A zarándokatyák és a puritánok — Kik voltak?

ÉSZAK-AMERIKA partjainál, a Massachusetts állambeli Plymouth mellett található egy nagy gránitkő, melybe az 1620-as szám van belevésve. Erről a plymouthi szikláról általában úgy tartják, hogy nem messze van attól a helytől, ahol európaiak egy csoportja partra szállt csaknem 400 évvel ezelőtt. Sokak előtt úgy ismeretesek ők, mint a zarándokatyák.

Sokan ismerik a vendégszerető zarándokatyákról szóló történeteket, akik meghívják bennszülött amerikai barátaikat bőséges betakarítási lakomáikra. De kik is voltak a zarándokatyák? És miért mentek Észak-Amerikába? Hogy megtudjuk, utazzunk vissza az időben VIII. Henrik korába.

Vallási zűrzavar Angliában

Alig 100 évvel azt megelőzően, hogy a zarándokatyák elhajóztak, Anglia római katolikus ország volt, és VIII. Henrik király megkapta a pápától „A hit védelmezője” címet. Ám amikor VII. Kelemen pápa nem volt hajlandó felbontani Henriknek hat felesége közül az elsővel, Aragóniai Katalinnal kötött házasságát, meghasonlás támadt.

Mialatt Henrik a családi ügyeivel bajlódott, a protestáns reformáció Európa-szerte zűrzavart keltett a római katolikus egyházban. Henrik vonakodott megválni attól a tekintélytől, mellyel az egyház megtisztelte, ezért eleinte kitiltotta a hitújítókat Angliából. Aztán meggondolta magát. Ha a katolikus egyház miatt nem szakíthat feleségével, hát majd ő szakít a katolikus egyházzal! 1534-ben megszüntette a pápa hatalmát az angliai katolikusok felett, magát pedig kikiáltotta az anglikán egyház fejévé. Rövidesen bezáratta a kolostorokat, hatalmas vagyonukat pedig eladta. Amikor Henrik 1547-ben meghalt, Anglia protestáns nemzet volt.

Henrik fia, VI. Edward folytatta a Róma-ellenes egyházpolitikát. Majd Edward 1553-ban bekövetkezett halála után Henrik és Aragóniai Katalin leánya, a római katolikus Mária lett a királynő, aki ezt követően megpróbálta rákényszeríteni a nemzetet, hogy vesse alá magát a pápai hatalomnak. Sok protestánst száműzött, és több mint 300 embert máglyán égetett meg, amivel kiérdemelte a Véres Mária nevet. De a változás szelét nem tudta feltartóztatni. Mária 1558-ban halt meg. Utóda és egyben féltestvére, I. Erzsébet pedig tett róla, hogy a pápának a továbbiakban ne legyen beleszólása Anglia vallási életébe.

 Némely protestáns azonban kevésnek érezte a római egyháztól való elkülönülést; úgy vélekedtek, hogy a római katolicizmus minden nyomát maradéktalanul el kell törölni. Meg akarták tisztítani az egyház imádatát, ezért puritánoknak hívták őket, ez a szó ugyanis tisztaságot, egyszerűséget jelent. Néhányan közülük úgy vélték, hogy egyáltalán nincs szükség püspökökre, és hogy minden gyülekezetnek önállónak kellene lennie, elkülönülten a nemzeti egyháztól. Őket szeparatistáknak nevezték.

A puritánok ellenkező nézetei Erzsébet uralma alatt jöttek igazán felszínre. Egyes papok hétköznapi öltözéke bosszantotta a királynőt, aki 1564-ben arra utasította a canterburyi érseket, hogy állítson fel egységes irányadó mértéket az öltözékre vonatkozóan. Mivel a puritánok attól tartottak, hogy ez egyenes út lenne a katolikus papok hivatali ruhájához való visszatérés felé, megtagadták az engedelmességet. A hagyományos püspöki és érseki rang felett is vita kerekedett. Erzsébet megtartotta hivatalukban a püspököket, és azt követelte, hogy esküdjenek hűséget neki mint az egyház fejének.

A szeparatistáktól a zarándokatyákig

Erzsébetet 1603-ban I. Jakab követte a trónon, aki nagy nyomást gyakorolt a szeparatistákra, hogy vessék alá magukat a hatalmának. 1608-ban egy szeparatista gyülekezet Scrooby városából Hollandiába menekült, mivel az az ország biztosította a szabadságot. Idővel azonban Hollandiának a más vallásokkal szemben, valamint a laza erkölccsel szemben tanúsított toleranciája a szeparatistákat jobban zavarta, mint az angliai állapotok. Úgy döntöttek hát, hogy elhagyják Európát, és új életet kezdenek Észak-Amerikában. Mivel oly készségesen vállalták, hogy elhagyják otthonukat és egy távoli helyre utazzanak hitnézeteik védelmében, idővel ennek a szeparatista csoportnak a tagjai „zarándokatyák” néven lettek ismeretesek.

