Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Igyekszel elsajátítani Jehova gondolkodását?

Igyekszel elsajátítani Jehova gondolkodását?

„Változzatok meg azáltal, hogy megújítjátok a gondolkodásmódotokat” (RÓMA 12:2)

ÉNEKEK: 56, 123

1–2. Mit tanulunk meg, miközben fejlődünk keresztényekként? Szemléltesd!

 HA EGY kisgyerek ajándékot kap, a szülei általában emlékeztetik rá, hogy köszönje meg. És a gyerek így is tesz, bár talán még nem gondolja át ennek a jelentőségét. Ám ahogy idősebb lesz, megérti a szülei gondolkodását, és jobban értékeli mások kedvességét. Ekkor már őszinte szívből mond köszönetet, mivel a hála a személyisége részévé vált.

2 Ehhez hasonlóan, amikor megismertük az igazságot, megtanultuk, hogy engedelmeskednünk kell Jehova alapvető elvárásainak. De ahogy érettebb keresztényekké válunk, egyre jobban megismerjük Jehova gondolkodásmódját, azt, hogy mit szeret, és mit gyűlöl. Kezdjük hozzá hasonlóan látni a dolgokat, és hagyjuk, hogy ez hatással legyen a tetteinkre és a döntéseinkre. Ez jelenti azt, hogy elsajátítjuk a gondolkodását.

3. Miért lehet nehéz úgy gondolkodni, mint Jehova?

3 Örömmel tölt el, hogy megtanulunk Jehovához hasonlóan gondolkodni, de a gyarló természetünk miatt ez nem mindig könnyű. Nehéz lehet megérteni Jehova gondolkodását olyan területeken, mint például az erkölcsi tisztaság, az anyagiak, a prédikálómunka vagy a vér felhasználása. Mit tehetünk? Hogyan fejlődhetünk, hogy még jobban elsajátítsuk Isten gondolkodásmódját? És milyen hatással kellene lennie ennek a jelenlegi és a jövőbeli döntéseinkre?

HOGYAN SAJÁTÍTHATOD EL ISTEN GONDOLKODÁSÁT?

4. Mit jelent az, hogy megújítjuk a gondolkodásmódunkat?

4 (Olvassátok fel: Róma 12:2.) Pál apostol elmagyarázta, hogy mit foglal magában az, hogy megtanulunk Jehovához hasonlóan gondolkodni. Az előző cikk alapján megérthettük, hogy el kell utasítanunk a világ gondolkodásmódját ahhoz, hogy „ne formáljon többé [minket] ez a világrendszer”. De Pál arról is beszélt, hogy meg kell újítanunk a gondolkodásmódunkat. Ennek érdekében tanulmányoznunk kell Isten Szavát, hogy megértsük a gondolatait, elmélkednünk kell, és igazodnunk kell Isten gondolkodásához.

5. Magyarázd el, hogy miben több a tanulmányozás a felszínes olvasásnál.

5 A tanulmányozás sokkal elmélyültebb tevékenység, mint ha csak felszínesen olvasnánk valamit, vagy egyszerűen megjelölnénk a válaszokat egy tanulmányozási anyag kérdéseire. Inkább arról van szó, hogy átgondoljuk, mit tár fel az anyag Jehováról, a gondolkodásáról és a cselekvésmódjáról. Igyekszünk megérteni, hogy miért parancsol meg vagy miért ítél el valamit. Azt is igyekszünk felismerni, hogy milyen változtatásokat kell tennünk a gondolkodásunkban és az életünkben. Természetesen nem biztos, hogy ezek közül minden szempontot figyelembe tudunk venni egy-egy alkalommal, amikor tanulmányozunk. De az mindenképpen hasznos, ha időt szánunk az elmélkedésre, talán ugyanannyit, mint magára az olvasásra (Zsolt 119:97; 1Tim 4:15).

6. Mi történik, miközben Jehova gondolatain elmélkedünk?

6 Ahogy rendszeresen elmélkedünk Isten Szaván, valami rendkívüli történik. Meggyőződünk arról, hogy Jehova gondolkodása tökéletes. Kezdjük az ő szemszögéből látni a dolgokat, és egyetértünk vele. Megújul a gondolkodásmódunk, azaz egy újfajta látásmódra teszünk szert. Fokozatosan elsajátítjuk Jehova gondolkodását.

