Az 1930-as évek elején Indonéziában, Malajziában és a mai Pápua Új-Guinea területén még nem prédikáltak Jehova Tanúi. Vajon hogyan jutott el ezekre a területekre a Biblia üzenete? Az ausztráliai (ma ausztrálázsiai) fiókhivatal vásárolt egy 16 méter hosszú, kétárbócos vitorlás hajót, hogy elvigye a jó hírt ezekbe a távoli országokba. Ezért a hajónak, melynek a legénysége úttörőkből a állt, a Lightbearer (Fényhordozó) nevet adták (Máté 5:14–16).

 1935 februárjában a héttagú legénység elhagyta Sydney-t, és északra tartott Ausztrália keleti partvonala mentén. Az Új-Guinea szigetén lévő Port Moresby volt a céljuk. Útközben halásztak, hogy legyen mit enniük, és megálltak több kikötőben is, hogy élelmet és üzemanyagot vásároljanak, és elvégezzék a szükséges javításokat. 1935. április 10-én a queenslandi Cooktownból kihajóztak a Nagy-korallzátony irányába, mely elég veszélyes területnek számít. De aztán a hajó motorja furcsa zajt adott ki, így ki kellett kapcsolni. Dönteniük kellett, hogy folytassák-e az útjukat Új-Guineára, vagy forduljanak vissza. Eric Ewins kapitány ezt mondta: „Egyáltalán nem akartunk visszafordulni.” A Lightbearer tartotta az irányt, és végül 1935. április 28-án épségben megérkezett Port Moresbyba.

 Amíg a szerelő megjavította a hajó motorját, a legénység Frank Dewar kivételével Port Moresbyban prédikált. Frank, aki az egyik testvér szerint nagyon szívós volt, ezt mondta: „Magamhoz vettem jó néhány könyvet, és körülbelül 32 kilométert gyalogoltam a sziget belseje felé, hogy beszélni tudjak az ott élőkkel.” Visszafelé másik útvonalat választott, és át kellett gázolnia egy kis folyón, amiben krokodilok is voltak. De Frank óvatos volt, és végül épségben visszaért. A legénység erőfeszítései nem voltak hiábavalók. Sokan azok közül, akik elfogadták a kiadványokat, később Tanúk lettek.

 Miután megjavították a motort, a Lightbearer elhajózott Port Moresbyból, és a Holland Kelet-Indiához (ma nagyrészt Indonézia) tartozó Jáva felé vette az irányt. Miután többször is megálltak, hogy feltöltsék a készleteiket, 1935. július 15-én kikötöttek Bataviában (ma Jakarta).

 A legénység egyik tagja, Charles Harris úgy döntött, hogy Jáván marad, és buzgón folytatta a prédikálást ezen a szigeten. b Így emlékszik vissza: „Akkoriban a munkánk főleg kiadványok terjesztéséből állt. Amikor végeztünk egy településen, továbbmentünk egy másikba. Vittem magammal kiadványokat angol, arab, holland, indonéz és kínai nyelven. Az emberek örömmel fogadták őket, így évente 17 000 kiadványt tudtam elterjeszteni.”

 Charles annyira buzgón prédikált Kelet-Jáván, hogy felkeltette a holland hatóságok figyelmét. Egyszer egy tisztviselő megkérdezte az egyik testvértől, aki szintén Jáván szolgált, hogy hány Tanú tevékenykedik Kelet-Jáván. „Csak egy” – válaszolta a testvér. „Most azt várja, hogy ezt el is higgyem? – förmedt rá a tisztviselő. – Egy seregnyi ember kell ahhoz, hogy ilyen mennyiségben tudják terjeszteni a kiadványaikat!”

 Indonéziából a Lightbearer Szingapúrba hajózott, és augusztus 7-én kötött ki. Ahol csak megálltak, a testvérek hangfelvételeket játszottak le a hajóra szerelt erősítő és hangszórók segítségével. Ez a módszer sok ember figyelmét felkeltette. A Singapore Free Press beszámolt róla, hogy „szerda este az emberek erőteljes hangot hallottak a víz felől”. Még hozzátette: „Egy különleges előadás volt hallható a Lightbearer nevű hajó fedélzetéről, mely amióta csak megérkezett Szingapúrba Ausztráliából, a Watch Tower programjait játssza.” Az újság ezt is megjegyezte: „Megfelelő időjárási körülmények között az előadásokat akár 3-4 kilométer távolságból is kiválóan lehet hallani.”

