„Nem haltam meg”

„Síromnál ne hullass könnyeket,

Nem fekszem itt,

Nem haltam meg”

● Ezek egy olyan költemény utolsó sorai, melyet jól ismernek az angolul beszélő emberek, és amelyet meg is zenésítettek. Az utóbbi évtizedekben világszerte sok-sok embernek nyújtottak vigaszt ezek a szavak. Az évek folyamán különböző költőknek tulajdonították őket; egyesek szerint ez egy navahó temetkezési ima.

Japánban ez a vers megzenésítve néhány éve nagy sláger lett, de közben sok kérdést is felvetett. A japánok gyakran kimennek a családtagjaik sírjához, hogy tiszteletüket tegyék, mivel úgy hiszik, a rokonaik még mindig élnek, és ott vannak. Mivel a dal szövege mást mond, sokakban felmerült a kérdés, hogy hol is vannak voltaképpen a halottak.

A japán buddhisták körében régóta szokás gyászszertartást tartani és virrasztani. A legtöbb buddhista mégsem tudja a választ arra a kérdésre, hogy hol vannak a halottak. De más kérdésekre sem, például: A más vallású vagy nemzetiségű emberek ugyanoda kerülnek a haláluk után? Miért nem válaszolnak a halottak?

Sokak szerint az ilyen kérdésekre lehetetlen megtalálni a választ, ezért kár is időt tölteni a kutatással. Az emberben mégis ott motoszkál a kérdés: Mi történik velünk, amikor meghalunk? Vajon hol kaphatunk választ? A Biblia azt írja, hogy Isten tökéletesnek alkotta meg az első emberpárt, és egy gyönyörű kertet adott nekik otthonul. Úgy volt, hogy örökké élhetnek a paradicsomi földön, ha engedelmeskednek Istennek. De nem ezt tették.

Isten emiatt kiűzte őket a paradicsomból, és többé nem tartotta fenn az életüket. Az engedetlenségük következményéről ezt mondta: „por vagy, és a porba térsz vissza.” Az ember porból lett megalkotva, és végül, miután meghal, visszatér a porba (1Mózes 2:7; 3:19).

Egy kófui japán férfi, aki egy nagy sírt gondoz, megjegyezte: „Az urnák tele vannak hamvakkal és csontokkal, amikor beteszem őket a sírba. Öt év múlva már csak félig vannak, tíz év múlva pedig a legtöbb teljesen üres.” A testünk a föld elemeiből épül fel, és idővel elporlad. De akkor ez azt jelenti, hogy semmi sem marad belőlünk?

Noha a halálunk után teljesen öntudatlanok vagyunk, Alkotónk, aki még egy veréb elpusztulását is számon tartja, szeretettel megemlékezik rólunk (Máté 10:29–31). Ígéretéhez híven feltámaszt, azaz életre kelt minket. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy felébreszt a halálalvásból (Jób 14:13–15; János 11:21–23, 38–44).

Ha szeretnél többet megtudni erről a témáról, írj e folyóirat kiadóinak, akik szívesen szolgálnak bővebb felvilágosítással, vagy látogass el a honlapunkra: www.watchtower.org.