A GONDOLATAID HATÁSSAL VANNAK A TETTEIDRE

7–8. a) Hogyan gondolkodik Jehova az anyagi javakról? (Lásd a képeket a cikk elején.) b) Minek fogunk elsőbbséget biztosítani, ha úgy gondolkodunk, mint Jehova?

7 A gondolataink nemcsak az érzéseinkre vannak hatással, hanem a tetteinkre is (Márk 7:21–23; Jak 2:17). Nézzünk erre néhány példát. Az evangéliumok világos képet festenek arról, hogyan gondolkodik Jehova az anyagiakról. Ő egy szerény körülmények közt élő párt választott ki, hogy felneveljék a Fiát (3Móz 12:8; Luk 2:24). Jézust a születésekor Mária „egy jászolba fektette, mivel nem volt hely számukra a szálláshelyen” (Luk 2:7). Jehova nyilván sokféle módon gondoskodhatott volna róla, hogy egy alkalmasabb helyen szülessen meg a Fia. Ám neki az számított, hogy Jézust olyan szülők neveljék fel, akiknek Isten imádata a legfontosabb.

8 Tehát a Jézus születéséről szóló bibliai beszámoló segít megérteni, mit gondol Jehova az anyagi javakról. Néhány szülő a lehető legkényelmesebb életet akarja biztosítani a gyerekeinek, akár azon az áron is, hogy kárt szenved a gyerekek hite. Pedig egyértelmű, hogy Jehovának sokkal fontosabbak a szellemi értékek. Te is így gondolkozol? Mit árulnak el a tetteid? (Olvassátok fel: Héberek 13:5.)

9–10. Hogyan mutathatjuk ki, hogy Jehovához hasonlóan gondolkodunk mások megbotránkoztatásáról?

9 Egy másik példa az, hogy mit gondol Isten mások megbotránkoztatásáról. Jézus ezt mondta: „aki csak egynek is a botlását okozza e kisgyermekek közül, akik hisznek, annak jobb lenne, ha a nyakába kötnének egy nagy malomkövet, és belevetnék a tengerbe” (Márk 9:42). Milyen erőteljes szavak! Jézus tökéletesen visszatükrözte az Atyja személyiségét, ezért biztosak lehetünk benne, hogy Jehova is ugyanígy elítéli, ha valaki az érzéketlen viselkedésével megbotránkoztatja a hívőtársait (Ján 14:9).

10 Mi elsajátítottuk Jehova és Jézus gondolkodását? Mit mutat a viselkedésünk? Például tegyük fel, hogy tetszik egy öltözködési stílus, amely megütközést kelthet néhány testvérünkben, vagy helytelen vágyakat ébreszthet másokban. A hittársaink iránti szeretetünk felülkerekedik a személyes ízlésünkön? (1Tim 2:9, 10).

11–12. Miben segít, ha úgy gondolkodunk a helytelenségről, mint Jehova, és önuralmat gyakorlunk?

11 Vagy nézzünk egy harmadik példát: Jehova gyűlöli az igazságtalanságot (Ézs 61:8). Tudja, hogy az öröklött tökéletlenség miatt lehetnek bűnös vágyaink, mégis arra szólít fel, hogy hozzá hasonlóan gyűlöljük a rosszat. (Olvassátok fel: Zsoltárok 97:10.) Ha elmélkedünk azon, hogy miért veti meg Jehova a helytelen tetteket, az további erőt adhat, hogy ellenálljunk a kísértéseknek.

12 Ha elsajátítjuk Jehova nézőpontját az igazságtalanságról, az abban is segít, hogy felismerjük, mi számít helytelen viselkedésnek, még akkor is, ha a Szentírás nem beszél róla konkrétan. Az öltánc például egy erkölcstelen viselkedésforma, amely egyre elterjedtebb a világban. Egyesek talán elnézőek, úgy érvelve, hogy ez nem kimondottan szexuális kapcsolat. a De vajon összhangban van ez Isten gondolkodásával, aki a helytelenség minden formájától irtózik? Óvakodjunk a helytelen viselkedéstől azáltal, hogy önuralmat gyakorlunk, és irtózunk attól, amit Jehova gyűlöl (Róma 12:9).

