Terrortámadás után

AZ ÉBREDJETEK! SPANYOLORSZÁGI ÍRÓJÁTÓL

MADRIDOT 2004. március 11-én három vasútállomáson tíz bomba fülsiketítő robbanása rázta meg. A támadásokat egy időben hajtották végre négy olyan vonat ellen, melyek a főváros és a környező területek között szállítják az ingázókat. Mintegy 190 ember vesztette életét, 1800-an pedig megsebesültek.

 Mivel a bombák a reggeli csúcsforgalom idején robbantak fel, mindegyik vonat zsúfolásig tömve volt emberekkel. A pusztítás rettenetes volt. „A robbanás erejét mutatja, hogy a szemem láttára egy egész vasúti kocsi úgy egy méter magasra megemelkedett — idézte fel a történteket egy szemtanú, Aroa. — Amikor kiszálltam a vasúti kocsiból, amelyben utaztam, az egész terület úgy festett, mint egy háborús övezet. Borzasztó volt a valós életben ilyen vérontást látni.” Hasonlóan hátborzongató események játszódtak le mind a négy vonaton, tíz vasúti szerelvényben. Terroristák bombákkal megrakott hátizsákokat hagytak a vonatokon, majd távirányítással felrobbantották őket.

Néhány utas viszonylag szerencsésnek mondható, mert nem vésődtek mélyen az elméjébe a borzalmak. De több százuk, Aroához hasonlóan, fizikai és érzelmi sérülést is szenvedett. „A robbanás súlyos halláskárosodást idézett elő nálam — mondta Aroa —, de sokkal nehezebb együtt élni az iszonyatos emlékekkel, melyek újból és újból kísértenek.”

„Jehova Tanújaként óriási érzelmi támogatást kaptam, s ezért hálás vagyok — fűzte hozzá. — A világ minden részéről felhívtak, és üzeneteket küldtek nekem, ami emlékeztetett arra, hogy egy igazi, világméretű testvériség tagjai vagyunk. Ezenkívül a Biblia segít megértenünk, hogy miért történnek ilyen rémtettek. Felhívtam néhány munkatársam figyelmét arra, hogy a Szentírás megjövendölte, hogy »az utolsó napokban« az emberek vadak és természetes vonzalom nélküliek lesznek. Azt tapasztaltam, hogy a teljes idejű szolgálat rendkívüli mértékben enyhíti a fájdalmat” (2Timóteusz 3:1–3).

Pedro a között a sok utas között volt, akik súlyos sérüléseket szenvedtek. Nem egészen négy méterre állt a bombától, amely az egyik szerelvényben robbant fel. A robbanás a földre terítette. Fejsérüléseket szenvedett, és súlyos légzési nehézségei lettek. Miután öt napot töltött az intenzív osztályon, túljutott a válságos állapoton. A látogatóba érkező Tanúk sokasága jót tett a kedélyállapotának, az ápolókat pedig ámulatba ejtette. Az egyikük így áradozott: „Már 26 éve vagyok ezen a pályán, de még sohasem láttam, hogy valakihez ennyi látogató jöjjön, és ilyen sok ajándékot kapjon.” Pedro viszont a kórházi személyzetről beszélt lelkesen. „Csodásak voltak — mondta. — Nagymértékben hozzájárultak a felépülésemhez.”

A sérültek között számos olyan bevándorló is volt, aki nemrégiben költözött Spanyolországba. Manuel, egy kubai férfi, az Atocha pályaudvaron bekövetkezett első robbanáskor sérült meg, a második robbanástól pedig elvesztette az eszméletét. „Kitört a pánik, és az emberek átgázoltak rajtam, amint ott feküdtem a peronon — mondta. — Mire magamhoz tértem, két bordám eltört, a lábam megsérült, és a fél fülemre teljesen megsüketültem.

A mentési munkálatokban részt vevők — a rendőrök, a mentősök és a tűzoltók — perceken belül a helyszínre érkeztek, és minden tőlük telhetőt megtettek, hogy segítsenek. Pontosan tudták, mi a dolguk. Hatékonyságuk és hozzáértésük hozzájárult ahhoz, hogy elüljön a pánik. Megkaptam a szükséges orvosi kezelést, és emellett kedvesen és együtt érzően bántak velem.”

A megrázkódtatás utáni sokk

Aroához hasonlóan Manuelt is megviselték érzelmileg a történtek. „A közelmúltban, amikor felszálltam a vonatra, pánikroham tört rám — vallja be. — Azonnal le kellett szállnom. Mind a mai napig gyanakodni kezdek, ha meglátok valakit a járművön hátizsákkal vagy valamilyen más táskával. Ámde sokkal több segítséget kaptam, mint mások, noha a családom nem Spanyolországban él. Szó szerint több száz Tanú hívott fel, egy Tanú-család pedig meghívott, hogy néhány napig lakjak az otthonukban, hogy ne érezzem egyedül magam. A világ különböző pontjain élő testvéreimtől jövő, felbecsülhetetlen értékű támogatás segített, hogy megnyugodjak.”

