Boldog vagyok, hogy pásztor lehetek

Alimbek Bekmanov elmondása alapján

Még csak hároméves voltam, amikor juhokat kezdtem őrizni, és nagyon megszerettem ezt a munkát. 17 évesen már tapasztalt pásztor voltam. Később megtudtam, hogy vannak szellemi pásztorok is. Hadd meséljem el, miért szerez nekem még nagyobb örömet az, hogy én is ilyen pásztorként szolgálhatok.

EGY nagy kirgiz családban születtem 1972-ben egy Csirpikti nevű faluban, a gyönyörű Iszik-köl tó partján. A tó környékét szívesen látogatják a turisták, akik Kirgizisztánba jönnek, mely az egykori Szovjetunió tagállama volt. Most a feleségemmel, Gulmirával Kirgizisztán fővárosában, Biskekben élünk, körülbelül 200 kilométerre attól a helytől, ahol felnőttem.

A pásztor és a juhok

Gyerekkoromban minden tavasszal magas, hegyi legelőkre vittük a juhokat. Ehhez 3000 méteres magasságot kellett megmásznunk, ami több napig is eltartott. Más pásztorok rövidebb utat választottak, így hamarabb odaértek a legelőkre. De mivel olyan úton mentek, amely szakadékok közelében vitt, előfordult, hogy ha a juhaik közül néhány egy kicsit elkóborolt, akkor megsérült, vagy akár el is pusztult.

Az ilyen utakon a farkasok tudvalevőleg gyakran megijesztették vagy megtámadták a juhokat, elválasztottak egyet-egyet a nyájtól, és megölték. Emiatt a nagybátyám egy olyan ösvényt választott, amely könnyebben járható és kevésbé veszélyes, jóllehet így egy-két nappal tovább tartott feljutni. Néha, amikor szívem szerint siettem volna, a nagybátyám rám szólt: „Alimbek, ne magadra gondolj, hanem a juhokra!”

A szépséges hegyi legelőkön egyszerű karámokat alakítottak ki, melyek védelmet nyújtottak a juhoknak éjszakára. Voltak olyan pásztorok, akik szerettek sokáig aludni, így csak jóval pirkadat után vitték ki a juhokat a legelőre. Mire az állatok elkezdtek legelni, már nagy meleg volt.

Ilyenkor a juhok összetömörültek, lehajtották a fejüket, és nehezen lélegeztek. Mivel nem laktak jól, legyengültek és lesoványodtak. A nagybátyám viszont hajnali négykor, még virradat előtt felkelt, így napkeltére a rábízott nyáj már ott volt egy jó legelőn. A friss, reggeli levegőn nyugodtan legelészhettek. Ezért szokták felénk mondani, hogy „nézz rá a juhokra, és megtudod, milyen a pásztor”.

 Olyankor jó szemügyre venni a juhokat, és foglalkozni a betegségeikkel, amikor legelés után pihennek. A mi juhainknak az okozta a legnagyobb gondot, hogy a legyek a köldökükbe rakták a petéiket. Ettől az begyulladhat és megdagadhat, és ha nem veszik észre idejében, akkor úgy elhatalmasodhat a juhon a fájdalom, hogy elkóborol és elpusztul. Ezért szinte napi rendszerességgel átnéztük a juhainkat, hogy kezelni tudjuk őket. Ez persze időt és erőfeszítést igényelt, de öröm volt látni, hogy a juhok egészségesek és elégedettek.

Esténként, amikor visszatértünk a karámhoz, megszámoltuk a juhokat. Egy szűk kapun mentek be az akolba, egyszerre néha hárman-négyen is. Bár több száz juhunk volt, a sok gyakorlásnak köszönhetően annyira belejöttünk a számolásba, hogy 15-20 perc alatt végeztünk akár 800 juhval is.

Amikor hiányzott egy juh, a nagybátyám fogott egy puskát meg egy botot, és elindult, hogy megkeresse. Még ha esett is, vagy sötét volt, ő akkor is meg akarta találni azt az egy juhot. Hangosan szólongatta, amivel elriasztotta a vadállatokat. Mikor a juh meghallotta a hangját, látni lehetett rajta, hogy mennyire megnyugodott.

Minden egyes juhot elneveztünk valamilyen jellegzetes külső jegy vagy jellemvonás alapján. Általában mindig volt egy makacs juh a nyájban, amelyiknek valami miatt egyszerűen nem akaródzott engedelmeskedni. Olykor más juhok is elkezdték utánozni ezt a szófogadatlan állatot. Ilyenkor megpróbáltuk nevelgetni és fegyelmezni a makacs juhot, például magára hagytuk az akolban. Idővel némelyik juhra hatott a fegyelmezés, és kezdett hallgatni ránk. De amelyik nem volt hajlandó változni, az a tányérunkon végezte.

