Lukács 20:1–47

20  Egyik nap, mialatt a templomban tanította a népet, és hirdette a jó hírt, a magas rangú papok és az írástudók a vénekkel odamentek, 2  és ezt kérdezték tőle: „Mondd meg nekünk, milyen hatalommal teszed ezeket! És ki adta neked ezt a hatalmat?”+ 3  Ezt felelte nekik: „Én is felteszek nektek egy kérdést, és ti mondjátok meg nekem: 4  Istentől* vagy emberektől kapta János a hatalmat, hogy kereszteljen*?” 5  Erre így tanakodtak maguk között: „Ha azt mondjuk: »Istentől«, azt fogja mondani: »Akkor miért nem hittetek Jánosnak?« 6  Ha viszont azt mondjuk: »emberektől«, az egész nép megkövez minket, mert meg vannak győződve róla, hogy János próféta volt+.” 7  Így hát azt felelték, hogy nem tudják, honnan. 8  Jézus ekkor így szólt hozzájuk: „Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal teszem ezeket.” 9  Ezután ezt a szemléltetést mondta a népnek: „Egy ember szőlőt ültetett,+ majd kiadta szőlőműveseknek, és hosszabb időre külföldre utazott.+ 10  A megfelelő időszakban elküldött egy rabszolgát a szőlőművesekhez, hogy adjanak neki a termésből. A szőlőművesek azonban megverték a rabszolgát, és üres kézzel küldték el.+ 11  Ő pedig megint elküldött hozzájuk egy rabszolgát. Azt is megverték, megalázták*, és üres kézzel küldték el. 12  De ő elküldött egy harmadikat is; ezt is megsebesítették, és kidobták. 13  Erre a szőlő tulajdonosa ezt mondta: »Mit tegyek? Elküldöm a szeretett fiamat.+ Őt valószínűleg meg fogják becsülni.« 14  Amikor meglátták a szőlőművesek, így tanakodtak egymás között: »Ez az örökös. Öljük meg, hogy miénk legyen az örökség!« 15  Azzal kidobták a szőlőn kívülre, és megölték.+ Mit tesz hát velük a szőlő tulajdonosa? 16  Eljön, és megöli ezeket a szőlőműveseket, a szőlőt pedig másoknak adja.” Amikor ezt hallották, így szóltak: „Ez nem történhet meg!” 17  Ő pedig rájuk tekintett, és ezt mondta: „Mit jelent akkor ez, ami meg van írva: »A kő, amelyet az építők elvetettek, az lett a fő szegletkő.«+ 18  Mindenki, aki ráesik erre a kőre, összezúzza magát.+ Akire pedig a kő esik rá, azt a kő zúzza össze.” 19  Az írástudók és a magas rangú papok pedig azon igyekeztek, hogy még abban az órában elfogják, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy rájuk gondolva mondta ezt a szemléltetést.+ 20  Gondosan szemmel tartották őt, és kiküldtek embereket, akiket titokban felbéreltek, hogy azok igazságosnak tettetve magukat, belekössenek abba, amit mond,+ és így átadhassák a kormányzatnak és a kormányzónak*. 21  Azok pedig ezt kérdezték tőle: „Tanító, tudjuk, hogy helyesen beszélsz és tanítasz, és nem vagy részrehajló, hanem az igazságnak megfelelően tanítod Isten akaratát. 22  Szabad-e adót fizetnünk a császárnak, vagy sem?” 23  Ő azonban átlátott a ravaszságukon, és így szólt hozzájuk: 24  „Mutassatok nekem egy dénárt! Kinek az arcképe és felirata van rajta?” Ezt mondták: „A császáré.” 25  Ő így szólt hozzájuk: „Akkor hát mindenképpen fizessétek vissza a császárnak, ami a császáré,+ Istennek pedig, ami Istené.”+ 26  Nem tudtak tehát olyasmit mondatni vele, amiért bevádolhatták volna a nép előtt, hanem ámulva a válaszán, hallgattak. 27  Odamentek azonban némelyek a szadduceusok közül, akik azt mondják, hogy nincsen feltámadás,+ és ezt kérdezték tőle:+ 28  „Tanító, Mózes ezt írta nekünk: »Ha valakinek meghal a testvére, és hátrahagyja a feleségét, de nem hagy gyermeket, akkor a testvére vegye el az özvegyet, és ő gondoskodjon utódról a testvérének.«+ 29  Volt hát hét testvér. Az első megházasodott, de gyermektelenül halt meg. 30  Így aztán a második, 31  majd a harmadik vette el az asszonyt. Hasonlóképpen mind a hét; meghaltak, de nem hagytak hátra gyermekeket. 32  Végül meghalt az asszony is. 33  A feltámadáskor tehát melyiküknek lesz a felesége? Hiszen mind a hétnek a felesége volt.” 34  Jézus így szólt hozzájuk: „Ennek a világrendszernek a gyermekei nősülnek, és férjhez adják őket, 35  de akiket méltónak tartanak arra, hogy az eljövendő világrendszerben éljenek, és feltámadjanak a halottak közül, azok nem nősülnek, és férjhez sem adják őket.+ 36  Sőt meg sem halhatnak többé, mert hasonlók lesznek az angyalokhoz, és Isten gyermekei lesznek, mivel fel fognak támadni. 37  Azt pedig, hogy a halottak feltámadnak, Mózes is feltárta a tövisbokorról szóló beszámolóban,+ ahol Jehovát »Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének« hívja.+ 38  Ő nem a halottak Istene, hanem az élőké, mert mindnyájan élnek őneki.”+ 39  Válaszképpen némelyek az írástudók közül így szóltak: „Tanító, jól beszéltél.” 40  Mert nem volt többé bátorságuk hozzá, hogy akár egyetlen kérdést is feltegyenek neki. 41  Ő pedig megkérdezte tőlük: „Hogyhogy azt mondják, hogy a Krisztus Dávidnak a fia?+ 42  Maga Dávid mondja ugyanis a Zsoltárok könyvében: »Így szólt Jehova az én Uramhoz: ’Ülj az én jobbomon, 43  míg ellenségeidet a lábad alá nem vetem*.’«+ 44  Dávid tehát az Urának hívja őt; de hogy lehet akkor a fia?” 45  Azután, mialatt az egész nép figyelt, ezt mondta a tanítványainak: 46  „Óvakodjatok az írástudóktól, akik köntösökben szeretnek járni-kelni, és kedvelik azt, ha az emberek üdvözlik őket a piactereken, kedvelik az elöl levő ülőhelyeket a zsinagógákban és a főhelyeket a vacsorákon,+ 47  és akik hasznot húznak az özvegyekből, és elveszik a javaikat,* és a látszat kedvéért hosszú imákat mondanak. Ezek súlyosabb ítéletben fognak részesülni.”