A zarándokatyák — köztük több szeparatistával — engedélyt kaptak, hogy letelepedjenek Virginia brit gyarmatán, így hát 1620 szeptemberében útnak indultak, hogy Észak-Amerikába hajózzanak a Mayflower nevű hajón. A mintegy 100 felnőtt és gyerek két viharos hónapot töltött az Észak-Atlanti-óceánon, mielőtt a Cod-foknál partot értek, Virginiától több száz kilométerre északra. Ott megkötötték a Mayflower-szerződést, mely kifejezte azon óhajukat, hogy megalapítanak egy önálló közösséget, és alávetik magukat e közösség törvényeinek. A közeli Plymouthban telepedtek le, 1620. december 21-én.

Új élet az Újvilágban

Az Észak-Amerikába érkezett menekültek nem voltak felkészülve a télre. Hónapokon belül a csoport fele meghalt. A tavasz azonban enyhülést hozott. A túlélők megfelelő lakóházakat építettek, és megtanulták az amerikai bennszülöttektől, hogyan kell a helyi haszonnövényeket termeszteni. 1621 őszére a zarándokatyák már olyannyira boldogultak, hogy kijelöltek egy napot, amikor hálát adnak Istennek az áldásáért. Ez az alkalom lett később a hálaadás napja, melyet az Egyesült Államokban és más helyeken mindmáig megünnepelnek. Később további bevándorlók érkeztek, így alig 15 év alatt Plymouth népessége meghaladta a 2000-et.

Időközben Angliában a szeparatistákhoz hasonlóan néhány puritán szintén arra jutott, hogy az „Ígéret földje” őket is az Atlanti-óceánon túl várja. 1630-ban egy csoport puritán szállt partra Plymouthtól északra, és megalapították a Massachusetts Bay nevű gyarmatot. 1640-re már körülbelül 20 000 angol bevándorló élt Új-Angliában. Miután 1691-ben a Massachusetts Bay gyarmat Plymouth települését is a hatáskörébe vonta, a szeparatista zarándokatyák többé nem  voltak függetlenek. A vidék szellemi központja Boston lett, mivel akkorra már a puritánok irányították Új-Anglia vallásos életét. Hogyan gyakorolták imádatukat?

A puritánok imádata

Az Újvilágban először fából készült összejöveteli helyeket építettek, ahol vasárnap délelőttönként összegyűlhettek. Ezekben az épületekben jó időben elviselhetők voltak az állapotok, de a tél még a legedzettebbek tűrőképességét is próbára tette. Az összejöveteli helyeket nem fűtötték, így a fagyoskodó hívek csakhamar reszkettek a hidegtől. Gyakran előfordult, hogy a prédikátorok kesztyűt viseltek az igehirdetés alatt, hogy a fagyos levegőtől megvédjék kezüket gesztikulálás közben.

A puritánok hitnézetei a francia protestáns hitújító, Kálvin János tanításain alapultak. Elfogadták az eleve elrendelés elvét, és úgy hitték, hogy Isten előre meghatározta, kiket fog megmenteni, és kiket fog örökre a pokol tüzére kárhoztatni. E tanítás szerint mindegy, mit tesznek az emberek, nem tudják megváltoztatni Isten előtti helyzetüket. Az ember nem tudhatja, hogy halála után vajon a menny hűvös szellője simogatja majd, vagy pedig a pokoltűz lángjaiban fog-e kínlódni örökké.

Idővel a puritán lelkipásztorok kezdtek megbánást hirdetni. Figyelmeztették az embereket, hogy bár Isten könyörületes, azok, akik nem engedelmeskednek törvényeinek, egyenesen a pokolba jutnak. A lelkipásztorok állandóan szították a pokol tüzét, csak hogy a kezükben tartsák a népet. Egy XVIII. századi prédikátor, név szerint Jonathan Edwards egyszer a következő témáról beszélt: „Bűnösök egy haragos Isten kezében”. Beszéde az alvilágról annyira rémisztő volt, hogy más lelkészek érzelmi támogatást kellett hogy nyújtsanak a prédikációtól felzaklatott híveknek.

A Massachusettsbe érkező, prédikációt tartó lelkészek veszélyben voltak. Az elöljárók háromszor is elzavartak egy kvéker prédikátort, Mary Dyert, de ő mindháromszor visszatért, és tovább hangoztatta hitnézeteit. 1660. június 1-jén felakasztották Bostonban. Phillip Ratcliffe nyilván elfeledkezett arról, milyen buzgalommal üldözik a puritán vezetők az ellenszegülőket. Kormányellenes és a salemi gyülekezet elleni beszédeiért megostorozták és megbírságolták. Majd, hogy ne felejtse el, levágták a fülét, mielőtt elengedték. A puritánok intoleranciája miatt sokan elhagyták Massachusettst, így más gyarmatok is egyre népesebbé váltak.