Egy másfajta pásztorkodás

1989-ben harcművészetet tanultam, és nagy gyakorlatra tettem szert benne. A következő évben besoroztak a szovjet hadseregbe. Amíg Oroszországban szolgáltam, a társaim, akikkel együtt tanultam a harcművészetet, bűnbandába szerveződtek. Amikor hazatértem Kirgizisztánba, azt mondták, hogy ha beállok közéjük, mindenem meglesz. Ugyanebben az időben azonban kapcsolatba kerültem Jehova Tanúival.

A Tanúktól választ kaptam azokra a kérdésekre, amelyek már gyerekkorom óta foglalkoztattak, például hogy miért kell meghalnunk. Megértettem, hogy a halál az első ember, Ádám bűnének a következménye (Róma 5:12). Azt is megtanultam a Bibliából, hogy Jehova, az igaz Isten elküldte a Fiát, Jézust mint Megváltónkat, és ha hiszünk Jehovában és a Fiában, eltöröltetik az öröklött bűnünk. Így lehetőségünk lesz örökké élni paradicsomban a földön, Isten eredeti szándékával összhangban (Zsoltárok 37:11, 29; 83:18; János 3:16, 36; 17:1–5; Jelenések 21:3, 4).

A Tanúk annyira világos és érthető válaszokat adtak a kérdéseimre a Bibliából, hogy kikívánkozott belőlem: „Hát persze, hogy is lehetne másképp?!” Már nem vágytam a korábbi barátaim társaságára. Számtalanszor megpróbáltak rávenni, hogy tartsak velük, de mivel elég erős volt bennem a vágy, hogy megismerjem és átültessem a gyakorlatba a Biblia igazságát, ellen tudtam állni a kísértésnek. Ennek a vágynak köszönhetem, hogy idővel szellemi pásztor lett belőlem.

Még tanulmányoztam a Bibliát, amikor az édesanyámhoz járni kezdett egy hitgyógyító, akit sokan ismertek a környéken. Egyszer, amikor hazaértem, ez a nő éppen spiritiszta szeánszot tartott nálunk. Azt mondta, hogy van valami különleges képességem, és buzdított, hogy menjek el a mecsetbe, ahol majd kapok egy amulettet. Majdnem sikerült meggyőznie arról, hogy az amulettel én is képes leszek gyógyítani.

Másnap elmentem azokhoz a Tanúkhoz, akik tanulmányozták velem a Bibliát, és elmeséltem nekik, mi történt. Megmutatták a Bibliából, hogy Jehova elítéli a spiritizmus összes  formáját, mivel azok a gonosz szellemekhez kötődnek (5Mózes 18:9–13). Ezután volt néhány álmatlan éjszakám a démonok miatt, de aztán a Tanúk megtanítottak rá, hogyan imádkozzam Jehova akaratával összhangban, így hamar elmaradtak a rémálmok. Meg voltam győződve róla, hogy megtaláltam az igazi Pásztort, Jehovát.

Megtudtam, hogy Dávid, aki sok zsoltárt szerzett, fiatalkorában pásztor volt, akárcsak én. Jehovát a ’Pásztorának’ nevezte, és bennem is hasonló érzések alakultak ki Isten iránt, mint amilyenekről ő írt (Zsoltárok 23:1–6). Szerettem volna utánozni Jehova Fiát, Jézust, akire ’a juhok pásztoraként’ utal a Biblia (Héberek 13:20). 1993 elején egy biskeki kongresszuson vízben való megkeresztelkedéssel jelképeztem, hogy átadtam magam Jehovának.

Egy fontos találkozó

A rokonaim és a szomszédaink közül sokan elkezdtek összejárni, hogy együtt tanulmányozzák a Bibliát. A falunkból úgy 70-en vettek részt ezeken az alkalmakon az Iszik-köl tó közelében. Az egyik rokonunkat, aki a falutanács elnöke volt, nagyon érdekelte a Biblia. Felajánlotta, hogy szervez egy nagyobb létszámú találkozót, ahol beszélhetnénk az újonnan megtalált hitünkről. A helyi vallási vezetők azonban bujtogatni kezdték a környéken lakókat, hogy akadályozzák a prédikálómunkánkat. Kitervelték, hogy arra fogják felhasználni a találkozónkat, hogy ellenünk fordítsák az embereket.

A kijelölt napon körülbelül ezren gyűltek össze, a miénken kívül még három közeli faluból. A jelen levő néhány Tanú egyike elkezdett beszélni a Biblián alapuló hitnézeteinkről. Öt perc sem telt el, mikor valaki felállt a tömegből, és provokatív kérdéseket kiabált. Ezután vádak és fenyegetések röpködtek, és a tömeg annyira lázba jött, hogy kis híján ránk támadt.

