Szervét Mihály — Magányosan az igazság nyomában

AZ ÉBREDJETEK! SPANYOLORSZÁGI ÍRÓJÁTÓL

1553. október 27-én Szervét Mihályt Genfben máglyán megégették. Guillaume Farel, a hóhér, Kálvin János helynöke, így figyelmeztette a szemlélőket: Szervét „bölcs férfi, aki kétségtelenül azt hitte, hogy az igazságot tanítja, de az Ördög kezébe került . . . Vigyázzatok, nehogy ugyanez veletek is megtörténjen!” Mivel érdemelte ki ez a szerencsétlen áldozat ezt a tragikus halált?

SZERVÉT MIHÁLY 1511-ben született egy spanyolországi faluban, Villanueva de Sijenában. Már egészen fiatalon kimagasló tanuló volt. Egy életrajzíró szerint „14 éves korára megtanult görögül, latinul és héberül, és gazdag filozófiai, matematikai és teológiai tudásra tett szert”.

Még csak tizenéves volt, amikor Juan de Quintana, I. Károly spanyol király (később V. Károly császár) személyes gyóntatója maga mellé vette apródnak. Hivatalos útjai során Szervét láthatta az alapvető vallási megosztottságot, amely Spanyolországban uralkodott, ahol a zsidókat és a muszlimokat vagy száműzték, vagy arra kényszerítették, hogy térjenek át a katolicizmusra. *

Szervét 16 éves korában Franciaországba ment, hogy a Toulouse-i Egyetemen jogot tanuljon. Ott látta életében először a teljes Bibliát. Bár szigorúan megtiltották, hogy bárki is Bibliát olvasson, ő titokban mégis olvasta. Amikor a végére ért, megesküdött, hogy „még ezerszer” el  fogja olvasni. Szervét a Complutumi Poliglott Bibliát tanulmányozhatta Toulouse-ban, amelyben a latin fordítás mellett az eredeti nyelveken (héberül és görögül) is nyomon követhette az írottakat. * A Biblia tanulmányozásának köszönhetően, és a miatt az erkölcsi romlottság miatt, ami a spanyol papságot jellemezte, Szervét hite megingott a katolikus vallásban.

Szervét kételyei még inkább megerősödtek, amikor részt vett V. Károly koronázásán. A spanyol királyt VII. Kelemen pápa a Német-római Császárság császárává koronázta. A pápa hordozható trónján ülve fogadta a királyt, aki megcsókolta a lábát. Szervét később ezt írta: „A saját szememmel láttam, amint a hercegek a vállukon vitték a pápát nagy pompával, az utcán összegyűlt nép pedig dicsőítette őt.” Szervét nem tudta összeegyeztetni az ott látott pompát és szertelenséget az evangélium egyszerűségével.

Elindul a vallási igazság nyomában

Szervét diszkréten otthagyta Quintana mellett betöltött állását, és magányos útra indult az igazság nyomába. Szerinte Krisztus üzenete nem teológusoknak és filozófusoknak szólt, hanem átlagembereknek, olyanoknak, akik megértik és alkalmazzák azt az életükben. Ezért elhatározta, hogy az eredeti nyelveken fogja megvizsgálni a Biblia szövegét, és minden olyan tanítást elvet, amely nincs összhangban a Szentírással. Érdekes, hogy az „igazság” és az ebből képzett szavak többször szerepelnek az írásaiban, mint bármely más kifejezés.

Szervét történelmi és bibliai tanulmányai során arra a következtetésre jutott, hogy a kereszténység az időszámításunk szerinti első három század folyamán romlott meg. Megtudta, hogy Konstantin és az utódai hamis vallási tanokat terjesztettek, aminek nyomán később a háromság hivatalos tantétel lett. Húszévesen kiadta a De Trinitatis Erroribus (A Szentháromsággal kapcsolatos tévedésekről) című művét, és ezzel az inkvizíció elsődleges célpontjává vált.

Szervét látta a lényeget. Ezt írta: „A Biblia nem beszél a háromságról . . . Istent nem fellengzős filozófiai fogalmaink által ismerhetjük meg, hanem Krisztus által.” * Azt is leszögezte, hogy a szent szellem nem egy személy, hanem Isten ereje tevékenység közben.

Persze akadtak olyanok is, akik Szervét elgondolásait támogatták. Sebastian Franck protestáns reformátor ezt írta: „Szervét, a spanyol azt állítja értekezésében, hogy Istent egyetlen személy alkotja. A római egyház szerint három személy egy lényegben. Én inkább a spanyollal értek egyet.” Ennek ellenére sem a római katolikus egyház, sem a protestáns egyházak nem bocsátották meg Szervétnek, hogy megkérdőjelezte a központi tanításukat.