KÉSZÜLJ FEL A JÖVŐBELI DÖNTÉSEIDRE!

13. Miért jó előre átgondolni, hogy Jehova gondolkodását követve hogyan döntenénk egy-egy helyzetben?

13 Tanulmányozáskor jó, ha elképzeljük, hogy Jehova gondolkodásmódjával összhangban hogyan kellene döntenünk olyan helyzetekben, amelyekkel talán a jövőben kell majd szembenéznünk. Így ha bármikor hirtelen kell döntenünk, nem leszünk felkészületlenek (Péld 22:3). Nézzünk néhány bibliai példát.

14. Mit tanulhatunk abból, hogy József elutasította Potifár feleségét?

14 József azonnal elutasította Potifár feleségének a közeledését, amiből látszik, hogy korábban már elmélkedett azon, mit gondol Jehova a házastársi hűségről. (Olvassátok fel: 1Mózes 39:8, 9.) Ezt mondta az asszonynak: „Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve Isten ellen?” Igen, teljesen elsajátította Isten gondolkodását. És mi a helyzet veled? Tegyük fel, hogy az egyik kollégád flörtölni próbál. Vagy esetleg kapsz egy szexuálisan izgató tartalmú képet vagy szöveges üzenetet a telefonodra. b Sokkal könnyebb hűségesnek maradnod Jehovához, ha már elsajátítottad a nézőpontját, és előre elhatároztad, hogy mit fogsz tenni.

15. A három héber fiatalhoz hasonlóan hogyan tudunk kiállni Jehova mellett, ha próba alá kerül a hűségünk?

15 Egy másik bibliai példa a három héber fiatal, Sidrák, Misák és Abednegó története. Határozottan megtagadták, hogy imádják a Nabukodonozor király által állított aranyszobrot. A királynak adott egyértelmű válaszukból kitűnik, hogy már előre átgondolták, mit jelent hűségesnek maradni Jehovához (2Móz 20:4, 5; Dán 3:4–6, 12, 16–18). Tegyük fel, hogy a munkaadód gyűjtést tart valamilyen hamis valláshoz kapcsolódó ünnepség előtt. Mit teszel? Ahelyett, hogy megvárnád, amíg ilyen helyzetbe kerülsz, miért ne gondolnád át már most, hogy mi Jehova nézőpontja? Így sokkal könnyebb lesz helyesen válaszolnod és cselekedned, ahogy azt a három héber fiatal is tette.

Kutattál, készítettél jogi nyilatkozatot, és beszéltél az orvosoddal? (Lásd a 16. bekezdést.)

16. Hogyan segít felkészülni egy orvosi vészhelyzetre, ha világosan értjük Jehova gondolkodását?

16 Ha elmélkedünk a hűség fontosságán, az egy orvosi vészhelyzetben is a segítségünkre lehet. Eltökéltük, hogy elutasítjuk a vérátömlesztést, és a vér négy fő összetevőjének az orvosi célú felhasználását. De vannak olyan, vért érintő eljárások is, amelyekről egyéni döntést kell hoznunk a bibliai alapelvek fényében (Csel 15:28, 29). Az biztos, hogy az ilyen súlyú kérdéseket nem a kórházban kellene mérlegelnünk, amikor talán fájdalmak gyötörnek, és nyomás alatt vagyunk, hogy gyorsan hozzunk döntést. Most lenne jó kutatni, jogi nyilatkozatot készíteni az állásfoglalásunkról, és beszélni az orvosunkkal. c

17–19. Miért fontos, hogy már most elsajátítsuk Jehova gondolkodásmódját? Mondj példát, hogy milyen helyzetekre készülhetünk fel.

17 Végül gondoljunk arra is, milyen határozott választ adott Jézus, amikor Péter meggondolatlanul arra ösztönözte, hogy kedvezzen magának. Nyilvánvaló, hogy Jézus már sokat elmélkedett Isten rá vonatkozó akaratán, és azokon a próféciákon, amelyek a földi életéről és a haláláról írtak. Ez megerősítette őt az elhatározásában, hogy feddhetetlenül kitart az önfeláldozó életútján. (Olvassátok fel: Máté 16:21–23.)