Lábjegyzetek

^ Szó szerint: „égből”.
^ Vagy: „bemerítsen”; „alámerítsen”.
^ Vagy: „meggyalázták”; „szégyenletesen bántak vele”.
^ Szó szerint: „a kormányzó hatalmának”.
^ Vagy: „lábad zsámolyává nem teszem”.
^ Szó szerint: „akik felemésztik az özvegyek házát”.

Jegyzetek

szemléltetést: Vagy: „példázatot”. (Lásd a Mt 13:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

kiadta: Lásd a Mt 21:33-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

hosszabb időre: Egyedül Lukács említi meg ezt a részletet a gyilkos szőlőművesekről szóló szemléltetésben. (Vesd össze a Mt 21:33-ban és a Mr 12:1-ben található párhuzamos beszámolókkal.)

dénárt: Ez a római ezüstérme volt a fejadóérme, melyet a rómaiak beszedtek a zsidóktól. Az érmén a császár felirata szerepelt (Mt 22:17, 19; Lk 20:22). Jézus napjaiban egy átlagos mezőgazdasági munkás egy dénárt kapott egy 12 órás munkanapért. A Keresztény görög iratok gyakran dénárban adja meg más dolgok értékét (Mt 20:2; Mr 6:37; 14:5; Jel 6:6). Izraelben sokféle réz- és ezüstérme volt forgalomban. A templomi adó befizetésére használt ezüstérméket Tíruszban verték. Ám a Rómának fizetendő adókat az emberek nyilvánvalóan azzal az ezüstdénárral fizették be, melyen a császár arcképe volt. (Lásd a Szójegyzéket és a B14-es függ.-et.)

arcképe és felirata: Lásd a Mt 22:20-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

fizessétek vissza: Lásd a Mt 22:21-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

a császárnak, ami a császáré: Egyedül itt, illetve a párhuzamos beszámolókban – a Mt 22:21-ben és a Mr 12:17-ben – olvasunk arról, hogy Jézus utalást tett a római császárra. Az „ami a császáré” kifejezés magában foglalja a kormányzat által nyújtott szolgáltatások megfizetését, valamint az ilyen hatalmaknak járó tiszteletet és viszonylagos alárendeltséget (Ró 13:1–7).

