Zsoltárok 57:1–11
A karmesternek. „Ne semmisíts meg.” Dávidtól. Miktám. Amikor Saul elől a barlangba futott.+
57 Légy kegyes hozzám, ó, Isten, légy kegyes hozzám,+Hisz nálad keresett menedéket a lelkem,+Szárnyaid árnyékában találok menedékre, míg el nem vonulnak a bajok.+
2 Istenhez, a Legfelségesebbhez kiáltok, az igaz Istenhez, aki véget vet azoknak énértem.+
3 Segítséget küld az égből, és megment engem.+Összezavarja azt, aki belém akar marni.+ Szela.Isten elküldi szerető-kedvességét és hűségét.+
4 Lelkem oroszlánok között van;+Pusztítók közt kell feküdnöm, igen, az emberek fiai közt,Akiknek fogai lándzsák meg nyilak,+És nyelvük éles kard.+
5 Ó, légy felmagasztalva az egek fölé, ó, Isten!+Terjedjen ki dicsőséged az egész föld fölé!+
6 Hálót vetettek lépteimnek,+Lelkem meggörnyedt.+Vermet ástak nekem,De ők estek bele.+ Szela.
7 Szívem rendíthetetlen, ó, Isten,+Szívem rendíthetetlen.Dalolni fogok, és éneket zengek.+
8 Ébredj, ó, dicsőségem!+Ébredj, ó, húros hangszer! Te is, ó, hárfa!+Hadd ébresszem a hajnalt!
9 Magasztallak téged a népek között, ó, Jehova!+Éneket zengek neked a nemzetek között.+
10 Mert nagy a te szerető-kedvességed, az egekig ér;+Az égboltig a te hűséged.+
11 Légy felmagasztalva az egek fölé, ó, Isten!+Terjedjen ki dicsőséged az egész föld fölé!