A Biblia tanulmányozása révén Szervét más egyházi tanításokat is elvetett, és Írás-ellenesnek tartotta a szobrok és képek használatát is. Úgyhogy másfél évre rá, hogy kiadta a De Trinitatis Erroribus című művét, ezt mondta a katolikusokkal és protestánsokkal kapcsolatban: „Nem értek egyet mindenben sem az egyik, sem a másik féllel, és nem is cáfolok mindent. Nekem ugyanis úgy tűnik, hogy mindkettőben van igazság és tévedés is, de a másik hibáit mindenki észreveszi, a sajátjait senki.” Magányosan kellett az igazság nyomában járnia. *

Őszinte kutatásai ellenére volt néhány hibás következtetése is. Például úgy kalkulálta, hogy Armageddon és Krisztus ezeréves uralma az ő életidejében fog eljönni.

 Tudományos igazságok nyomában

Szervétnek menekülnie kellett üldözői elől, ezért Villanovanusra változtatta nevét, és Párizsban telepedett le, ahol aztán művészetből és orvostanból diplomát szerzett. A tudomány iránti kíváncsiságából fakadóan elkezdett boncolással foglalkozni, hogy megértse az emberi test működését. Talán ő volt az első Európában, aki felfedezte a kis vérkört. Megfigyeléseit belefoglalta a Christianismi Restitutio (A kereszténység helyreállítása) című művébe. Szervét 75 évvel azelőtt beszélt a kis vérkörről, hogy William Harvey leírást adott a teljes keringési rendszerről.

Szervét Ptolemaiosz Geographia című művét is átdolgozta. Ennek olyan sikere volt, hogy néhányan az összehasonlító földrajz és a néprajz atyjának nevezték érte. Később Genfben a tárgyalásán kifogásolták, amiért azt írta Palesztináról, hogy gyéren művelt, terméketlen föld. Szervét azzal védekezett, hogy ő az akkori viszonyokról írt, nem a mózesi időkről, amikor nyilván tejjel és mézzel folyó föld volt.

Szervét a szirupok használatáról is írt egy egyetemes értekezést, amely új, kiegyensúlyozott nézetet tárt fel ezzel az orvossággal kapcsolatban. Az a hatalmas orvosi ismeret, amely ebben a könyvben található, a gyógyszertan és a vitaminok használatának úttörőjévé tette. Tekintettel Szervétnek a tudomány oly sok ágában megmutatkozó szakértelmére, egy történész úgy jellemezte, hogy „az emberi történelem egyik legnagyobb elméje, akinek az egyetemes kultúra nagyon sokat köszönhet”.

Rettenetes ellenség

Az igazság keresőinek mindig is sok ellenségük volt (Lukács 21:15). Szervét számos ellensége közt volt Kálvin János is, aki Genfben önkényes protestáns államot hozott létre. Will Durant történész szerint Kálvin „nem törvényekkel és nyers erővel gyakorolta diktatórikus uralmát, hanem az akaraterejével és a jellemével”. Kálvin „ugyanolyan erélyesen tagadta meg az egyéntől, hogy dönthessen a hitnézeteiről, mint a pápák”.

Szervét és Kálvin valószínűleg Párizsban találkoztak, még fiatal korukban. Kezdettől fogva ellenszenvesek voltak egymásnak, majd később Kálvin Szervét legádázabb ellensége lett. Bár Kálvin a reformáció egyik vezetője volt, végül bevádolta Szervétet a katolikus inkvizíciónál. Szervét épphogy csak el tudott menekülni Franciaországból, ahol aztán jelképesen megégették. A határ menti Genfben azonban, ahol Kálvin szava törvény volt, felismerték, és letartóztatták.

Kálvin kegyetlenül bánt a bebörtönzött Szervéttel. Ennek ellenére Szervét a tárgyaláson azt mondta a Kálvinnal folytatott vitájában, hogy hajlandó módosítani a nézetein, ha vitapartnere szentírási érvekkel meggyőzi őt. Kálvinnak ez nem sikerült. A tárgyalást követően Szervétet máglyahalálra ítélték. Ő volt az egyetlen vallásos nonkonformista, akit a katolikusok jelképesen, a protestánsok pedig élve megégettek.