Istennek pedig, ami Istené: Lásd a Mt 22:21-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

szadduceusok: Lukács evangéliuma egyedül itt tesz említést a szadduceusokról. (Lásd a Szójegyzéket.) Az elnevezés (görögül Szad·du·kaiʹosz) valószínűleg Cádókkal (a Septuagintában gyakran úgy szerepel, hogy Szad·dukʹ) van kapcsolatban, aki Salamon napjaiban lett főpap, és akinek a leszármazottai nyilvánvalóan évszázadokig papokként szolgáltak (1Ki 2:35).

feltámadás: A görög a·naʹszta·szisz kifejezés szó szerinti jelentése az, hogy ’felkel’, ’feláll’. Mintegy 40-szer szerepel a Keresztény görög iratokban, amikor a halottak feltámadásáról van szó (Mt 22:23, 31; Lk 20:33; Cs 4:2; 24:15; 1Ko 15:12, 13). A Septuagintában az Ézs 26:19-ben az a·naʹszta·szisz igei alakjával adják vissza a héber „él” igét az „élni fognak halottaid” kifejezésben. (Lásd a Szójegyzéket.)

vette el az asszonyt: Lásd a Mr 12:21-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

ennek a világrendszernek: A görög ai·ónʹ szó alapjelentése ’kor’, és az éppen fennálló helyzetre és jellegzetességekre utal, amelyek egyedivé tesznek egy bizonyos időszakot vagy kort. Ebben a szövegkörnyezetben a jelenlegi világrendszerre utal. (Lásd a Mt 12:32-höz és a Mr 10:30-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket, valamint a Szójegyzékben a „Világrendszer(ek)” címszót.)

gyermekei: Szó szerint: „fiai”. Ebben a szövegkörnyezetben a „fia” jelentésű görög szó tágabb értelemben szerepel, és nem csak a közvetlen fiú utódra utal. Onnan tudjuk, hogy férfiak és nők is beleértendők, hogy a férjhez ad-nak fordított görög szó nőkre vonatkozik. Ebben a szövegkörnyezetben az „ennek a világrendszernek a gyermekei” kifejezés kétségkívül egy idióma, mely olyan emberekre vonatkozik, akiknek a viselkedése és életstílusa a jelenlegi világrendszernek a jellemvonásait tükrözi vissza.

az eljövendő világrendszerben: A görög ai·ónʹ szó alapjelentése ’kor’, és az éppen fennálló helyzetre és jellegzetességekre utal, amelyek egyedivé tesznek egy bizonyos időszakot vagy kort. Itt egy eljövendő világrendszerre utal, Isten uralmára, amikor feltámadnak a halottak. (Lásd a Mt 12:32-höz és a Mr 10:30-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket, valamint a Szójegyzékben a „Világrendszer(ek)” címszót.)

gyermekei: Szó szerint: „fiai”. A „fia” jelentésű görög szó kétszer fordul elő ebben a versben. Néhány szövegkörnyezetben tágabb értelemben szerepel, és nem csak a közvetlen fiú utódra utal. (Lásd a Lk 20:34-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

Mózes is feltárta: Lásd a Mr 12:26-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

ahol Jehovát »Ábrahám Istenének. . .« hívja: Vagy: „ahol ezt mondja: »Jehova, Ábrahám Istene. . .«”. Jézus azt fejti ki, hogy Mózes itt úgy utal Jehovára, mint aki a patriarchák Istene, noha már hosszú ideje halottak. Az ebben a versben található idézet a 2Mó 3:6-ból származik. Az előző versekből (2Mó 3:4, 5) kiderül, hogy „Jehova” beszél, és a 2Mó 3:6-ban Jehova ezt mondja Mózesnek: „Én vagyok ősapáidnak az Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene.” Abban az időben Ábrahám már 329 éve volt halott, Izsák 224 éve, Jákob pedig 197 éve. Azonban Jehova nem azt mondta, hogy „én voltam” az Istenük, hanem azt, hogy „én vagyok” az Istenük. A Héber iratokban való használat az egyik oka annak, amiért az Új világ fordítás a Jehova nevet használja a főszövegben. (Lásd a C1-es függ.-et, valamint a C3-as függ.-ben a bevezetőt és a Lk 20:37-et.)

mert mindnyájan élnek őneki: Vagy: „mert mindnyájan élnek az ő szemszögéből nézve”. A Biblia rámutat, hogy akik élnek, de el vannak idegenedve Istentől, azok az ő szemszögéből nézve halottak (Ef 2:1; 1Ti 5:6). Ehhez hasonlóan, akiket Jehova elfogad a szolgáiként, azok a haláluk után is élnek az ő szemszögéből nézve, hiszen biztos, hogy fel fogja támasztani őket (Ró 4:16, 17).

