A „szerelem almájának” sikertörténete

Az Ébredjetek! spanyolországi írójától

ÉVSZÁZADOKKAL ezelőtt a „szerelem almája”, azaz a paradicsom itt is, ott is felbukkant Dél-Amerikában az Andok területén. Bogyói meglehetősen ízletesek voltak, ám úgy tűnt, hogy a helyi indiánok nem termesztik. E rendkívüli növény valahogy aztán mégis eljutott Mexikóba, ahol az aztékok a xitomatl nevet adták neki. A tomatl névvel már több hasonló gyümölcsöt illettek, melyek általában lédúsak voltak. Nem sokkal később a paradicsommártás, azaz a salsa már nem is hiányozhatott az azték konyhából, s ezzel a paradicsom elindult a nemzetközi elismeréshez vezető hosszú úton.

Spanyol hódítók szintén igen finomnak találták a paradicsomszószt. 1590-ben egy jezsuita pap, aki élete nagy részét Mexikóban töltötte, kijelentette, hogy a paradicsom nagyon egészséges, étkezésre alkalmas, lédús táplálék, mely jó ízt ad a szószoknak. Mexikóból aztán a spanyolok paradicsommagokat küldtek Spanyolországba, valamint a Karib-tenger vidékén és a Fülöp-szigeteken lévő gyarmataikra. Az ígéretes kezdet ellenére azonban három évszázadnak kellett eltelnie, mire a paradicsom elnyerte méltó helyét a konyhákban szerte a világon.

„Rossz szájízt hagy maga után” — de nem sokáig

Nehéz lehet lerombolni az előítéletet az ízek világában, akárcsak bárhol másutt. Bár a paradicsom Mexikóban jó hírnévnek örvendett, Európában hamarosan rossz hírbe keveredett. A gond azzal kezdődött, hogy az európai botanikusok a paradicsomot a Solanaceae családhoz (a burgonyafélék közé) sorolták, melybe a mérgező maszlagos nadragulya is tartozik. Ráadásul a levelei átható szagot árasztottak, és toxikusnak bizonyultak. A helyzetet csak tovább bonyolította, hogy némely növénygyűjtő nemi vágyat fokozó hatást tulajdonított a paradicsomnak. Egyesek úgy vélik, hogy ezért kapta franciául a pomme d’amour, vagyis a ’szerelem almája’ nevet.

A dolgok odáig fajultak, hogy Észak-Amerikában is „rossz szájízt hagyott maga után”. Még az 1820-as években is ez volt a helyzet, amikor egy Massachusetts állambeli amerikai kertész a következőket jelentette ki a paradicsomról: „Annyira gusztustalannak tűnt, hogy arra gondoltam, farkaséhesnek kell lennem, hogy rá tudjam venni magam arra, hogy egyek belőle.” Nem ő volt az egyetlen ember, aki ilyen kétkedve fogadta a paradicsomot. Egy pennsylvaniai férfi „savanyú vacak”-nak nevezte, egy kortárs brit kertész pedig úgy jellemezte, hogy „bűzös aranyalma”.

Még jó, hogy az olaszok, akik a XVI. században pomodorónak *, azaz aranyalmának  nevezték el, a tettek mezejére léptek. A XVII. század elejére már népszerű táplálékká vált Olaszországban, mely vidék napos éghajlata kedvezett a paradicsomtermesztésnek. Ám az Európa északi részén élő kertészeket még majdnem két évszázadig nem lehetett meggyőzni, így aztán pusztán dísz- vagy gyógynövényként termesztettek paradicsomot.

Az előítéletet népszerűség követi

Mihelyt az emberek megkóstolták a paradicsomot, korábbi kétségeiknek nyomuk veszett, így fellendült a termesztése. Az amerikai kontinenst behálózó új vasútvonalaknak köszönhetően az 1870-es évekre New Yorkban friss, kaliforniai paradicsomot árultak. Néhány évtizeddel azelőtt az olaszországi Nápolyban megnyílt az első pizzéria, aminek következtében fellendült a paradicsom iránti kereslet. A XX. század folyamán pedig a paradicsomleves, -lé, -szósz és a ketchup — meg a felsorolásból elmaradhatatlan, közkedvelt pizza — iránti növekvő kereslet hatására a sokak által becsmérelt paradicsom a föld legismertebb gyümölcsévé vált. (Lásd a cikkhez tartozó bekeretezett részt.) Nemcsak azoknál vált be, akik kereskedelmi célból termesztik, hanem a kertészek szívébe is belopta magát a Közel-Kelet sivatagjaitól az Északi-tenger szélfútta vidékéig.