18 Velünk kapcsolatban Istennek az a szándéka, hogy legyünk a barátai, és a tőlünk telhető legteljesebb mértékben vegyünk részt a prédikálómunkában (Máté 6:33; 28:19, 20; Jak 4:8). Ám ahogy az Jézussal is történt, jóindulatú emberek megpróbálhatnak minket letéríteni erről az útról. Előfordulhat például, hogy a főnököd előléptetést ajánl jelentős fizetésemeléssel, viszont így a munkád gátolna a keresztényi tevékenységek végzésében. Vagy az iskolában felkínálnak egy továbbtanulási lehetőséget, amelyhez az otthonodtól távolra kellene költöznöd. Úgy éreznéd egy ilyen helyzetben, hogy imával kísérve kutatnod kellene, illetve tanácsot kérned a családodtól és a vénektől? Mennyivel jobb lenne, ha már most elsajátítanád Jehova nézőpontját az ilyen kérdésekről! Így később, ha valóban kapsz egy ilyen ajánlatot, talán nem is érzed majd csábítónak. Elvégre egyértelmű szellemi céljaid vannak, és már eltökélted a szívedben, hogy mit szeretnél, úgyhogy nincs más hátra, mint hogy kitarts a döntésed mellett.

19 Biztos el tudsz képzelni más hasonló helyzeteket is. Persze nem készülhetünk fel minden váratlan eseményre. De ha a tanulmányozásunk során elmélkedünk Jehova gondolkodásán, sokkal valószínűbb, hogy amikor szükséges, visszaemlékszünk a tanultakra, és alkalmazni tudjuk azokat. Ezért hát tartsuk észben, mennyire fontos, hogy ismerjük Jehova nézőpontját, elsajátítsuk azt, és figyelembe vegyük a jelenlegi és a jövőbeli döntéseinknél.

ÖRÖKKÉ JEHOVA GONDOLKODÁSA VEZESSEN!

20–21. a) Milyen szabadság vár ránk az új világban? b) Hogyan lehetünk már most is boldogok?

20 Már nagyon várjuk az új világot. A legtöbben abban reménykedünk, hogy örökké élhetünk majd a paradicsomi földön. Isten királyságának az uralma alatt az emberiség megszabadul attól a sok szenvedéstől, amely a mai világot jellemzi. Az embereknek természetesen továbbra is szabad akaratuk lesz. Mindenki maga hozhat majd döntéseket az alapján, hogy mi tetszik neki, és mire vágyik.

21 De persze nem lesz korlátlan a szabadságunk. A szelíd emberek Jehova törvényeit és gondolkodását fogják követni abban, hogy mi helyes, és mi nem. Ez igazán örömtelivé és békéssé teszi majd az életet (Zsolt 37:11). Azonban már most is boldogok lehetünk, ha elsajátítjuk Jehova gondolkodását.

a Az öltánc „egy olyan gyakorlat, amikor az általában félmeztelen táncos beleül a vendég ölébe, és ott táncol”. Az adott szituációtól függően ez szexuális erkölcstelenségnek számíthat, amely bírói eljárást von maga után. Ha egy keresztény ilyesmiben vett részt, segítséget kell kérnie a vénektől (Jak 5:14, 15).

b Szextingnek hívják, ha valaki szexuális tartalmú üzeneteket, képeket vagy videókat küld másoknak. Előfordulhat, hogy a résztvevőkkel szemben bírói eljárást indítanak a gyülekezetben. Néhány kiskorút, aki szextingelt, a világi hatóságok elítéltek mint szexuális bűnözőt. További információ: „Fiatalok kérdezik: Mit érdemes tudnom a szextingről?” című cikk (jw.org: BIBLIAI TANÍTÁSOK > TIZENÉVESEK); „Hogyan beszélgess a gyermekeddel a szextingről?” című cikk (Ébredjetek!, 2013. november, 4–5. oldal).

c A kiadványainkban olvashatsz az ide vonatkozó bibliai alapelvekről (például lásd: Hogyan maradhatunk meg Isten szeretetében?, 246–249. oldal).