Olvasók kérdései

Mennyiben felelős a gyülekezet, ha egy keresztény, miközben autót vezet, halálos balesetet okoz?

A vérbűn eshetőségét meg kell vizsgálni, mert a gyülekezetnek kerülnie kell a vérbűnnel járó közösségi felelősséget (5Mózes 21:1–9; 22:8). Az a vezető, aki halálos balesetet okoz, vérbűnt von magára, ha gondatlan volt, vagy szándékosan áthágta a „császár” biztonságra és közlekedésre vonatkozó törvényeit (Márk 12:14). De más szempontokat is figyelembe kell venni.

Annak a gyilkosnak, aki Izrael valamelyik menedékvárosába futott, alá kellett vetnie magát egy bírósági tárgyalásnak. Ha kiderült róla, hogy nem szándékosan ölt, a városban maradhatott, biztonságban a vérbosszulótól (4Mózes 35:6–25). Ha tehát egy keresztény valakinek a halálát okozza egy balesetben, a véneknek meg kell vizsgálniuk az ügyet, hogy kiderítsék, szó van-e valamilyen mértékben vérbűnösségről. A hatóságok álláspontja vagy a bíróság döntése nem szabja meg teljes egészében, hogy a gyülekezet milyen eljárást fog követni.

Előfordulhat például, hogy a bíróság bizonyos közlekedési szabályok áthágásában vétkesnek találja az illetőt, de a vizsgálatot végző vének arra a következtetésre jutnak, hogy nincs szó vérbűnről, mert a vezetőnek csak nagyon csekély vagy egyáltalán semmilyen befolyása nem volt a körülményekre, amelyek a halálesetet okozták. De az is lehet, hogy a bíróság ugyan ejti a vádat, ám a vének úgy döntenek, hogy az illető vérbűnös.

Az ügyet vizsgáló vének döntésének a Szentíráson és a minden kétséget kizáróan megállapított tényeken — vagyis a vezető beismerő vallomásán és/vagy két-három megbízható szemtanú vallomásán — kell alapulnia (5Mózes 17:6; Máté 18:15, 16). Ha megállapításra kerül a vérbűn, bírói bizottságot kell létrehozni. Ha a bizottság úgy látja, hogy a vérbűnös megbánta a tettét, kellő szentírási feddésben részesíti, és megvonja a gyülekezeti kiváltságait. Nem szolgálhat tovább vénként vagy kisegítőszolgaként. Más korlátozásokat is kiszabhatnak. Isten előtt is viselnie kell annak felelősségét, hogy gondatlan, hanyag vagy elővigyázatlan volt, és emiatt halálos balesetet okozott (Galácia 6:5, 7).

Szemléltetésül: Ha a baleset idején rosszak voltak az időjárási viszonyok, a vezetőnek jobban kellett volna figyelnie. Ha álmos volt, meg kellett volna állnia, és pihennie kellett volna, amíg elmúlik a fáradtsága, vagy át kellett volna adnia a volánt valaki másnak.

Tegyük fel, hogy a vezető túl gyorsan hajtott. Ha egy keresztény túllépi a megengedett sebességet, ezzel elmulasztja megadni „a császárnak, ami a császáré”. Arról is árulkodik, hogy nem tiszteli az élet szentségét, hiszen így végzetes baleset történhet (Máté 22:21). Ebben a tekintetben vizsgálódjunk egy kicsit tovább. Milyen példát mutatna egy vén a nyájnak, ha félvállról venné a „császár” közlekedési szabályait, vagy szándékosan nem tartaná be őket? (1Péter 5:3).

A keresztények nem kérhetnek senkit arra, hogy legyen egy bizonyos helyen olyan időpontban, amikorra lehetetlen odaérni anélkül, hogy túl ne lépné a megengedett sebességet. A legtöbb esetben azonban arról van szó, hogy időben kell elindulni, vagy úgy kell szervezni a dolgokat, hogy elegendő idő maradjon az utazásra. Ha egy keresztény így tesz, akkor nem fog kísértést érezni arra, hogy gyorsabban vezessen a kelleténél, hanem eleget tud tenni a kormányzati ’felsőbb hatalmak’ közlekedésre vonatkozó törvényeinek (Róma 13:1, 5). Ez segíteni fog a vezetőnek, hogy elkerülje a végzetes baleseteket, amelyek magukban hordozzák a vérbűn eshetőségét. Azt is lehetővé teszi számára, hogy jó példával járjon elöl, és megőrizze a jó lelkiismeretét (1Péter 3:16).