A Sínai-hegyről egy olajfúró toronyba

Az Északi-tenger kellős közepén egy olajfúró torony nem úgy néz ki, mintha ideális környezet lenne a gyümölcs- és zöldségtermesztéshez, de a paradicsom nem egy kényes növény. Ha a magok elegendő vizet kapnak, és egy célnak megfelelő nejlonzacskóban minden szükséges tápanyaghoz hozzájuthatnak, akkor még föld nélkül is képesek fejlődni. Ezért volt sikere az olajfúró toronyban dolgozó férfiak körében, akik örültek, hogy valami zöldfélét látnak a torony élettelen csövein és gépein kívül, és az asztalukon lehet némi hazai gyümölcs.

Egy kis babusgatással még a sivatag talajából is elő lehet csalogatni a paradicsomot. Az egyiptomi Sínai-hegy vidékén elszórtan élő beduinok közül néhányan teraszos kerteket alakítottak ki, melyeket források, kutak vagy alkalmanként hulló esők vize öntöz. Gondosan öntözött kertjeikben a nagy paradicsomok rekordtermést hoznak. Ezeket a napon megszárítják, és így rakják el télire.

A paradicsom majdhogynem egész világra kiterjedő népszerűsége azonban sokkal többön múlik, mint csupán azon a képességén, hogy alkalmazkodni tud a különböző talajokhoz és éghajlatokhoz. A legtöbb paradicsomnövény önbeporzó, így könnyen lehet nemesíteni különféle változatokat, hogy azok megfeleljenek az eltérő ízléseknek. Jelenleg a kertészek körülbelül négyezer változat közül választhatnak. A kis, lédús cseresznye paradicsom színt és zamatot kölcsönöz a salátáknak, míg az édes lucullus paradicsomot gyakran a konzerviparban használják fel. Az óriási húsparadicsom pedig, mely a spanyol konyhák legfontosabb kelléke, mind salátának, mind főzéshez ideális.

De természetesen az íze volt az, ami végül sikerre vitte, hiszen az ember szájában összefut a nyál, ha meglát egy paradicsommal díszített pizzát, egy paradicsomos salátát, vagy belekóstol egy szószba, valamint ivólé formájában ízleli. Bár nem lett belőle a „szerelem almája”, mégis vannak szerelmesei szerte a világon.

[Lábjegyzet]

 [Kiemelt rész/képek a 26. oldalon]

Gazpacho — Üdítő paradicsomíz

Szeretnél megkóstolni egy olyan üdítő, hideg levest, amely a forró nyári napokon ideális táplálék? Spanyolország andalúziai térségében a gazpacho szinte mindennap asztalra kerül a főétkezéskor. Könnyű elkészíteni, egyszerű hozzávalók kellenek hozzá, és a családod egészséges, étvágygerjesztő fogással kezdheti az étkezést. Íme egy jellegzetes spanyol recept, öt személyre:

Hozzávalók:

60 dekagramm nyers paradicsom

35 dekagramm uborka

25 dekagramm paprika (ne legyen csípős)

2 szelet száraz kenyér (6 dekagramm)

30 milliliter ecet

30 milliliter olívaolaj

só

1 gerezd fokhagyma

csipetnyi kömény

Elkészítés: Csumázd ki a paprikát, hámozd meg az uborkát és a paradicsomot, majd szeleteld fel őket kis darabokra. Tedd bele ezeket egy edénybe, engedj rájuk egy liter vizet (hogy ellepje a zöldségeket), tedd bele a kenyeret, a fokhagymát, a fűszereket, az ecetet és az olajat. Hagyd állni éjszakára, majd következő nap kézi robotgéppel zúzd össze a keveréket, és szűrd le. Ha szükséges, tehetsz még bele fűszereket ízlés szerint. A felszolgálásig tartsd a hűtőben. Finomra darabolt paradicsom-, uborka- és paprikakockákkal lehet felszolgálni.

[Kiemelt rész a 27. oldalon]

Tények és adatok a paradicsomról

A paradicsom a világ legnépszerűbb gyümölcse lett. Évente közel százmillió tonnát takarítanak be belőle, vagyis jóval többet, mint a világon termesztett többi főbb gyümölcsből (almából, banánból, narancsból és szőlőből).

Bár a paradicsomot olykor zöldségnek nevezik, növénytani szempontból gyümölcs, mivel ez a növény ehető része, melyben a magvak vannak, ellentétben a zöldséggel, melynek ehető része jobbára a növény szára, gyökere és levele.

A Guinness rekordok könyve szerint a legnagyobb paradicsom három és fél kilogrammos volt, és az egyesült államokbeli Oklahoma államban termett.

Nem ajánlatos dohányozni a növény közelében, vagy azt megelőzően, hogy a növényhez nyúl valaki, ugyanis a dohány olyan vírust hordoz, melyre a paradicsom érzékeny.

Amellett, hogy a paradicsom A- és C-vitamint tartalmaz, még likopinben is gazdag, mely antioxidáns anyag. Egyes vizsgálati eredmények azt sugallják, hogy a paradicsomban gazdag étrend hozzájárulhat a rák kialakulásának megakadályozásához.