kongresszussorozat volt. 583 küldöttet választottak ki, hogy ott legyenek a kongresszusi helyszíneken Európában, Ázsiában, a dél-csendes-óceáni térségben, majd végül Honolulun (Hawaii) és Pasadenában (Kalifornia). Az útiterv részeként a küldöttek bibliai helyszínekhez kötődő ismeretterjesztő túrákon is részt vettek Libanonban és Jordániában. A repülőjegyek és a hotelszobák lefoglalásán túl a Bétel szerezte be az összes szükséges vízumot is a küldötteknek.

EGY ÚJ ÚTITÁRS

Az 1963-as év egy másik okból is mérföldkőnek bizonyult az életemben. Június 29-én feleségül vettem Lila Rogerst, aki három évvel korábban költözött a Bételbe Missouriból. Egy héttel az esküvőnk után csatlakoztunk a küldöttekhez, és ellátogattunk Görögországba, Egyiptomba és Libanonba. Bejrútból repülővel Jordániába utaztunk, és egy apró repülőtéren landoltunk. Ebben az országban korlátozva volt a munkánk, ezért azt az információt kaptuk, hogy a Tanúknak nem adnak vízumot. Kíváncsiak voltunk, mi fog történni, amikor megérkezünk. Nagy meglepetésünkre a repülőtér tetején egy kisebb tömeg állt, ezzel a felirattal: „Üdvözöljük Jehova Tanúit!” És persze lenyűgöző volt a saját szemünkkel látni a bibliai tájakat! Olyan helyeket járhattunk be, ahol az ókorban a patriarchák éltek, ahol Jézus és az apostolai prédikáltak, és ahonnan a kereszténység szétterjedt az egész földre (Csel 13:47).

Lila már 55 éve hűséges társam a megbízatásaimban. Többször is elutazhattunk Spanyolországba és Portugáliába azokban az években, amikor ott be volt tiltva a munkánk. Bátorítottuk a testvéreket, valamint kiadványokat és más szükséges dolgokat vittünk nekik. Még arra is volt lehetőségünk, hogy meglátogassuk Cádizban azokat a spanyol testvéreinket, akiket egy ódon katonai erődben tartottak fogva. Repesett a szívem, hogy buzdíthattam őket egy bibliai előadással.

Patricia és Jerry Molohannel útban az 1969-es „Béke a földön” kongresszusra

1963 óta kiváltságomban állt nemzetközi kongresszusi utakat szervezni Afrikába, Ausztráliába, Európába, Hawaiira, Közép- és Dél-Amerikába, Puerto Ricóba, a Távol-Keletre és Új-Zélandra. Lilával sok emlékezetes kongresszuson vehettünk részt, például az 1989-es varsóin. Ezen a nagy létszámú lengyelországi kongresszuson sok orosz testvér is ott volt, akiknek ez volt az első ilyen esemény az életükben. Több olyan testvérrel és testvérnővel is találkoztunk, aki éveket töltött szovjet börtönökben a hitéért.

Azt is nagyon élveztem, amikor más országokban lévő fiókhivatalokat kerestünk fel, hogy bátorítsuk a Bétel-család tagjait és a misszionáriusokat. Legutóbb Dél-Koreában jártunk, ahol találkozhattunk 50 bebörtönzött testvérrel Szuvonban. Mindegyikük derűlátóan tekintett a jövőbe, és várták, hogy újra szabadon végezhessék a szolgálatot. Felemelő volt beszélni velük (Róma 1:11, 12).

ÖRÖMMEL LÁTOM A NÖVEKEDÉST

Láthattam, ahogy Jehova áldásával a népe egyre nagyobb lett: az 1943-as keresztelkedésemkor mintegy százezer hírnök volt, ma pedig több mint nyolcmillióan szolgálják Jehovát szerte a földön. Ebben a növekedésben hatalmas szerepe volt annak, hogy a Gileádot végzett misszionáriusok élen jártak a prédikálómunkában. Boldog vagyok, hogy sokukkal együttműködhettem az évek alatt, és segíthettem nekik eljutni a megbízatási helyükre.

Milyen jó, hogy fiatalon úgy döntöttem, hogy jelentkezem a Bételbe! Jehova azóta minden lépésemet megáldotta. Amellett, hogy Lilával az elmúlt évtizedek során örömet találtunk a Bétel-munkában, az is kiváltság volt, hogy több brooklyni gyülekezetben is együtt szolgálhattunk a testvérekkel, és életre szóló barátságokat köthettünk.

Lila támogatásával továbbra is a Bételben szolgálhatok. Noha már elmúltam 84 éves, még képes vagyok részt venni a munkában: a fiókhivatali levelezés intézésében segítek.

Lilával egy nemrég készült fotón

Nagy öröm Jehova csodálatos szervezetéhez tartozni, és látni az egyértelmű különbséget azok között, akik szolgálják Jehovát, és azok között, akik nem. Még világosabban értjük a Malakiás 3:18 szavait: „Ti pedig újra látni fogjátok a különbséget az igazságos és a gonosz között, aközött, aki szolgálja Istent, és aközött, aki nem szolgálja őt.” Minden egyes nap szembesülünk vele, hogy Sátán világa darabjaira hullik, az emberek pedig reményvesztettek, és alig van valami örömük az életben. Akik azonban szeretik és szolgálják Jehovát, még ezekben a válságos időkben is boldogan élnek, és biztos jövőben reménykedhetnek. Hálásak vagyunk a kiváltságért, hogy hirdethetjük a királyságról szóló jó hírt (Máté 24:14). Nagyon várjuk már a napot, amikor Isten királysága véget vet ennek a rendszernek, és elhozza az új világot annak minden áldásával. Akkor Jehova szolgái kicsattanó egészségben, örökké boldogan élhetnek majd.