Egy utas, Sergio sértetlenül megúszta a támadást, de lelki szemei előtt még ma is mindennap leperegnek az események. Bomba robbant abban a vasúti kocsiban, amely az őt szállító kocsi elé volt kötve, egy másik pedig a közvetlenül utána  lévőben. Manuelhez hasonlóan ő is hálás a családja és a hittársai szerető támogatásáért. „Nemcsak azt éreztették velem, hogy szeretnek, hanem arra is emlékeztettek, hogy egy egységes testvéri közösséghez tartozom, mely törődik minden egyes tagjával — mondta. — Nap mint nap megkaptam ezt a támogatást, és a sok telefonhívásnak köszönhetően képessé váltam arra, hogy kifejezzem az érzéseimet, ami egyébként általában nehezen megy nekem.”

Néhány utas másfajta érzelmi nyomást él át. Diego azon négy bomba egyike mellett ült, amelyek nem robbantak fel. Sértetlenül el tudta hagyni a vonatot. „Most azonban bűntudatom van, hogy nem segítettem a sérülteknek — vallja be. — A pánikban együtt sodródtam azzal a több száz emberrel, akik, amilyen gyorsan csak lehetett, igyekeztek elhagyni az állomást.”

A szerelvényében bekövetkezett robbanás után egy brazil fiatalember, Ramón, az ijedtségtől szinte megbénult. Két nappal a támadás után mégis úgy döntött, hogy részt vesz a Királyság-üzenet prédikálásában. Találkozott egy portugál férfival, aki elmondta neki, hogy keresi az igaz vallást. Ramón el tudott kezdeni vele egy bibliatanulmányozást, és a férfi azonnal járni kezdett a keresztény összejövetelekre. „Ha az ember szellemi segítséget tud nyújtani másoknak, jobban érzi magát” — jegyezte meg Ramón.

Kétségkívül idő kell ahhoz, hogy minden áldozat fizikai és érzelmi sebei begyógyuljanak. Sajnos olyan időszakban élünk, amikor bárhol történhetnek értelmetlen, erőszakos cselekmények. És bár a szellemi értékek segíthetnek az áldozatoknak, hogy feldolgozzák a megrázkódtatást, csak Isten Királysága vet majd véget ezeknek a szörnyűségeknek (Jelenések 21:3, 4).

[Kiemelt rész/képek a 15. oldalon]

SZELLEMI ERŐ, HOGY FELDOLGOZZÁK A TÖRTÉNTEKET

Manuel Suárez

„Bár még sokkos állapotban voltam, és vártam, hogy kórházba szállítsanak, egyre a Példabeszédek 18:10 járt a fejemben: »Erős torony Jehova neve. Oda fut az igaz, és védelmet talál.« Ezek a szavak erőt öntöttek belém.”

Aroa San Juan

„Amikor az ember ilyesmin megy át, tudatára ébred — jobban, mint bármikor korábban —, hogy ezek az utolsó napok, és a szellemi értékekre kell összpontosítanunk. A teljes idejű szolgálatnak köszönhetően lassan-lassan sikerül feldolgoznom a történteket.”

Fermín Jesús Mozas

„Noha fejsérülést szenvedtem, segíteni tudtam néhány utastársamnak, és bátorítani tudtam őket. Szerintem a feltámadás reménysége nyugtatott meg. Erről a reménységről Isten gondoskodik számunkra, és az ilyen pillanatokban erőt nyerünk belőle.”

Pedro Carrasquilla

„Miközben az intenzív osztályon feküdtem, és heves mellkasi fájdalmak gyötörtek, újra meg újra eszembe jutottak az 1Timóteusz 6:19 szavai. Ez a vers arra buzdít minket, hogy jó alapot gyűjtsünk magunknak kincsként a jövőre, hogy szilárdan megragadjuk a valódi életet. Emlékezetembe idézte ez az írásszöveg a Paradicsom reménységét is, melyet Isten ígért az őt szeretőknek. Azért teszünk erőfeszítéseket, hogy ott legyünk.”

[Kép a 13. oldalon]

Fent: a mentési munkálatokat végzők ellátják a sebesülteket és a haldoklókat a vasúti síneken az Atocha pályaudvaron kívül

[Forrásjelzés]

Fent: CORDON PRESS

[Kép a 13. oldalon]

Jobbra: rögtönzött emlékhely