Zászló előtti tisztelgés: Jehova Tanúi hiszik, hogy ha valaki meghajol egy zászló előtt vagy tiszteleg annak – mely gyakran himnusz kíséretében történik –, az vallásos gyakorlat, mely a megmentést nem Istennek, hanem az államnak vagy az állam vezetőinek tulajdonítja (Ézsaiás 43:11; 1Korintusz 10:14; 1János 5:21). Ilyen vezető volt az ókori Babilon királya, Nabukodonozor. Hogy lenyűgözze fenségével és vallásos buzgalmával a népet, ez a hatalmas uralkodó egy óriási szobrot állíttatott fel, és arra kényszerítette alattvalóit, hogy amint felcsendül a zene – akárcsak egy himnusz –, boruljanak le a szobor előtt. Három héber ifjú azonban, Sidrák, Misák és Abednegó nem volt hajlandó leborulni a szobor előtt, még a halálbüntetés terhe mellett sem (Dániel 3. fejezet).

Korunkban „a nacionalizmus hitének legfőbb jelképe és imádatának központi tárgya a zászló – írta Carlton Hayes történész. – Az emberek leveszik a kalapjukat, amint elmegy előttük a zászló, a költők a zászló tiszteletére ódákat írnak, a gyerekek pedig himnuszt énekelnek.” Majd hozzáfűzte, hogy a nacionalizmusnak is megvannak a „szent napjai”, mint amilyen az Egyesült Államokban a július 4., valamint ugyanúgy vannak „szentjei és hősei”, illetve „templomai”, azaz szent helyei. Brazíliában egy nyilvános ceremónia során a legfelsőbb katonai bíróság elnöke elismerte: „A zászlót tisztelik és imádják . . . éppúgy, mint ahogy a szülőhazát is imádják.” Igen, „a zászló, a kereszthez hasonlóan, szent” – írta korábban egy enciklopédia (The Encyclopedia Americana).

Az előbb említett enciklopédia újabb kiadása megjegyezte, hogy „a nemzeti himnuszok hazafias érzéseket fejeznek ki, gyakran  tartalmaznak olyan kérést, hogy Isten vezesse és védje meg a népet vagy az uralkodót”. Jehova szolgái részéről tehát nem ésszerűtlenség az, hogy a zászló előtti tisztelgést és nemzeti himnuszt magában foglaló, hazafias ceremóniákat vallásos tevékenységnek tartják. Sőt, egy könyv arról írva, hogy az egyesült államokbeli iskolákban Jehova Tanúi gyerekei nem tisztelik a zászlót, és nem tesznek hűségesküt, kijelentette: „Azt, hogy e naponkénti szertartások vallásos természetűek, végül a legfelsőbb bíróság is megerősítette több esetben” (The American Character).

Bár Jehova népe nem csatlakozik olyan ceremóniákhoz, melyeket Írás-ellenesnek tekint, mindenképpen tiszteletben tartja mások azon jogát, hogy ezt tegyék. Mint jelképeket, a nemzeti zászlókat is tisztelik, és a törvényesen megalakított kormányzatokat ’felsőbb hatalmakként’ ismerik el, melyek ’Isten szolgájaként’ tevékenykednek (Róma 13:1–4). Jehova Tanúi tehát megfogadják a buzdítást, hogy imádkozzanak a ’királyokért és mindazokért, akik magas állásban vannak’. Az indítékunk azonban az, „hogy továbbra is nyugodt és csendes életet élhessünk teljes, Isten iránti odaadással és komolysággal” (1Timóteusz 2:2).

Szavazás politikai választásokon: Az igaz keresztények tisztelik mások azon jogát, hogy szavazzanak. Nem folytatnak hadjáratot a választások ellen, és együttműködnek a megszavazott hatalmakkal. De határozottan semlegesek maradnak a nemzetek politikai ügyeiben (Máté 22:21; 1Péter 3:16). Mit tegyen egy keresztény olyan országban, ahol a szavazás kötelező, vagy ahol heves érzelmeket vált ki az, ha valaki nem megy el a szavazófülkéhez? Emlékezve arra, hogy Sidrák, Misák és Abednegó elment Dura síkságára, egy keresztény hasonló helyzetben talán úgy dönt, hogy bemegy a szavazófülkébe, ha a lelkiismerete megengedi. Arra viszont ügyelni fog, hogy ne alkudjon meg a semlegesség terén. Ilyenkor a következő hat alapelvet kell megfontolnia:

1. Jézus követői „nem . . . része a világnak” (János 15:19).

2. A keresztények Krisztust és a Királyságát képviselik (János 18:36; 2Korintusz 5:20).

3.   A keresztény gyülekezet egységes a hitnézeteiben, és tagjait a Krisztuséhoz hasonló szeretet szálai fűzik össze (1Korintusz 1:10; Kolosszé 3:14).

4. Akik megszavaznak egy bizonyos tisztviselőt, azok is felelőssé válnak azért, amit az a személy tesz. (Figyeld meg az 1Sámuel 8:5, 10–18-ban és az 1Timóteusz 5:22-ben feljegyzett szavak mögött meghúzódó alapelveket.)

5. Jehova úgy tekintette azt, hogy Izrael látható uralkodót akart magának, mint annak jelét, hogy elvetették Őt (1Sámuel 8:7).

6. A keresztényeknek beszédbeli nyíltsággal kell szólniuk, amikor az embereknek – bármilyen politikai meggyőződést valljanak is – Isten Királyság-kormányzatáról beszélnek (Máté 24:14; 28:19, 20; Héberek 10:35).

Polgári szolgálat: Egyes országokban az állam megköveteli, hogy akik visszautasítják a katonai szolgálatot, azok egy ideig végezzenek valamilyen polgári szolgálatot. Ha ilyen helyzetben kell döntést hoznunk, imádkozzunk ez ügyben, és esetleg beszéljünk egy érett, keresztény hittársunkkal, majd a döntésünket a tájékozottságra épülő lelkiismeretünk alapján hozzuk meg (Példabeszédek 2:1–5; Filippi 4:5).

Isten Szava azt mondja, hogy ’engedelmeskedjünk a kormányzatoknak és a hatalmaknak mint uralkodóknak, minden jó cselekedetre legyünk készek, és legyünk ésszerűek’ (Titusz 3:1, 2). Ezt észben tartva megkérdezhetnénk magunktól: „Ha elfogadom a felkínált polgári munkát, azzal megalkuszom a keresztény semlegesség terén, vagy emiatt kapcsolatba kerülök valamilyen hamis vallással?” (Mikeás 4:3, 5; 2Korintusz 6:16, 17). „Ennek a munkának a végzése megnehezíti vagy akár meg is akadályozza, hogy eleget tegyek a keresztény felelősségeimnek?” (Máté 28:19, 20; Efézus 6:4; Héberek 10:24, 25). „Másrészt, ha elfogadom ezt a szolgálatot, akkor az időbeosztása lehetővé teszi, hogy még nagyobb részt vállaljak a szellemi tevékenységekben, és akár még a teljes idejű szolgálatot is végezhetem?” (Héberek 6:11, 12).

Ha egy keresztény a lelkiismerete alapján arra a következtetésre jut, hogy inkább a polgári szolgálatot végzi, és nem a börtönt  választja, keresztény hittársainak tiszteletben kell tartaniuk a döntését (Róma 14:10). Ha azonban úgy érzi, hogy nem tudja végezni ezt a szolgálatot, másoknak ezt a nézőpontot is tiszteletben kell tartaniuk (1Korintusz 10:29; 2Korintusz 1:24).