Ugrás a tartalomra

Balra: Egy újságban megjelent fotó a tízéves Ceciliáról a 17. műtétje után. Jobbra: Cecilia a szüleivel és a húgával 2019 májusában

2019. AUGUSZTUS 7.
ARGENTÍNA

Cecilia Alvarez testvérnőn 25 év alatt 43 műtétet hajtottak végre vér nélkül

Cecilia Alvarez testvérnőn 25 év alatt 43 műtétet hajtottak végre vér nélkül

Az Argentínában élő Cecilia Alvarez testvérnő születése óta komoly egészségi gondokkal küzd. Mindössze 16 napos volt, amikor 1994. május 18-án végrehajtották rajta az első operációt. Egy születési rendellenesség miatt meg kellett műteni a gerincét. Az azóta eltelt 25 évben 42 további műtéten esett át, melyek többségét gyermekkorában végezték el. Idén is volt egy operációja, a bal csípőjét kellett megműteni. Az összes többi beavatkozáshoz hasonlóan ezt a műtétet is sikeresen elvégezték transzfúzió nélkül.

Az ötéves Cecilia 1999-ben a Juan P. Garrahan Gyermekkórházban

Cecilia ezt mondja: „Ez a sok műtét és kezelés nagyon kimerítő.” Ennek ellenére Cecilia igyekszik derűlátó maradni, és bízik Jehova támogatásában. Emellett a szüleivel megfogadják az orvosok javaslatait. „Nagyon fontos, hogy felkészítsük a szervezetemet a beavatkozásokra – meséli Cecilia. – Hogy jobb legyen a vérképem, szedtem vasat, folsavat, kaptam eritropoetint, és vasban gazdag ételeket ettem.”

Cecilia nagyon értékeli, amit az orvosok az évek során érte tettek. Ezt mondja: „Nagyon hálás vagyok a munkájukért, nemcsak azért, mert megmentették az életemet, hanem azért is, mert tiszteletben tartották, hogy nem fogadok el transzfúziót.”

Dr. Ernesto Bersusky nyugalmazott gerincspecialista

Az orvosok szintén elismerően beszélnek Ceciliáról és a testvérekről, akik segítettek neki. Dr. Ernesto Bersusky, aki a Buenos Aires-i Juan P. Garrahan Gyermekkórház gerincbetegségekkel foglalkozó részlegének korábbi vezetője, és aki Cecilia számos gerincműtétjénél közreműködött, ezt mondja: „Cecilia mindig nagyon határozott volt, és világosan el tudta magyarázni, miben hisz. Sokszor beszélgettünk. Elmagyaráztam neki, mi fog történni vele, és biztosítottam, hogy nem fog transzfúziót kapni.”

Dr. Susana Ciruzzi ügyvéd és bioetikus

Dr. Susana Ciruzzi ügyvédnő, a Juan P. Garrahan Gyermekkórház bioetikai bizottságának tagja, ezt mondja: „Nagyon jó az együttműködés Jehova Tanúi és az orvosok között. Igyekeztünk figyelembe venni Jehova Tanúi kérését, ezért változtattunk a szemléletmódunkon és az alkalmazott módszereinken. Így számos alternatív, vér nélküli eljárást tudtunk kifejleszteni.”

Cecilia elismeri, hogy a jó szakemberek mellett a hittársainak is nagyon sokat köszönhet. Ezt mondja: „Nagyon hálás vagyok a kórházi összekötő bizottságban és a beteglátogató csoportban szolgáló testvéreknek. Noha gondoskodniuk kell a családjukról, és sok más feladatuk is van, mindig önfeláldozóan és készségesen segítenek. Felbecsülhetetlen a támogatásuk.”

Cecilia most 25 éves. Bár állandó fájdalmai vannak, és kerekesszékhez van kötve, mindenki nagyon derűlátónak ismeri. Cecilia ezt mondja: „Úgy érzem, a nehézségeim segítettek, hogy jobb ember és jobb keresztény legyek.”

Cecilia egy úttörő testvérnővel a szolgálatban 2019 júliusában

Így folytatja: „Az egyik műtét után meglátogatott egy testvér a kórházi összekötő bizottságból, és idézte a Példabeszédek 10:22-t: »Jehova áldása az, ami gazdaggá tesz, és ő nem ad ahhoz [maradandó] fájdalmat.« Ez a vers örökre a szívembe vésődött.”

2019. május 1-jétől Ceciliának különleges áldásban lehet része, mivel azóta általános úttörőként szolgál. Látható, hogy Jehova megvigasztalja és megerősíti ezt a drága testvérnőt. Ő pedig örömmel osztja meg másokkal Isten Szavának reményt nyújtó üzenetét.

Biztosak vagyunk benne, hogy bármilyen próbát éljünk is át, Jehova mindannyiunknak vigaszt nyújt, ahogy Ceciliának is (2Korintusz 1:4).