Jehova: Ez az idézet a Zs 110:1-ből származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). Viszont, ahogy az ki van fejtve az A5-ös függ.-ben, a legtöbb bibliafordítás nem használja Isten nevét az úgynevezett Újszövetségben, még a Héber iratokból származó idézetekben sem. A legtöbb Bibliában egyszerűen az található, hogy „Úr”. De ahogy az a C függ.-ből látható, néhány bibliafordítás a Keresztény görög iratok főszövegében a Jehova, Jahve, יהוה (JHVH, vagyis a tetragram), valamint az ÚR és ADONÁJ szavakat használja nagybetűkkel szedve (ami arra utal, hogy Isten nevét helyettesítik). A King James Version néhány XVII. századi kiadásában itt és három másik helyen, ahol a Keresztény görög iratok a Zs 110:1-et idézi, „az ÚR” szó áll nagybetűkkel szedve (Mt 22:44; Mr 12:36; Cs 2:34). A későbbi kiadások is követték ezt a gyakorlatot. Mivel ez a fordítás „az ÚR” szót használja a Héber iratokban azokon a helyeken, ahol az eredeti héber szövegben Isten neve áll, ezért ahol „az ÚR” szó ugyanilyen írásmóddal jelenik meg a Keresztény görög iratokban, azt jelzi, hogy a fordítók úgy gondolták, hogy ezeken a helyeken Jehovára történik utalás. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a New King James Version, mely először 1979-ben lett kiadva, mindenhol „az ÚR” formát használja, ahol a Héber iratokból vett idézet Isten nevére utal.

piactereken: Lásd a Mt 23:7-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

elöl levő ülőhelyeket: Lásd a Mt 23:6-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

Multimédia

Az elöl levő ülőhelyek a zsinagógában
Az elöl levő ülőhelyek a zsinagógában

Az ebben az animációban szereplő rekonstrukció részben egy I. századi zsinagóga romjai alapján készült, melyeket Gamlában, a Galileai-tengertől kb. 10 km-re északkeletre elhelyezkedő városban találtak. Az I. századból nem maradtak fenn egészben zsinagógák, ezért nehéz pontos leírást kapni arról, hogyan nézhettek ki. Ez az ábra néhány olyan jellegzetességet mutat be, melyek akkoriban minden bizonnyal megfigyelhetők voltak egy zsinagógában.

1. Az elöl levő, vagyis a legjobb ülőhelyek a zsinagógában az emelvényen vagy annak közelében lehettek.

2. Az emelvény, ahonnan felolvastak az Írásokból, valószínűleg nem minden zsinagógában volt ugyanott.

3. A fal mellett minden bizonnyal a közösségen belül valamilyen tisztséget betöltő személyek foglaltak helyet. Mások pedig szőnyegeken ültek a padlón. A Gamlában levő zsinagógában feltételezhetően négy sorban voltak ülőhelyek.

4. Egy láda, vagyis szekrény a hátsó falon. Szent tekercseket tartottak benne.

Az, hogy ki hol ülhetett a zsinagógában, állandóan arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy egyesek kiemelkedőbbek másoknál. Ez Jézus tanítványai között is gyakran vita tárgyát képezte (Mt 18:1–4; 20:20, 21; Mr 9:33, 34; Lk 9:46–48).

Főhelyek a vacsorákon
Főhelyek a vacsorákon

Az I. században általában úgy ettek az emberek, hogy egy asztal köré telepedtek. Mindenki a bal kezével könyökölt egy párnán, és a jobb kezével evett. A görög-római szokás szerint egy ebédlőben három heverőt helyeztek el egy alacsony étkezőasztal körül. A rómaiak tricliniumnak (annak a görög szónak a latin megfelelője, melynek a jelentése ’helyiség három heverővel’) nevezték az ilyen ebédlőket. Ezeken a bútorokon hagyományosan 9 személy fért el az asztalnál – 3-3 mindegyik heverőn –, de idővel hosszabb heverőket használtak, hogy többen is elférjenek. A tradíció szerint az ebédlőben mindegyik hely más-más rangot jelölt. Az egyik heverőn voltak az alsóbb rangú helyek (A), a másikon a közepes rangúak (B), a harmadikon pedig a magas rangúak (C). Az is számított, hogy ki hol feküdt a heverőn. Egy személy magasabb rangúnak számított, mint a jobb oldalán lévő személy, és alacsonyabb rangúnak, mint a bal oldalán lévő. Egy hivatalos lakomán a vendéglátó általában annak a heverőnek az első helyén (1.) feküdt, mely a legalacsonyabb rangúnak számított. A legmegtisztelőbb hely a közepes rangú heverő harmadik helye (2.) volt. Azt nem tudjuk pontosan, hogy mennyire követték a zsidók ezt a szokást, de Jézus nyilvánvalóan erre utalt, amikor az alázatra tanította a követőit.

SZENTÍRÁS – ÚJ VILÁG FORDÍTÁS (MAGYARÁZÓ JEGYZETEKKEL)
Lukács 20
magyar
Olvasd online a Bibliát!
https://cms-imgp.jw-cdn.org/img/p/1001070103/univ/art/1001070103_univ_sqr_xl.jpg
nwtsty