 A gőg erőszakot szül

Mivel a puritánok magukat Isten ’választottainak’ tartották, sokan közülük a bennszülötteket alsóbbrendűeknek tekintették, akiknek valójában nincs is joguk azon a földön élni. Ez a magatartás haragra lobbantotta a bennszülötteket, és néhányuk támadásokat intézett a puritánok ellen. A puritán vezetők ezért enyhítettek a sabbatot érintő törvényeken, hogy a férfiak fegyvert is behozhassanak az istentiszteletre. Aztán 1675-ben a dolgok még rosszabbra fordultak.

Látva, hogy népének egyre fogy a földje, az amerikai wampanoag indiánok törzsfőnöke, Metacom — akit Fülöp királynak is neveztek — puritán településeket kezdett kirabolni, felgyújtotta a házakat, és lemészárolta a telepeseket. A puritánok ezt megtorolták, és a harc hónapokig tartott. 1676 augusztusában a puritánok elfogták Fülöpöt Rhode Islandben. Lefejezték, belső szerveit kiszedték, testét pedig felnégyelték. Így ért véget Fülöp király háborúja — és egyben Új-Anglia bennszülötteinek független élete.

A XVIII. század a puritán buzgalom újabb megnyilvánulásának lehetett tanúja. Massachusettsben néhány lelkipásztor becsmérelte az angol uralmat, és hozzájárult a függetlenség utáni vágy tüzének fellobbanásához. A forradalomról szóló beszédeikben keveredett a vallás a politikával.

A puritánok általában keményen dolgoztak, bátrak voltak, és rendíthetetlenül ragaszkodtak vallásukhoz. A köztudatban még ma is hasonló értelmet hordoz a „puritán” kifejezés. De az őszinteség önmagában még nem teszi tisztává a hamis tanításokat. Jézus Krisztus kerülte a politika és a vallás összekeveredését (János 6:15; 18:36). A kegyetlenség pedig éles ellentétben áll a következő alapigazsággal: „Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent, mert az Isten szeretet” (1János 4:8).

A te vallásod tanítja a tüzes pokol elképzelését, az eleve elrendelést vagy más nem bibliai tantételeket? Vallásod vezetői belekeverednek a politikába? Isten Szavának, a Bibliának az őszinte tanulmányozása segíteni fog abban, hogy megtaláld a valóban ’tiszta és beszennyezetlen imádati formát’, mely elfogadható Isten előtt (Jakab 1:27).

[Kiemelt rész/kép a 13. oldalon]

PURITÁNOK ÉS A TÜZES POKOL

A tüzes pokol tantételének tanításával a puritánok ellentétben álltak Isten Szavával. A Biblia azt tanítja, hogy a halottak öntudatlanok, és képtelenek fájdalmat vagy örömet érezni (Prédikátor 9:5, 10). Ezenkívül az igaz Istennek soha ’fel sem ötlött szívében’ a tüzes kínzás gondolata (Jeremiás 19:5; 1János 4:8). Inkább kérleli az embereket, hogy változtassanak az életükön, és a bűnüket meg nem bánó gonoszokkal is könyörületesen bánik (Ezékiel 33:11). Ezekkel a szentírási igazságokkal ellentétben a puritán prédikátorok gyakran úgy festették le Istent, mint aki kegyetlen és bosszúálló. Az életről is szívtelen nézeteket vallottak; ennek jele volt az is, hogy gyakran erőszakhoz folyamodtak az ellenszegülők elhallgattatásában.

[Kép a 10. oldalon]

A zarándokatyák partraszállása Észak-Amerikában, 1620-ban

[Forrásjelzés]

Harper’s Encyclopædia of United States History

[Kép a 12. oldalon]

Az első hálaadás megünneplése, 1621

[Kép a 12. oldalon]

Puritán összejöveteli hely, Massachusetts

[Kép a 12. oldalon]

Kálvin János

[Kép a 12. oldalon]

Jonathan Edwards

[Kép a 13. oldalon]

Egy felfegyverzett puritán házaspár úton az istentiszteletre

[Kép forrásának jelzése a 11. oldalon]

Library of Congress, Prints & Photographs Division

[Képek forrásának jelzése a 12. oldalon]

Balra fent: Snark/Art Resource, NY; jobbra fent: Harper’s Encyclopædia of United States History; Kálvin János: Portrait in Paul Henry’s Life of Calvin, from the book The History of Protestantism (Vol. II); Jonathan Edwards: Dictionary of American Portraits/Dover

[Kép forrásának jelzése a 13. oldalon]

Képek: North Wind Picture Archives