A vallásszabadság előfutára

Bár Kálvin megszabadult vetélytársától, saját erkölcsi tekintélyét elvesztette. Szervét indokolatlan kivégzése Európa-szerte felháborította a gondolkodó embereket, és nyomós érv volt a szabad akarat hívei kezében, akik amellett foglaltak szilárdan állást, hogy egyetlen embert sem szabad megölni a hitnézetei miatt. Ezután még elszántabban folytatták a vallásszabadságért vívott harcukat, mint valaha.

Camillo Renato olasz költő így tiltakozott: „Sem Isten, sem az ő szelleme nem hagyott jóvá ilyen tettet. Krisztus  nem bánt így azokkal, akik megtagadták őt.” A francia humanista, Sébastien Chateillon pedig ezt írta: „Egy férfi meggyilkolása nem egy tan megvédése végett van, hanem egy férfi meggyilkolása végett.” Maga Szervét is kijelentette korábban: „Súlyos hibának tekintem, ha valakit azért megölnek, mert rosszul értelmez valamilyen szentírási gondolatot, amikor tudjuk, hogy még a választottak is eltérhetnek a helyes úttól, és tévedhetnek.”

Szervét kivégzésének maradandó hatásáról írva a Michael Servetus​—Intellectual Giant, Humanist, and Martyr (Szervét Mihály — Intellektuális óriás, humanista és mártír) című könyv kijelenti: „Szervét halála fordulópontot jelentett a IV. század óta uralkodó ideológiában és gondolkodásban”, és „történelmi szemszögből nézve Szervét azért halt meg, hogy a lelkiismereti szabadság a modern társadalomban állampolgári joga lehessen az egyénnek”.

1908-ban emlékművet emeltek Szervétnek a franciaországi Annemasse-ban, mintegy 5 kilométerre onnan, ahol kivégezték. Egy feliraton ez áll: „Szervét Mihály . . . geográfus, orvos és fiziológus jobbá tette az emberiség életét tudományos felfedezéseivel, a betegek és szegények iránti odaadó törődésével, és azzal a vasakarattal, amellyel ragaszkodott gondolkodásának és lelkiismeretének szabadságához . . . Nem tudták megingatni meggyőződésében. Az igazság védelmében feláldozta életét.”

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész/képek a 21. oldalon]

Szervét és a Jehova név

Szervét a Jehova nevet is elkezdte használni, amint kereste az igazságot. Néhány hónappal azután, hogy William Tyndale belefoglalta ezt a nevet a Pentateuchusról készült fordításába, Szervét kiadta a De Trinitatis Erroribus (A Szentháromsággal kapcsolatos tévedésekről) című művét, amelyben végig használta a Jehova nevet. Könyvében kifejtette: „A másik nevet, az összes közül a legszentebbet, a יהוה nevet . . . így lehet értelmezni . . . »Előidézi, hogy létezzen«, »az, aki létrehoz«, »a létezés oka«.” Szervét megjegyezte: „A Jehova név csak az Atyát illeti meg.”

Szervét 1542-ben Santes Pagninus híres latin bibliafordítását is átdolgozta (lásd alul). Bőséges lapszéli jegyzeteiben Szervét ismét felhívta a figyelmet az isteni névre. Azoknál a verseknél, melyek ebből a szempontból fontosak, a lapszéli jegyzetbe belefűzte a Jehova nevet, így például a Zsoltárok 83:18-nál is, ahol a szövegben az „Úr” szó szerepelt.

Utolsó művében, a Christianismi Restitutio (A kereszténység helyreállítása) című könyvben Szervét ezt írta Isten nevéről, a Jehova névről: „Nyilvánvaló . . . , hogy az ősi időkben sokan kiejtették ezt a nevet.”

[Kép]

Az annemasse-i emlékmű, Franciaország

[Kép a 18. oldalon]

XV. századi metszet: muszlimok kényszerű keresztelkedése Spanyolországban

[Forrásjelzés]

Capilla Real, Granada

[Kép a 19. oldalon]

A „De Trinitatis Erroribus” első oldala

[Forrásjelzés]

From the book De Trinitatis Erroribus, by Michael Servetus, 1531

[Kép a 20. oldalon]

Szervét felfedezte a kis vérkört

[Forrásjelzés]

Anatomie descriptive et physiologique, Paris, 1866-7, L. Guérin, Editor

[Kép a 20. oldalon]

Szervét könyve a szirupok használatáról új nézeteket vezetett be a gyógyszertanba

[Kép a 21. oldalon]

Kálvin János Szervét esküdt ellensége lett

[Forrásjelzés]

Biblioteca Nacional, Madrid

[Kép forrásának jelzése a 18. oldalon]

Biblioteca Nacional, Madrid