Ekkor az egyik bátyám, aki csak nem régóta tanulmányozta a Bibliát, a védelmünkre kelt. Mivel mindenki tisztában volt vele, hogy ügyesen verekszik, általában féltek tőle, és elkerülték. Bátran odaállt a tömeg és a Tanúk közé, így egyikünknek sem esett bántódása. Az évek során aztán sokan azok közül, akik akkor ott voltak, Tanúk lettek. Ma az 1000 lelket számláló falunkban több mint 50-en Jehova Tanúi.

 Egy pásztor lánya

Néhány hónappal Jehova Tanúi nagy moszkvai kongresszusa előtt, melyet 1993 augusztusában tartottak, megismerkedtem Gulmirával, aki egy kirgiz faluból származott. Ő is egy pásztorcsalád sarja volt. 1988-ban, amikor a Szovjetunióban még be volt tiltva a Tanúk munkája, Gulmira édesanyja elkezdte tanulmányozni a Bibliát egy Tanúval, akit Akszamájnak hívnak. Ez a hölgy volt az első kirgiz Tanú azon a vidéken; valamikor az 1970-es években keresztelkedett meg.

Kis idő múlva Gulmira is tanulmányozni kezdte a Bibliát Akszamájjal. 1990-ben az édesanyjával együtt megkeresztelkedett. Gulmirát arra indította a szíve, hogy elkezdje a teljes idejű szolgálatot mint úttörő.

Két évig csak nagy ritkán találkoztunk, mivel mintegy 160 kilométerre laktunk egymástól. 1995 márciusában aztán úgy döntöttem, hogy jobban megismerem, ezért elindultam hozzájuk, hogy elmondjam neki a szándékomat. Megdöbbenve tudtam meg, hogy másnap elköltözik otthonról, hogy Jehova Tanúi oroszországi fiókhivatalában szolgáljon, mely több mint 5600 kilométerre van onnan.

Akkor már én is teljes idejű szolga voltam, és oroszul tanultam, mivel még semmilyen kiadványunk sem jelent meg kirgiz nyelven. Három évig leveleztünk Gulmirával, és megegyeztünk, hogy ugyanazokat a részeket olvassuk el a Bibliából, hogy szellemi gondolatokról is tudjunk írni. Abban az időben az első kirgiz nyelvű gyülekezetben szolgáltam, Balikcsiben.

Gulmirával együtt szolgálom Jehovát

1998-ban, mialatt Gulmira Kirgizisztánban töltötte a szabadságát, összeházasodtunk. Engem is meghívtak, hogy szolgáljak az oroszországi fiókhivatalban. Nagyon örültem, hogy már korábban elkezdtem tanulni oroszul. Egy idő után abban a fordítói csapatban kaptam munkát, mely kirgiz nyelvre fordította a bibliai témájú kiadványokat. Bölcsességért és türelemért imádkoztam Jehovához. Természetesen Gulmira, aki a munkatársam lett, rengeteget segített.

Fordítói csapatunkat 2004-ben áthelyezték Biskekbe, és azt a feladatot kaptam, hogy abban a bizottságban szolgáljak, mely Jehova Tanúi munkáját felügyeli Kirgizisztánban. Akkor hét kirgiz és több mint harminc orosz gyülekezet volt az országban. Most több mint húsz kirgiz gyülekezet és számos kirgiz csoport működik, és ezekbe a 4800 kirgizisztáni Tanúnak körülbelül a 40 százaléka jár.

Gulmirával úgy döntöttünk, hogy angolul tanulunk, hogy jobban el tudjuk látni a szolgálatunkat. Ennek köszönhetően 2008-ban meghívást kaptunk Jehova Tanúi amerikai világközpontjába. Ott részt vettem egy különleges képzésen, melyet azoknak tartanak, akik a különböző országokban megszervezik a prédikálómunkát.

A feleségemmel úgy érezzük, hogy most még teljesebb mértékben tudunk segíteni a kirgizisztáni embereknek, hogy megismerjék Istent. A saját tapasztalatunkból tudjuk, hogy Jehova valóban szerető Pásztor. Átérzem, mennyire igazak a következő zsoltár szavai: „Jehova az én Pásztorom, nem szűkölködöm semmiben. Füves legelőkön pihentet engem, bővizű pihenőhelyekre vezet. Lelkemet felüdíti, az igazságosság ösvényein vezet nevéért” (Zsoltárok 23:1–3).

[Kép a 23. oldalon]

A juhaink a legelőn

[Kép a 23. oldalon]

Minden este megszámoltuk a juhainkat

[Kép a 24. oldalon]

Gulmirával egy nemrég készült képen