Cselekedetek 16:1–40
16 Így megérkezett Derbébe, és Lisztrába is.+ És íme, volt ott egy bizonyos tanítvány, név szerint Timóteusz+, egy hívő zsidó asszonynak, de görög apának a fia,
2 aki jó hírben állt a lisztrai és az ikóniumi testvérek körében.
3 Pál kifejezte kívánságát, hogy ez tartson vele, és fogta őt, és körülmetélte+ a zsidók miatt, akik azokon a helyeken voltak, mivel egytől egyig tudták, hogy az apja görög volt.
4 És amint átutaztak a városokon, átadták az ottaniaknak megtartás végett a rendeleteket, amelyeket a Jeruzsálemben levő apostolok és vének hoztak.+
5 Így a gyülekezetek bizony továbbra is szilárdultak a hitben,+ és napról napra gyarapodtak számban.
6 Ezenkívül Frígián és Galácia+ vidékén mentek át, mivel a szent szellem megtiltotta nekik, hogy Ázsia tartományban szólják a szót.
7 Továbbá, amikor leértek Míziába, megkísérelték, hogy Bitíniába+ menjenek, de Jézus szelleme nem engedte nekik.
8 Elmentek hát Mízia mellett, és lementek Troászba.+
9 Éjjel pedig látomás+ jelent meg Pálnak: egy makedón férfi állt ott, és kérlelve őt ezt mondta: „Jöjj át Makedóniába, és segíts nekünk!”
10 Mihelyt pedig látta a látomást, igyekeztünk elmenni Makedóniába,+ mert úgy következtettünk, hogy az Isten odahívott minket, hogy hirdessük nekik a jó hírt.
11 Tengerre szálltunk hát Troászban, és egyenes úton Szamotrákéra jutottunk, az azt követő napon pedig Neápoliszba,
12 onnan pedig Filippibe+, egy kolóniába, amely Makedónia azon területének legfőbb városa.+ Ebben a városban maradtunk, itt töltöttünk néhány napot.
13 Sabbatnapon pedig kimentünk a kapun kívülre, egy folyó mellé, ahol — úgy gondoltuk — van egy olyan hely, ahol imádkozni szoktak, majd leültünk, és beszélni kezdtünk az egybegyűlt asszonyoknak.
14 És egy Lídia nevű asszony, aki bíborárus volt Tiatira+ városából, és aki az Isten imádója volt, figyelt, és Jehova szélesre tárta a szívét,+ hogy odafigyeljen a Pál által mondottakra.
15 Mikor pedig ő és a háznépe megkeresztelkedett,+ ezt mondta kérlelőn: „Ha úgy ítélitek meg, hogy hű vagyok Jehovához, jöjjetek el a házamba, és maradjatok ott.”+ És valósággal kényszerített bennünket, hogy odamenjünk.+
16 Történt pedig, hogy amikor arra a helyre mentünk, ahol imádkozni szoktak, szembejött velünk egy szolgálólány, akiben szellem+, jövendőmondó+ démon volt. Ő mindig nagy nyereséghez juttatta+ urait azzal, hogy a jövendölés mesterségét űzte.
17 Ez a lány kitartóan követte Pált és minket, és ezekkel a szavakkal kiáltozott+: „Ezek az emberek a legfelségesebb Isten rabszolgái, akik a megmentés útját hirdetik nektek!”
18 Ezt sok napon át folytatta. Pál végül belefáradt,+ megfordult, és így szólt a szellemhez: „Jézus Krisztus nevében megparancsolom neked, hogy menj ki belőle!”+ Ki is ment még abban az órában.+
19 Mikor pedig az urai látták, hogy nyereségük reménysége odalett,+ megragadták Pált és Silást, és a piactérre vonszolták őket az elöljárókhoz,+
20 és a polgári főtisztviselők elé vezetve őket, így szóltak: „Ezek az emberek nagy zavart keltenek+ városunkban, mert zsidók,
21 és olyan szokásokat hirdetnek,+ amelyeket nekünk nem szabad átvennünk, sem gyakorolnunk, mivel rómaiak vagyunk.”
22 És a sokaság együttesen felkelt ellenük, a polgári főtisztviselők pedig, miután letépték róluk felsőruháikat, parancsot adtak, hogy vesszőzzék meg őket.+
23 Miután sok ütést mértek rájuk,+ börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy tartsa őket biztos őrizet alatt.+
24 Az, mivel ilyen parancsot kapott, a belső börtönbe+ vetette őket, és a lábukat kalodába szorította.+
25 Éjféltájban+ pedig Pál és Silás imádkozott, és énekkel dicsérte az Istent;+ igen, a rabok hallgatták őket.
26 Hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrázkódtak a tömlöc alapjai. Ezenfelül nyomban megnyílt az összes ajtó, és mindenkinek megoldódtak a bilincsei.+
27 Amikor a börtönőr felébredt álmából, és látta, hogy a börtönajtók nyitva vannak, kihúzta a kardját, és végezni akart magával,+ mert azt hitte, hogy elszöktek a rabok.+
28 Pál azonban hangos szóval felkiáltott, ezt mondva: „Ne tégy kárt magadban,+ hisz mind itt vagyunk!”
29 Az tehát világosságot kért, beugrott, és remegés fogta el, úgy borult le+ Pál és Silás elé.
30 Majd kivitte őket, és ezt mondta: „Uraim, mit kell tennem,+ hogy megmentést nyerjek?”
31 Ők így szóltak: „Higgy az Úr Jézusban, és megmentést nyersz,+ te és a háznéped.”+
32 Aztán szólták Jehova szavát neki és mindazoknak, akik a házában voltak.+
33 Ő pedig maga mellé vette őket az éjszakának abban az órájában, és kimosta sebeiket, majd ő és az övéi késedelem nélkül megkeresztelkedtek+ mindahányan.
34 És elvitte őket a házába, asztalt terített nekik, és nagyon örvendezett egész háznépével, most, hogy hitt az Istenben.
35 Amikor nappal lett, a polgári főtisztviselők+ elküldték a hatósági szolgákat, hogy megmondják: „Bocsásd szabadon azokat az embereket!”
36 Így aztán a börtönőr hírül adta Pálnak a szavaikat: „A polgári főtisztviselők embereket küldtek, hogy ti ketten szabadon bocsáttassatok. Most azért jöjjetek ki, és menjetek el békével!”
37 Pál azonban ezt mondta nekik: „Ítélet nélkül nyilvánosan megvertek minket, akik római emberek vagyunk,+ és börtönbe vetettek; most meg titokban dobnak ki bennünket? Azt már nem! Hanem jöjjenek ők maguk, és vigyenek ki minket!”
38 A hatósági szolgák tehát jelentették ezeket a beszédeket a polgári főtisztviselőknek. Azokon félelem vett erőt, amikor meghallották, hogy rómaiak.+
39 Odamentek hát, és kérlelték őket, és miután kivitték őket, azt kérték tőlük, hogy távozzanak a városból.
40 Ők pedig kijöttek a börtönből, és Lídia otthonába mentek. Látva a testvéreket, bátorították őket,+ majd eltávoztak.
