A gyógykezelés megválasztása
A gyógykezelés megválasztása
AZ ALTERNATÍV gyógyászatról szóló könyvében dr. Isadore Rosenfeld hangsúlyozta: „Az egészséggel kapcsolatos bármilyen intézkedés vagy beavatkozás, amelyet véletlenszerűen összeválogatott emberek csoportján hajtanak végre, akiket arról biztosítanak, hogy »hatásos« lesz az eljárás, az eseteknek mintegy a felénél kedvező eredményt fog elérni.”
Ezt nevezzük placebohatásnak, mely azt jelenti, hogy még egy cukorból készült tabletta is hatásos lehet, ha a személy elhiszi, hogy a szer használni fog. A placebohatás enyhíthet a beteg tünetein, például a fájdalmon, émelygésen, fáradtságon, szédülésen, szorongáson és depresszión. Mit mutat ez?
Egyrészt azt, hogy ha a beteg bízik valamilyen
kezelésben, amit kap, az sok esetben fontos szerepet játszik a javulásában. Ugyanakkor bölcsen tennénk, ha ellenőriznénk, hogy egy bizonyos gyógykezelés vajon a betegség gyökerét célozza-e, és nem csupán a tüneteket. Ezt a gyógykezelés hatásainak olyan eszközökkel való megvizsgálásával lehet elérni, mint például a laboratóriumi vizsgálatok és a röntgenképek.De ennél még többet is tehet valaki, amikor megválasztja, milyen módszerrel kezeljék.
Fontos lépések
A döntés előtt bölcsen tesszük, ha kutatást végzünk. Tegyünk fel kérdéseket. Milyen eredményekre lehet számítani? Mik a gyógykezelés előnyei, hátrányai, várhatóan mennyibe fog kerülni, és milyen hosszan fog tartani? Beszéljünk olyanokkal, akik már keresztülmentek az adott gyógykezelésen. Kérdezzük meg tőlük, hogy segített-e nekik a kezelés. Ne feledjük azonban, hogy csupán a hitelességet nélkülöző történetek félrevezetők lehetnek.
A hagyományostól eltérő gyógykezelés akkor nem ajánlatos, ha emiatt az ember egy olyan hagyományos kezeléssel hagy fel, amelynek a sikerességéről feljegyzések is vannak, még ha csupán korlátozott sikerről van is szó. Annak bizonyítására, hogy milyen baj keletkezhet ebből, a The New England Journal of Medicine egyik beszámolójában a következő eset jelent meg. A folyóirat leírta, hogy mi történt két fiatal rákos beteggel, akik elutasították a hagyományos gyógymódokat, és alternatív gyógymódokat alkalmaztak. Az egyik beteg meg is halt.
A krónikus vagy az életet veszélyeztető betegségekben szenvedők okosan teszik, ha óvatosan járnak el, hiszen sarlatánok céltábláivá válhatnak, akik megtévesztő gyógymódokat alkalmaznak. Legyünk elővigyázatosak minden olyan készítménnyel kapcsolatban, amely azt ígéri, hogy számos betegségre gyógyírként szolgál. Nemrég volt rá példa, hogy egy új vitaminról azt mondták, hogy „a légzési problémáktól kezdve az energiahiányon keresztül az életet veszélyeztető betegségekig minden betegséget meggyógyít”. A „vitaminon” végzett vizsgálat megállapította, hogy az nem volt más, mint sós víz.
Kétségtelen, hogy az alternatív terápiák néhány formája hasznos lehet a jó egészség előmozdításában. Legyünk azonban reálisak az elvárásainkban. Bölcsen tesszük, ha arra összpontosítunk, hogy tápláló ételeket együnk, eleget aludjunk és mozogjunk, valamint legyünk óvatosak a gyógymódunk megválasztásában.
A kutatás véget ér
Nyilvánvalóan egyetlen ember által véghezvitt gyógykezelés sem tud véget vetni minden betegségnek és a végső soron bekövetkező halálnak. Ez azért van így, mert ezeket ősapánktól, az első férfitól, Ádámtól örököltük (Jób 14:4; Zsoltárok 51:7; Róma 5:12). Számos gyógykezelés létezik, és ezek közül sok talán segít rajtunk, ám ezek csak szükségmegoldások, hogy így meg tudjuk hosszabbítani az életünket, és kellemesebbé tudjuk tenni egy bizonyos ideig. De létezik egy biztos gyógymód a rossz egészségre, melyet már milliók felfedeztek.
Ezt a gyógymódot a Teremtőnk, Jehova Isten, a nagy Orvos biztosítja. Ha hitet gyakorlunk benne, és a javunkra fordítjuk Fia, Jézus Krisztus váltságáldozatának bűneltörlő hatását, akkor tökéletes egészségnek és örökké tartó életnek örvendhetünk egy betegségektől mentes világban! (Máté 20:28). A Biblia azt ígéri, hogy abban az új világban „nem mondja a lakos: beteg vagyok!” (Ézsaiás 33:24).
[Oldalidézet a 12. oldalon]
Már milliók találták meg a tökéletes egészség egyedüli biztos reményét