 Mialatt a Lightbearer Szingapúrban horgonyzott, Frank Dewar új megbízatást kapott. Frank így emlékszik vissza: „Amíg Szingapúrban prédikáltunk, a hajón laktunk. Amikor elérkezett az idő, hogy a Lightbearer továbbhajózzon, Eric Ewins meglepő dolgot mondott: »Nos, Frank, azt mondtad, hogy Sziámba akarsz menni prédikálni. Ennél tovább nem tudunk vinni. Most ki kell szállnod!« A meglepődöttségtől csak ennyit tudtam mondani: »De azt sem tudom, hogy lehet innen eljutni Sziámba!«” Eric elmagyarázta Franknek, hogy Kuala Lumpurból vonattal mehet Sziámba. Frank engedelmesen elindult Kuala Lumpurba, és néhány hónappal később megérkezett Sziámba (most Thaiföld). c

 A Lightbearer továbbhajózott Malajzia nyugati partvonalán. Megállt Johor Bahruban, Muarban, Melakában, Klangban, Port Swettenhamben (ma Port Klang) és Pinangban. A legénység mindegyik kikötőben bibliai előadásokat játszott le a hajóról. Jean Deschamp, aki akkoriban Indonéziában szolgált, ezt mondta: „Egy repülő csészealj sem okozott volna nagyobb meglepetést.” Miután a testvérek lejátszották az előadást, partra szálltak, és kiadványokat adtak az érdeklődőknek.

 Pinangból a Malaka-szoroson keresztül áthajóztak Medan városába, Szumátrára (ma Indonézia része). Eric Ewins így emlékezett vissza: „Nagyon jól éreztük magunkat Medanban. Sokan érdeklődtek az igazság iránt.” A testvérek körülbelül 3000 kiadványt terjesztettek ezen a területen.

 Ahogy a Lightbearer dél felé haladt, a legénység a Szumátra keleti partvidékén fekvő nagyobb kikötővárosokban prédikált. 1936 novemberében visszatértek Szingapúrba, és Eric Ewins elhagyta a hajót. Néhány héttel később feleségül vette Irene Struyst, egy Szingapúrban élő testvérnőt. Ezután Eric és Irene együtt folytatták az úttörőszolgálatot Szumátrán. Persze így a Lightbearernek új kapitányra volt szüksége.

 Norman Senior, egy tapasztalt tengerész lett az új kapitány. Norman 1937 januárjában érkezett Sydney-ből. Ezután a legénység Szingapúrból Borneóra és Celebeszre hajózott. Itt egészen 480 kilométerre bementek a sziget belsejébe, és sok helyre elvitték a jó hírt.

 Amikor a Lightbearer megérkezett a borneói Samarinda kikötőjébe, a révkapitány megtiltotta a testvéreknek, hogy prédikáljanak a lakosoknak. De miután Norman elmagyarázta, mi a célja a tevékenységüknek, a révkapitány megengedte, hogy prédikáljanak, és elfogadott néhány kiadványt.

 Egy másik alkalommal egy helyi pap meghívta Normant, hogy tartson prédikációt a templomban. De Norman ahelyett, hogy előadást tartott volna, lejátszott öt bibliai előadást egy gramofonon. A papnak tetszett, amit hallott. Még néhány kiadványt is elfogadott, hogy oda tudja adni a barátainak. De a papok közül csak ő fogadta jól a Biblia üzenetét. A papságnak nagyon nem tetszett Jehova Tanúi tevékenysége. Igazából felbőszítette őket a legénység bátor prédikálása, és még azt is el tudták érni, hogy a hatóságok megtiltsák a Lightbearernek, hogy más kikötőkben kikössön.

 1937 decemberében a papság ténykedésének következtében a Lightbearernek vissza kellett térnie Ausztráliába. Még éppen időben vetettek horgonyt Sydney kikötőjében ahhoz, hogy részt tudjanak venni Jehova Tanúi kongresszusán 1938 áprilisában. Több mint három évvel korábban indultak el a prédikáló körútra Sydney-ből. A hajót az 1940-es évek elején eladták nem sokkal azután, hogy Ausztráliában betiltották Jehova Tanúi munkáját. „A hajó rendkívüli munkát végzett!” – mondta Ewins testvér, aki úgy írta le a Lightbearer fedélzetén végzett szolgálatát, mint élete legboldogabb időszakát.

 A Lightbearer legénysége egy népes és óriási területen prédikálta a királyság jó hírét. Az ellenállás dacára fokozatosan beérett a munkájuk gyümölcse (Lukács 8:11, 15). Azokon a területeken, ahol ezek az úttörők prédikáltak, ma már több mint 40 000 hírnök szolgál. Milyen értékes örökséget hagyott ránk ez a néhány férfi, ennek a nevét méltán viselő hajónak a bátor legénysége!