Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Remény — Csakugyan szükségünk van rá?

Remény — Csakugyan szükségünk van rá?

Remény — Csakugyan szükségünk van rá?

DANIEL még csak tízéves volt, de már egy éve harcolt a rák ellen. Az orvosok minden reményt feladtak, és ugyanígy éreztek a kisfiú hozzátartozói és közeli ismerősei is. Daniel azonban reményteli maradt. Elhatározta, hogy ha megnő, kutató lesz, és egy nap segíteni fog gyógymódot találni a rákra. Különösen nagy reményekkel töltötte el egy orvos közelgő látogatása, aki specialista volt annak a rákos betegségnek a kezelésében, amelyben ő is szenvedett. Elérkezett a nap, ám az orvosnak a rossz időjárás miatt el kellett halasztania a látogatását. Daniel magába roskadt. Ez volt az első alkalom, hogy erőt vett rajta a fásultság. Néhány napon belül meghalt.

Daniel történetét egy egészségügyi dolgozó mondta el, aki azt tanulmányozta, hogy milyen hatással van a remény és a reményvesztettség az ember egészségére. Te is hallhattál már hasonló történeteket. Például egy idős személy haldoklik, de mindenképpen meg akar élni egy várva várt eseményt, például egy szeretett személy látogatását, vagy valamilyen évfordulót. Eljön a nagy nap, majd tovaszáll, az illető pedig rövid időn belül meghal. Mi az az erő, ami élteti ezeket az embereket? Lehetséges, hogy a remény csakugyan annyira erős, ahogyan néhányan gondolják?

Egyre több kutatóorvos vallja azt, hogy az optimizmus, a remény és más pozitív érzések nagyon nagy hatással vannak az ember életére és egészségére. De közel sem mindenki osztja ezt a véleményt. Néhány kutató minden ilyen történetet a tudománytalan néphagyományok kategóriájába sorol. Jobb szeretik azt gondolni, hogy a fizikai rendellenességek kizárólag fizikai okokra vezethetők vissza.

Természetesen nemcsak napjainkban kétkednek többen a remény jelentőségében. Több ezer évvel ezelőtt a görög filozófust, Arisztotelészt megkérték, hogy határozza meg, mi a remény. Így felelt: „Az éber ember álma.” Később Benjamin Franklin amerikai politikus némi éllel megjegyezte: „Aki reményből él, éhen hal.”

Akkor hát mi az igazság? A remény mindenkor csak naiv ábrándozás, valótlan álmokban keresett vigasz? Vagy van okunk többre tartani a reménységet — hinni, hogy mindannyiunknak szüksége van rá az egészségünk és a boldogságunk érdekében, hogy a reménynek szilárd alapja és valódi haszna van?