Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Halál – Ezzel mindennek vége?

Halál – Ezzel mindennek vége?

EGY 85 éves férfi 1987 februárjában úgy döntött, hogy nem kéri a számára létfontosságú művesekezelés folytatását. Két héttel később békésen meghalt az otthonában. Ez alatt az időszak alatt végig mellette volt az egyetlen fia.

Az együtt töltött idő lehetőséget adott nekik arra, hogy elgondolkodjanak egy olyan témán, melyről már korábban is beszélgettek: Van-e élet a halál után? Az apa, aki tanult ember volt, szkeptikusan állt a kérdéshez. Hatással volt rá az evolúció tanítása, és a vallások képmutatása is taszította. Agnosztikusnak tartotta magát, vagyis abban hitt, hogy Isten létezéséről nem lehet megbizonyosodni.

A fia szerette volna megvigasztalni, és reményt önteni belé, ezért megmutatta neki, hogy valóban lehetséges a halál utáni élet. Az apa nem sokkal a halála előtt elismerte, hogy jó lenne újra élni, megújult életerővel és egészségesen.

Vigasz a halál közeledtével

A legtöbb ember, ha nem mindenki szeretne újra élni, ha helyreállhatna az egészsége, visszanyerhetné az erejét, és a világban béke uralkodna. Az emberek nem olyanok, mint az állatok, akikről a Biblia azt írja, hogy ’oktalanok’, és „gondolkodás nélkül követik az ösztöneiket” * (2Péter 2:12). Mi eltemetjük a halottainkat, elgondolkodunk a jövőn, és nem akarunk megöregedni, megbetegedni és meghalni. Ezek mégis hozzátartoznak az emberi léthez.

A halál közeledtével lesújtva érezzük magunkat, akár saját magunkról, akár egy szeretett személyről van szó. A Biblia azonban arra ösztönöz minket, hogy bátran nézzünk szembe a halállal: „Jobb olyan házba menni, ahol gyászolnak, mint a lakodalmas házba”. Hozzáteszi még: „Szívlelje meg ezt, aki él!” (Prédikátor 7:2). Miért kell ezt megszívlelnünk, vagyis mélyen elgondolkodnunk rajta?

Ennek egyik oka az, hogy természetes vágyat érzünk arra, hogy éljünk, és hogy békében és biztonságban élvezzük az életet. A halál, vagyis a nemlét, visszataszító számunkra. Nehéz, szinte lehetetlen elfogadni. A Biblia leírja, miért: „[Isten] az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta”, vagyis „az emberek szívébe adta” (Prédikátor 3:11; Újfordítású revideált Biblia). Élni akarunk, nem pedig meghalni. Gondolkodj el ezen: Vajon ilyen erős lenne bennünk ez a vágy, ha nem az lett volna a Teremtőnk eredeti szándéka, hogy örökké éljünk? Valóban lehetséges a halál utáni élet, örökké tartó egészségben és boldogságban?

Miért hihetünk benne?

Az Amerikai Nyugdíjasok Egyesülete által kiadott folyóirat (AARP The Magazine) tavaly megjelentetett egy cikket „Élet a halál után” címmel. Rengeteg 50 év feletti emberrel készítettek interjút, és kiderült, hogy „közel kétharmaduk (73 százalék) egyetért a következő kijelentéssel: »Hiszek a halál utáni életben.«” Másrészről a folyóirat beszámolt arról, hogy a megkérdezettek közel egynegyede ezzel a kijelentéssel ért egyet: „Hiszem, hogy a halállal mindennek vége.” De valóban ez az, amit az emberek hinni akarnak?

Ugyanebben a cikkben Tom, aki egy New York-i katolikus, ezt mondta: „A halál utáni életről prédikálnak, nem? Én csak azt mondom, hogy az emberek sok mindent tanítanak. Neked kell eldöntened, miben hiszel. Én járok misére. Úgy élek, mintha lenne halál utáni élet, de mégsem hiszek benne. De ha mégis van, hát akkor az csak ráadás.”

Tomhoz hasonlóan sokan szkeptikusak, mint ahogy a bevezetőben említett apa is az volt. Gyakran mondogatta a fiának: „A hit azoknak való, akik nem tudják elfogadni a halált.” De ahogy neki és más szkeptikusoknak is el kell ismerniük, egy mindenható Teremtőbe vetett hit választ ad az egyébként megmagyarázhatatlan csodákra.

Például, mindössze három héttel a fogantatás után kezdenek létrejönni a magzat agysejtjei. Ezek a sejtek robbanásszerűen sokszorozódnak, egyetlen perc alatt akár 250 000 is létrejöhet belőlük! Kilenc hónap múlva megszületik egy kisbaba, akinek az agya képes hihetetlenül sok mindent befogadni. James Watson molekuláris biológus így jellemezte az emberi agyat: „a legbonyolultabb dolog, amit eddig felfedeztek a világegyetemünkben.”

Mint a legtöbb ember, te is ámulatba ejtőnek tartod az ehhez hasonló csodálatos dolgokat? Az ilyesmiken való elmélkedés segített-e választ kapnod arra a kérdésre, melyet egy régen élt ember fogalmazott meg: „Ha meghal az életerős férfi, vajon élhet-e újra?” Ez a férfi magabiztosan válaszolt Istennek: „Szólítani fogsz, és én válaszolok neked. Vágyakozol majd kezed műve után” (Jób 14:14, 15).

Jól tesszük, ha megvizsgáljuk, hogy milyen bizonyítékok alapján hihetünk abban, hogy a halál utáni élet lehetséges.

^ 6. bek. Felhasználva az Újszövetség–Egyszerű fordítás. Copyright 2003 World Bible Translation Center, Inc., engedélyével.